Görögkatolikus egyházművészeti múzeum épül Nyíregyházán

Görögkatolikus egyházművészeti múzeum épül Nyíregyházán

2020. október 2-án ünnepélyes alapkőmegáldással és -elhelyezéssel vette kezdetét a Görögkatolikus Metropólia beruházása.  A többfunkciós múzeumi épületegyüttes - mely az első görögkatolikus múzeum Magyarországon - Nyíregyházán, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola szomszédságában épül fel.

Szöveg: Vándor Ilka/Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2020. október 3. 13:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1522 napja íródott

A rendezvény az alapkőmegáldási szertartással kezdődött, melyet Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz miskolci és Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspökök végeztek.

Érsek atya a szertartás előtt felolvasta az alapkőletétel emlékokiratát, beszédében pedig azt hangsúlyozta, hogy Isten tervét valósítjuk meg azzal, hogy múzeumot hozunk létre.

„Püspök elődeink bátorságát, elszántságát követjük, amikor mi most elhelyeztünk egy alapkövet abban a reményben, hogy ezen a helyen görögkatolikus múzeum fog emelkedni, hiszünk ebben, hogy sikerül” – mondta Fülöp atya.

Az alapkő megáldási szertartás keretében engedték le azt az urnát az építkezés helyszínén, melybe görögkatolikus és világi sajtótermékeken és díszoklevélen kívül egy szájmaszk is elhelyezésre került, ezzel emlékeztetve az utókort a 2020-as világjárványra.

Jászai Menyhért, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a görögkatolikus egyház régóta jelentős szerepet tölt be a város szellemi és kulturális életében. Hosszan sorolta az egyház és a város elmúlt években közösen megvalósult fejlesztéseit, és örömét fejezte ki, hogy a most megszépülő kulturális negyednek kitüntetett pontja lesz az újonnan felépülő görögkatolikus múzeum.

Az ünnepi beszédet dr. Danku Csaba koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár tartotta. Szent Atanáz püspök példáját állította a múzeum építői elé: „Azoknak, akik ütötték olyan volt, mint a gyémánt, az elszakadtak számára viszont, mint a mágnes, amelynek titkos ereje magához rántja a kemény vasat.” Tudnunk kell azt is, hogy kontinensünk a zsidó-keresztény kultúra nélkül halálra lenne ítélve, ezért minden kormányzati intézkedés mögött ott áll az a tétel, miszerint szabadságunk záloga keresztény kultúránk megtartása és megőrzése – mondta Danku Csaba.

Az ünnepélyes alapkő elhelyezésen részt vett dr. Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője, sportért felelős államtitkár, Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke, valamint több felsőoktatási intézmény vezetője, a múzeum- és az építészszakma képviselői is.

A metropólia nevében dr. Szabó Irén, a projekt múzeumszakmai vezetője szólt az egybegyűltekhez. Köszöntőjében egy fontos gondolatot bízott a jelenlévőkre, amely szerint a múzeum az életet szolgálja. Ahogy az egyéni, családi múltunk feltárásában fontos minden megmaradt emlék, ugyanúgy a nemzet, a város vagy egy felekezet életében is a múlt tárgyi emlékei segítik a jelen generációk kapcsolódását saját gyökereikhez.

A tervek szerint 2021 végére elkészülő Görögkatolikus Egyházművészeti Múzeumba - mely magába foglal kiállító- és közösségi tereket, raktárakat, restaurátorműhelyt, valamint múzeumi adattárat is - a Timkó Imre hajdúdorogi megyéspüspök által 1981-ben alapított Görögkatolikus Egyházművészeti Gyűjtemény költözik. A több évtizedes, gondos gyűjtőmunka, a tudományos és szakmai erőfeszítések után a felépülő múzeum lehetővé teszi majd, hogy az elmúlt évszázadok gazdag vallási örökségét, muzeális kincseit modern keretek között állandó kiállításon mutathassák be. A közel 2000 négyzetméter hasznos alapterületen kap majd helyet a görögkatolikus egyháztörténeti és egyházművészeti örökség egy 300 négyzetméteres, három szinten elhelyezkedő kiállítótérben. A földszinten időszaki kiállítások megrendezését tervezik, valamint olyan kulturális rendezvényeket, melyek révén a görögkatolikus múzeum a helyi kulturális élet új színfoltja lehet. A múzeum saját restaurátor-műhelyét festőrestaurátori munkákhoz alakítják ki, ahol akár több szakember egyidejű tevékenységére is lehetőség nyílik.

Az épületegyüttesben helyet kap a Szent Atanáz Tanulmányi Ház is, mely a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola oktatási és tudományos tevékenységének kiszolgálására jön létre. A főiskola konferenciáira érkező előadók, vendégprofesszorok és kutatók számára tíz kétágyas szoba és két apartman kerül kialakításra, a tanulmányi házhoz egy 24 fős, számítógépekkel felszerelt oktatóhelyiség is kapcsolódik majd.

A magyar kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja a beruházást, mely a kormánytámogatáson felül külföldi- és egyházi támogatásból, valamint saját forrásból valósul meg Balázs Mihály DLA Kossuth-, Ybl Miklós-díjas és Prima Primissima-díjas építész és a DMB Építész Műterem tervei alapján, kivitelezője pedig a Palladian Kft.

Szöveg: Vándor Ilka/Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

múzeum, egyházművészet, alapkő
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert