Meghallani Jézus hívó hangját – lelki táplálék minden időben

Jézus Krisztus felszólítja Simont, és vele együtt mindannyiunkat, hogy „evezzünk a mélyre”, vagyis hagyjuk ott mindennapi befásult tevékenységeinket, és kis ideig figyeljünk a Mesterre. A Galileai-tó mélysége az Istennel való közösség új, mélyebb és személyesebb szintje, amelyet élete folyamán minden embernek el kell(ene) érnie. Az evangéliumokból azt látjuk, hogy Jézus és az apostolai közötti párbeszédekben mindig Simon Péter az, aki leggyakrabban válaszol. Ebben az esetben, ott a tó partján kihangosítja azt, amire abban a pillanatban a többi halász is gondolt, vagyis Simon és a többi halász elsőre nem hajlandó teljesíteni Krisztus parancsát. Ő egy tapasztalt halász volt, és számos komoly belső akadályt kellett leküzdenie a hit felé vezető úton, hogy válaszolhasson Jézus Krisztus hívására.

Először is ott a fáradtság(a). Simon Péter azt mondja, hogy ő és a többi halász is fáradt, mert egész éjszaka kint voltak a vízen. Akik éjszakai műszakban dolgoznak, tudják, hogy az nehéz munka, mivel teljesen megzavarja természetes ritmusunkat és kétszeresen kimerít. S valljuk be őszintén, nehéz teljesíteni Isten parancsolatjait, amikor testünk és lelkünk pihenést kér, fáradt. A legtöbbször a fáradságra hivatkozva nem jövünk templomba, nem imádkozunk este, nem fordítunk elég figyelmet szeretteinkre, s reméljük, hogy holnap, amikor elegendően kipihenjük magunkat, minden máshogy lesz. De éppen ilyen pillanatokban van szükség vasakaratra, kitartásra, különben az életproblémáink terhe alól soha nem tudunk majd szabadulni, soha nem tudunk feszített élettempónkban időt adni az életünkből Istennek. Simon Péter becsületére legyen mondva, hogy nem maradt fáradtsága fogságában. Azt mondta: „a Te szavadra kivetem a hálót”. S ez az egyetlen helyes válasz, mivel a Krisztus iránti engedelmesség nem függhet külső feltételektől.

Másodszor a hit felé vezető úton gyakran hátráltat bennünket az egónk. Valóban a kísértés túl nagy ahhoz, hogy életünket az élettapasztalataink vezéreljék, ahelyett, hogy azt tennénk, amit Isten súg nekünk. Az Úr megparancsolja Simon Péternek, hogy ellent mondjon a hivatásos horgászként szerzett sokéves tapasztalatával. Mindenki tudta, hogy a Galileai-tóban a legjobb idő a halászatra mindig éjszaka volt. Jézus pedig azt kéri tőle, hogy a fülledt nap közepette hajózzon a mélybe. Egy fárasztó és eredménytelen éjszaka után Jézus Krisztus felszólítja, hogy vegye el a frissen megmosott hálókat, dobja újra a vízbe, és húzza ki őket, vagyis vegyen részt újra kemény fizikai munkában. Simon Péter nehéz döntés előtt állt – értelmetlen cselekedet, vagy bízik Jézus Krisztusban. S ez mindannyiunk számára tanulság: ha kudarcot vallottunk valamiben az életünk bármely területén, bármely időszakában, ISTEN mindig meghív bennünket, hogy próbálkozzunk újra, próbálkozzunk új módon, próbálkozzunk együtt Vele, még úgyis, hogy első pillantásra értelmetlennek tűnhet.

Végül néha a legnagyobb akadály, amellyel lelki utunkon szembesülünk, a félelmünk – a félelem attól, hogy más emberek szemében nem megfelelőnek tűnhetünk, félelem a kudarctól. Simon Péternek ott a tó partján látszólag meggondolatlan cselekedetet kellet elkövetnie nagy tömeg előtt, sőt más tapasztalt horgászok előtt is, akik jól ismerték a horgászat alapjait. Nagyon nagy volt a kudarc lehetősége, és tapasztalt halászként a hírnevét is kockára tette. Ezért a reakciója nemcsak személyes válasz, hanem a hit nyilvános megjelenítése is. Gyakran Jézus Krisztus követése olyan dolgokat követel meg tőlünk, amelyeket mások, jobb esetben csodálkozva, rosszabb esetben elutasítva fognak érzékelni. De az örök életünk azon is múlik, hogy képesek vagyunk e legyőzni félelmeinket ráhagyatkozva Istenünkre.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy Isten gyakran arra ösztönöz minket, hogy a „sajátjai” szerint cselekedjünk, és ne akaratunk szerint. Amikor úgy cselekszünk, ahogy jónak látjuk, gyakran csak „üresség” marad a lékekben, mint a galileai halászok üres hálói. Engedjük, hogy ez az evangéliumi történet segítsen abban, hogy az Isten, a hit felé vezető utunkon legyőzzük az akadályokat, ahogy Simon Péter is tette. A félelmeinkre, a kudarcainkra, a bizonytalanságainkra ISTEN a válasz, aki elhív bennünket egy személyesebb, mélyebb kapcsolatra.

Szöveg: Bakancsos Sándor, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye