Legnagyobb nehézségeinkben is vegyük észre Istennek erősítő kegyelmét – lelki táplálék minden időben

Atyámfiai! Isten, a mi Urunk Jézus Atyja, aki áldott mindörökké, tudja, hogy nem hazudom. Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy engem elfogjon, és ablakon keresztül kosárban bocsátottak le a falon, és így menekültem meg a kezéből.
Dicsekedni kell; bár semmit sem használ, de áttérek a látomásokra és az Úr kinyilatkoztatásaira. Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt - testben-e, nem tudom, vagy testen kívül-e, nem tudom, Isten tudja - elragadtatott a harmadik égig. És tudom, hogy ugyanez az ember - testben-e, vagy testen kívül, nem tudom, Isten tudja - elragadtatott a paradicsomba, és titkos igéket hallott, melyeket embernek nem szabad kimondania. Ezzel az emberrel dicsekszem, önmagammal pedig semmit sem dicsekszem, csak erőtlenségeimmel. Pedig ha dicsekedni akarnék is, nem lennék ostoba, hiszen igazságot mondanék; de tartózkodom ettől, hogy valaki többre ne becsüljön annál, amit bennem lát vagy amit tőlem hall, és a kinyilatkoztatások nagysága miatt. Ezért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcomba üssön. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az tőlem; de azt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, mert az erő az erőtlenségben lesz teljessé.« Legszívesebben tehát erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. 2KOR 11,31-12,9

Szent Pál apostol mai tanításában, két, jól elkülönített részt találunk. Elsőnek meglátjuk benne az Istentől kitüntetett embert. A második részben Istennek embereket oktató eljárása tűnik szemeink elé. Mindkét részben fontos tanításokat találunk mindennapi lelki életünkre.

                1. Azt már máskor hallottuk, hogy az apostolnak Korintusban ellenfelei akadtak. Nem tartották igazi apostolnak. Támadták önzetlenségét, hogy önmaga tartja el magát saját munkájából. Az apostol tényeket sorol fel ellenfelei cáfolatára. Dicsekedni akar velük. Előre bejelenti, hogy a dicsekvés nem hasznos, de, kényszerből azt is megteszi. Azzal kezdi, hogy Isten, őt látomásokra, és kinyilatkoztatásokra méltatta. Ezekről úgy számol be, hogy ezek egy Krisztusban levő ismerősével történtek meg. Elragadtatásba esett, és az égben járt, a mennyei Paradicsomban. Mindez természetfölötti esemény volt, nem tudja miként történt ez meg. A Paradicsomban titkos szavakat, kinyilatkoztatásokat hallott. Ezekről senki embernek nem beszélhet. Beszámolója végén mégis megemlíti, hogy ilyenekkel dicsekszik, és igazat mond. Amit eddigi beszámolójáról hallottunk, azt a legnagyobb szerénységgel mondja el, emberi dicsekvés nélkül. Pedig, ezek a rendkívüli események vele történtek meg. Sajátmagáról, csak gyarló, gyönge emberi mivoltával dicsekszik. Bár, volna mivel dicsekednie, de ez a szerény magatartás, ez a háttérben maradni akarás az első, amit megláthatunk, és megtanulhatunk az apostoltól.

                2.  Mely igen fölségesek a te műveid Uram, mindeneket bölcsességgel cselekedtél! Így kiált fel a 103. zsoltár szerzője. A mindeneket bölcsességgel intéző Isten a nagyon kitüntetett Szent Pál apostolnak is megadta a megfelelő oktatást további életére. Az Istentől nagyon megáldott ember Istentől külön nevelést kapott, hogy a kevélységtől megmeneküljön. „Tövist kaptam testembe, a Sátán angyalát, hogy arcul csapjon, és el ne bízzam magam.” A tövist kívülről kapja az ember, testébe. Valószínűleg ez betegség lehetett. A Sátán angyala, Isten ellensége pedig láthatóan akadályozta apostoli munkáját. Eszközül használta fel őt is Isten, hogy az apostol megalázkodását segítse.

Amikor az apostol érezte, hogy testi-lelki ereje már fogytán van, háromszor is, tehát folyamatosan kérte Krisztust, hogy könyörüljön rajta, és szabadítsa meg bajaitól. Jézus válasza különös volt. Meghagyta kísértéseit, mert úgy látta jónak az apostol lelki javára. Elég neked az én kegyelmem, amelyet kaptál, amely benned eddig is hatékonyan működött, felelte neki. Minél gyengébb az emberben az emberi erő, annál jobban megnyilvánul, hogy Isten kegyelme erősíti erőtlenségét, hogy működésében állhatatos maradjon. Így nevelte őt Isten.

                3. Nagy igazság van abban a megállapításban, hogy Isten fényből, és árnyékból szövi össze a világ történelmét, de az egyes ember történelmét is. Fény, és árnyék! Öröm, és bánat! Jó, és balsors! A Tábor-hegyi színváltozás hegye, és a Golgota hegye! Mikor melyikben részesít bennünket a mindent bölcsen intéző Isten. Az egyikben Isten megtanít bennünket a fontos kellő szerénységre. Ez abban áll, hogy, még igazi érdemeinkkel, kiváltságainkkal, sikereinkkel, helyzetünkkel sem dicsekszünk. Tudunk, ha kell, a háttérben is csendben maradni. Ha pedig Istenünk, a másik, számunkra kellemetlenebbnek látszó helyzetekbe visz, megtanít bennünket arra, hogy nagyon hagyatkozzunk Istenünk segítő kegyelmére. Isten mindnyájunknak mondja, amit a próféta ír: Tenyeremre rajzoltalak téged, én, az Úr vagyok a te szabadítód! (Iz.49,16.) Sok embertől lehet hallani a panaszt: Nem hallgatott meg az Isten! Nem teljesítette kérésemet! Lehet, hogy látszatra így van. De az ilyen panaszkodókban is ott van Isten hatékony kegyelme. Ez a kegyelem nagyobb, mint bármilyen emberi erő. Ez a kegyelem segít abban, hogy tudja elviselni a megpróbáltatásokat, és tudjon lelkileg erős maradni.

                Szent Pál apostol a mai tanításában feltárta előttünk lelki világát. Beszélt nekünk Isten áldásáról, amelyben részesült. Szólt azonban Istennek keményebb nevelő-eszközéről is. Tanítását ezzel zárta: amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős! Befejezésül kívánom mindnyájunknak, hogy legnagyobb nehézségeinkben is vegyük észre, és tapasztaljuk meg Istennek erősítő kegyelmét. Ámen.            

Szöveg: Lakatos László, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye