Kevés ember van, aki szívesen lépi át a börtön kapuját. Lelkipásztorként sem egyszerű, hiszen sokféle ember fordul meg ezen a helyen. Találkozhatunk itt bőven összetört lelkekkel, romokban heverő emberi sorsokkal. Mégis azt gondolom, hogy a hozzájuk vezető lelki út sokszor egyszerűbb és könnyebb.

Néhány nappal ezelőtt ökumenikus imanapra hívott meg Mészáros Barna református börtönlelkész a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe. Korábban már többször találkoztunk itt a börtönben, ugyanis akkor én kértem, hogy havonta egyszer látogathassam a Hajdúdorogról bekerült két fogvatartottat. A börtön közel 300 fogvatartottja közül sokan vettek részt a közös imádságon. A lettországi keresztények, mikor összeállították az imafüzetet, azt tanácsolták, hogy égő gyertya, biblia és só is legyen a pulpituson, mint Isten igéjének jelképei. Valóban Krisztus igaz világossága ragyoghatta be mindenki lelkét, mikor a hegyi beszéd boldogságairól szóló tanítását hallgathatták. Megtanultunk egy éneket: „Áldott legyen az Úr neve mostantól mindörökké!” Jó volt hallani, hogy szívből szólóan egyre erősödő, de cseppet sem zavaró, inkább tiszteletet adó hangerővel élték át hálájukat az Isten felé. Katolikusok, reformátusok, evangélikusok és megkereszteletlenek alig egy órás imádságon keresztül gazdagíthatták lelküket. A börtön parancsnoka Pancsusák Sándor ezredes úr jól megfogalmazta: az ide bekerülő emberek mindenbe kapaszkodnak, ami segíti őket abban, hogy az itt eltöltött időt átvészeljék. Mennyire jó lenne, ha az itt átélt lelki élményekből majd kintre is tudnának vinni, ha ezeket a hit által megtapasztalt Isten-élményüket otthonukba térve megtudnák őrizni, s olykor erőt merítve ebből, visszatartóztatva lennének a bűncselekményektől.

Az istentisztelet után mindenki zárkáját Székesegyházunkból vitt szenteltvízzel szenteltem meg, melyet örömmel fogadtak főleg, ha a szenteltvíz is érte őket. 

Szaplonczay Gergely

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum