„Hat évtized, mily nagy idő!
Gondoltad volna, hogy megérjük?
Adjunk hálát a Mindenhatónak,
hogy együtt ideértünk.”

Ha verset írnánk, akár így is kezdhetnénk a Nyíracsádon élő Gyuri bácsi (Kerezsi György) és Piroska néni (Fúró Piroska) történetét, akik 60 évvel ezelőtt 1950. február 9-én fogadtak egymásnak örök hűséget Nyíracsád görögkatolikus templomában Verdon János előtt. 2010. február 9-én ugyancsak értük szólt a mise Tóth Elek parókus atya vezetésével, mintegy megerősítve a hat évtizeddel korábban tett esküjüket. Hűség esküjüket nemcsak megtették, de komolyan is gondolták. Mármint azt, hogy amit Isten egybeköt, azt ember szét nem választhatja. Ennek szellemében élték közös életüket. Ennek is köszönhető, hogy hat évtized után is olyan szeretetben, egymás iránti tiszteletben és gondoskodással élik mindennapjaikat, mintha most keltek volna egybe.

– Esett az eső, nagy volt a sár. Csúnya idő volt, de mi nagyon boldogok voltunk – kezdte sorba szedni emlékeit Gyuri bácsi, majd így folytatta – amikor 1943-ban bevonultam, Piroska még kislány volt. ’47-ben jöttem haza a hadifogságból, rá két évre pedig azt vettem észre, hogy Piroska szép fiatal lánnyá cseperedett. Megakadt rajta a szemem. A templomból jött hazafele a barátnőkkel, nem voltam szégyenlős, de azért megkérdeztem, melléjük szegődhetek-e. Karon fogtam mind a kettőt, de Piroskát kísértem haza. Az édesanyja először a keresztlányát akarta bemutatni nekem, de mondtam. Van magának lánya, azt kommendálja, mert nekem Piroska kell. Így kezdődött. – mesélte Gyuri bácsi.

Rövid, tisztességes udvarlás után karácsonykor megtartották az eljegyzést. Aztán megvárták, amíg kiforr a bor és február 9-én Gyuri bácsi oltár elé vezette Piroska nénit.

– Békességben megvoltunk, éltünk Istenek, neveltük a gyerekeket, meg dolgoztunk nagyon sokat. Az uramnak volt rendes állása a vasútnál, itthon meg várta a föld. Sokszor nagyon nehéz volt, de békességgel éltük meg még a bajt is. Úgy viselkedtünk, hogy tudjuk szeretni és tisztelni is egymást – mondta Piroska néni.

Gyuri bácsi nagyon szegény gyermekkorra emlékszik, ezért elhatározta, hogy saját családjának megteremt mindent, ami tőle telhető. – Nem volt könnyű, de megbecsültük a munkát. Munkára neveltem a két lányomat is. Volt bizony, hogy az iskolai kirándulásról is le kellett mondani, mert kezdődött a szezon. Én dolgozni jártam, a lányok meg Piroskával mentek a málnába.

Gyuri bácsinak és Piroska néninek két lánya, öt unokája, két dédunokája hallgatja ma már az elmúlt hat évtized történéseit. Bizony van mit hallgatni, és van mit tanulni is.

– 60 év alatt bizony sokszor összekoccantunk, de mindig hamar megbékéltünk. Nem lehet egy házban haraggal élni, meg haraggal a szívünkben kezdeni az esti imát – vélik még ma is mind a ketten. Igyekeztek nemcsak egymásnak, de Istennek is tetsző életet élni. Ha Gyuri bácsi éjszakás volt, vasárnap reggel hazajött a munkából, megmosakodott, és indultak a templomba. – Aludni ráértem később is – mondta nevetve.

Ma már csak nagyon ritkán járnak templomba. Nem mintha nem szeretnének, de az egészségüket itt-ott már kikezdték az évtizedek. Kerezsiéknél azonban ma sem múlhat el nap imádság nélkül.

– A Jóatyának minden nap megköszönjük, hogy együtt vagyunk, mert ő adta nekünk ezt a 60 évet, neki tartozunk köszönettel, hogy még mindig együtt lehetünk – fogalmazott Piroska néni.

Amikor arról kérdeztem a tisztességben megőszült párt, hogy mi a az együtt töltött hat évtized titka, nemes egyszerűséggel csak ezt felelték: Egymásért éltünk, a családnak, meg a Jóatyának.

Amikor Piroska néni Gyuri bácsi mellé ült a fotó kedvéért, ma is olyan szeretettel, féltő gondoskodással simította a karját, mintha csak udvarolni jött volna Gyuri bácsi. Könny szökött a szemükbe a meghatottságtól. Nemcsak két ősz fej ért össze, de a köztük lévő, élő, ma is széttéphetetlen, tiszta érzelmek finom lánca is szinte láthatóvá vált közöttük.

Én ebben látom a hat évtized titkát.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum