A munka, melyet végeztem, az emberek javát szogálta – egy papnövendék szociális évének története

Ahogyan legtöbb papnövendék-társam, én is a propedeutikus (előkészítő) évet követő, lezárt második tanév után indultam neki a nagyvilágnak. Előtte való félévben izgatottan és nagy lelkesedéssel tervezgettem, nézegettem, hogy hová szeretnék menni, hol tudnék az emberek segítségére lenni. A gyakorlati év lehetőleg két ciklusban, különböző helyszínen és feladatkörben teljesítendő, ezen helyszíneket mi választjuk.

Sokáig úgy éreztem, hogy az idős embereket nehezen tudom megszólítani és ezért arra gondoltam, hogy olyan helyre megyek, ahol a velük való kommunikációt, és a kapcsolatfelvételt tudom mélyíteni. Így esett a választásom – kispaptestvéreim által már jól ismert helyre - a Grange-over-Sands nevű angol kisváros felett lévő Boarbank Hall-ra, ahol szociális évem első felét idősek gondozásával töltöttem. Ezt az otthont Ágoston-rendi nővérek működtetik.

Első nagy félelem számomra, a „repülés” volt. Nagyon-nagyon izgultam, még ilyen messzire magamban sosem hagytam el hazámat, főleg nem repülővel. A Jóisten megóvott kegyelmével. Manchesterben landoltunk és onnan még vonattal két órára voltam a végcélomtól. Csodálatos helyre érkeztem meg, melynek szépségétől elállt a lélegzetem.

 Nagyon szép helyen kezdhettem meg munkámat. Ugyanakkor féltem, úgy éreztem magam, hogy elvagyok veszve, nem találtam a helyem, de mit is várhattam volna hiszen alig voltam kint egy hete.

Milyen jó, hogy Isten kegyelme mindenhol kiterjed ránk, nincs helyhez és időhöz kötve. Megérkezésemkor voltak nehézségek, mely legfőképpen a nyelv beszélésére vonatkozik, de ez szépen lassan, hetek és hónapok elteltével egyre jobban javult és fejlődött. Viszonylag hamar munkába álltam, köszönhetően az előttem itt önkéntes munkát teljesített papnövendékeknek. Az itt végzett munkám sok mindent magában foglalt, az idős emberek öltöztetésén keresztül az étkezésen át a tisztálkodásig. Kaptam egy nagyon alapos oktatást, hogyan kell, hogyan tudom az idős emberek napjait könnyebbé tenni. Nehezen indult, mivel efféle területen még nem próbáltam ki magam, de a munkatársaim és a vezetőim türelmét, segítőkészségét, kedvességét, bizalmát érezve hamar megtanultam, hogyan kell ellátni az idősek otthonában lévő embereket.

Az itt töltött hónapok meglepően gyorsan teltek el, hiszen mindennap újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagodtam és kihívásokkal néztem szembe, amik mind az én lelki és emberi épülésemre szolgáltak. Nagy kegyelemként éltem meg, hogy kápolna is volt az épületben, ahol a nővérek napi rendszerességgel végezték szertartásaikat és ezen imádságokba én is betudtam kapcsolódni. Nagyon szép élményeim, emlékeim maradtak meg az angol nyelven való imádkozásról, különösen szép időszak volt a karácsonyi időszak. Úgy érzem az itt eltöltött öt hónapban csak gyarapodni tudtam. Gyarapodni az Isten közelségében, nyelvtudásban, barátságokban, a főváros London nevezetességeinek megismerésében, az angol emberek mentalitásának megtapasztalásában, szeretetben, megbecsülésben és különösen jó volt megtapasztalni a kint élő magyar emberek befogadását.

Szeretném megjegyezni, hogy igazi honfitársként kezeltek mindazok a magyarok kikkel találkoztam és különös figyelmet fordítottak az egyszerűbb beilleszkedésem érdekében, ami sok pozitívummal szolgált számomra és ez már önmagában is magabiztosságot és további lendületet adott a kint folytatott életvitelemben.

Hasznosnak érezhettem magam, a munka, melyet végeztem, az emberek javát szogálta. A sok tapasztalat mellett szeretnék kiemelni  egyet: megindító volt felismerni és látni az idős emberek élni akarását. Odakint az emberek, mivel jókedvűen és pozitívan álltak az élethez ezért viszonzásként az emberek is így irányultak mindannyiukhoz tudat alatt is. Számomra azért érdekes ez, mert itthon nagyon sokan csak a munkájukat, kötelességüket végzik, sokszor sajnos kapkodva nem elegendő odafigyeléssel. Mindez megérthető valamilyen szinten, mert sok energiába kerül és egyáltalán nem stressz mentes, viszont úgy gondolom ez is egyfajta hivatás, amit az enyémhez szeretnék hasonlítani, hogy csak szeretettel és akarattal, választva lehet és érdemes folytatni. Egy álomba illő fél évet tölthettem itt el, amiért hálás vagyok a mi Urunknak, hogy megengedte ezt nekem. Elérkezett a január hónapja, amely az én elköszönésemet és búcsúmat is jelentette egyben. Búcsút kellett mondanom Anglia sokszínűségének és érdekességének, hogy hazatérjek Magyarországra, és elkezdjem szociális évem második felét.

Két hét pihenő után Budapesten folytattam tevékenységemet, a Vakok Batthyány László gyermekotthonban, ahol fogyatékkal élő gyermekeket gondoztam. A nyugalom, a béke, a kényelmesen beosztott napirendemből gyorsan át kellett állnom egy nagyon aktív, fiatalos, rugalmasságot és figyelmet igénylő társaságba. Bátran mondhatom, hogy egy ismerős helyre mentem dolgozni, úgy, hogy életemben mindössze csak egyszer jártam ebben az épületben. Ismerős hely a gyerekek miatt. A már 1997 óta megrendezésre kerülő Szent Damján tábornak az elmúlt jó pár évének oszlopos tagjai az itt élő emberek. Ennek köszönhetően az utolsó három évben volt alkalmam megismerni az otthon falai között élő felebarátaimat. E helyen is a munkatársak segítségével, türelmével gyorsan megtanultam, hogy mi a rend. Emlékszem egy idézetre mely elkísérte az itt töltött hónapjaimat, mely így hangzik: „Tartsd meg a rendet, és a rend is megtart téged.” Törekszem nem elhagyni ezt a bölcs mondást életemből.

Budapesten nehézség gyanánt inkább magát a fővárost mondanám. Komoly feladatot jelentett a fővárosi élet lüktető ütemének felvétele úgy, hogy egy kezemen megtudom számolni, hányszor voltam előtte Budapesten. Mindezek ellenére igyekeztem megismerni fővárosunkat, amennyire csak lehetőségem volt. Külön öröm volt számomra, hogy bepillanthattam a budai Fő utcai görögkatolikus egyházközség életébe, megismerhettem az ott élő embereket, tapasztalhattam nyitottságukat és segítőkészségüket.

Nagyon szívesen tekintek vissza életem ezen időszakára, úgy gondolom ritka kegyelem az, hogy fiatal papnövendékként fél évet külföldön, másik felét pedig egy gyönyörű nagyvárosban tölthettem mindezt úgy, hogy én választottam ezen helyeket.

Ezúton szeretném kifejezni hálámat és köszönetemet mindazoknak, akik mellettem álltak az elmúlt egy évben, és köszönöm szépen az értem mondott imádságokat. A pócsi Istenszülő Mária közbenjárását kérem mindannyiunk életére, a mi Urunknál, Jézus Krisztusnál.  

Szöveg és fotó: Magyar Richárd Zsolt

Nyíregyházi Egyházmegye