A lateráni palota nem kézzel festett ikonjától a grúz ikonig

A legenda szerint Lukács evangélista kezdte meg a Krisztus-ikon festését, de angyalok fejezték be a művet.

Az akheiropoiétosz, vagyis nem kézzel festett ikon műfajához kötődik az Abgár királyról szóló legenda, mely a mandülion, vagyis az edesszai képmás születését beszéli el; a nyugati kereszténységben népszerű a Veronika kendőjével azonosított képtípus, valamint a nem kézzel festett képek közé tartozik a torinói lepel és a guadalupei Mária-ábrázolás is.

A lateráni palotában őrzött, az átfestések miatt rendkívül rossz állapotú kép feltehetően az 5-6. század táján készült, s az Isten dicsősége (Maiestas Domini) képtípusba tartozik. Az eredeti arc szinte teljesen elveszett, amikor a 12. században egy selyemre festett új réteget tapasztottak rá, kicsit később pedig rizával, ezüstlemezzel fedték.

Már a 7. századból vannak rá adatok, hogy ünnepekkor a képet körmenetben vitték, II. István pápa a saját vállán hordozta a lombard fenyegetés idején. A 9. századra a körmenet Mária mennybevétele ünnepéhez kapcsolódott.

Mostanra húsvét vasárnapi hagyománnyá vált, hogy a katolikus egyházfő megcsókolja a Ressurrexit elnevezésű képen Krisztus lábát – II. János Pál még a régi kép előtt hajolt meg, XVI. Benedek azonban újított: egy neves grúz ikonfestőt bízott meg, hogy fessen új képet. Amiran Goglidze alkotását egy vatikáni női kolostorban őrzik, onnan viszik ki húsvét hajnalán a Szent Péter térre. Az ikonfestő egy interjúban elmondta, nagy megtiszteltetésnek élte meg a feladatot, és meglepetést okozott számára, hogy kifejezetten arra kérték: a grúz hagyomány szerint fesse meg a képet.

A vatikáni honlapon Piero Marini akkori ceremóniamester, most a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke írta le a Megváltó-ikonhoz kötődő liturgikus változások 2000. évi bevezetése kapcsán a nem kézzel festett ikon történetét és szerepét a liturgiában; az ő írását ismertetjük alább.

A 12. században Róma püspöke régi tradíciót követve mindig megállt egy pillanatra imádkozni az akkor még Szent Lőrincről elnevezett, ma Szent Lépcső-kápolnánál, azután indult el a körmenettel a Lateráni Keresztelő Szent János-székesegyháztól a Santa Maria Maggiore-templomba, ahol a húsvét reggeli ünnepi szentmisét bemutatta. A Szent Lépcsőnél található kápolnát a legszentebb római helyek közé sorolták. Egyrészt a Szent Kereszt-relikvia miatt tisztelték, másrészt a Megváltó nem kézzel festett képmása miatt.

Az eredeti ikont feltehetően Bizáncból hozták Rómába, és már a Liber Pontificalis is említi III. István pápa (752–757) kapcsán. A trónon ülő Megváltó teljes alakos, fatáblára készült ábrázolása mintegy 152 × 70 centiméteres. Sokszor restaurálták, legutóbb 1995–96-ban; jelenleg csupán az Úr selyemre festett arca látható, a többi részét befedik az ezüstlemezek.

A Legszentebb Megváltó nem kézzel festett ikonjának tisztelete különleges módon szerepet kapott a római liturgia hivatalos szertartásaiban. Ezt láthatjuk már az 1143–44-ben írt Liber Politicus (Ordo Romanus XI) szertartáskönyvben is, valamint a Liber Censuum Romanae Ecclesiae (Ordo Romanus XII) című, 1192-ben összeállított műből, amely Cencius Camerarius, a későbbi III. Honorius pápa munkája. Ezekből tudjuk, hogy az akheiropoiétoszt nemcsak a mennybevétel ünnepén vitték körmenetben, hanem a nagyhéten is hódolatukat fejezték ki előtte.

Húsvét reggelén a pápa belépett a Sancta Sanctorumba, kitárta a kis ezüstajtókat, melyek az ikon lábát fedték, és háromszor megcsókolta a Megváltó lábát. Ezután elénekelte: „Surrexit Dominus de sepulchro, alleluia!”, s a jelenlévők azt felelték: „Qui pro nobis pependit in ligno, alleluia!” A keresztet, melyet nagypénteken levettek, ekkor tették vissza az oltárra, és a pápa hódolt előtte. Az egyházfő után a kíséret tagjai is ugyanígy cselekedtek, majd békecsókra a pápához járultak, aki ezekkel a szavakkal köszöntötte őket: „Surrexit Dominus vere” – amire a válaszuk ez volt: „Et apparuit Simoni.”

A Szentszék Avignonba költözése véget vetett a Resurrexit-rítusnak, a visszaköltözés után pedig a Szent Péter-bazilikába helyezték át a húsvéti szertartást.

Ezeknek a rítusoknak a Lukács-evangélium az alapja, amely leírja Péter döbbenetét az üres sír láttán, a tizenegy apostol tanúságtételét, hogy az Úr valóban föltámadt, és megjelent Simonnak (vö. Lk 24,12.34; Jn 20,3–10). Róma püspöke, Péter utóda ehhez hasonlatosan találkozik a feltámadt Úrral a Legszentebb Megváltó ikonja révén, s ő lesz az Úr feltámadásának „első” tanúja.

A Resurrexit-ikon előtti pápai tiszteletadás, hódolat a 2000. évi nagy jubileum alkalmából tért vissza a szertartások közé.

Összeállította: Verestói Nárcisz/Magyar Kurír, forrás: Magyar Kurír, Vatican.va, fotó: Vatican News; Wikimedia Commons

Nyíregyházi Egyházmegye