Áder János köztársasági elnök március 15. alkalmából Széchenyi-díjat adományozott Erdő Péter bíborosnak nemzetközi viszonylatban is rendkívüli értékű egyházjogászi munkája, valamint az egyháztörténet és a középkori kánonjogtörténet területén is elsőrangú tudományos tevékenysége elismeréseként.

Erdő Péter az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, a történelmi szemlélet, a források ismerete és a jogalkotás egymástól alapvetően elválaszthatatlanok. Az egyházjog ugyanis nem pusztán a törvényhozó éppen aktuális akaratára épül, hanem azzal a tudattal „működtetjük, gondozzuk és éljük meg, hogy tulajdonképpen a kereszténység fegyelmi öröksége”, amelynek alapelvei az apostoli korból valók.

Vagyis a történelmi keresztmetszet egyszerre legitimáló erő, teológiai igazolás, ugyanakkor egyfajta iránymutatás is, hogy hogyan keressük a megoldásokat a mai kor kihívásaira – mutatott rá a bíboros.

Az egyházjogász munkájának nagy részét belső fegyelmi kérdések alkotják, ugyanakkor az egyház még jogilag sem, társadalmilag pedig végképp nem légüres térben él és működik. Az egyház állandóan érintkezik világi környezetével, az államok, a nemzetközi társadalom valóságával és szabályaival, és ezt saját belső tevékenységében is figyelembe kell vennie - fogalmazott Erdő Péter, akinek fontos szerepe volt mind az egyházakról szóló 1990-es IV. törvény megalkotásában, mind a Magyarország és a Szentszék közti különböző egyezmények előkészítő munkáiban.

Az 1970-es években a Budapesti Hittudományi Karon tanuló Erdő Pétert tanárai biztatták, hogy foglalkozzon a kánonjoggal, mondván, a II. vatikáni zsinat után olyan sokat változott az egyházjog, hogy Magyarországon már senki sem naprakész a témában, senki nem tudja, hogy mi van hatályban és mi nincs. A fiatal teológus lehetőséget látott ebben, emellett komolyan érdekelte az egyházjog elméleti háttere: a kánonjog sajátos természete és viszonyulása az egyház teológiai valóságához. A bíboros elmondta, ebben az elméleti munkában tanárainak és jogász édesapjának egyaránt sokat köszönhet.

Erdő Péter doktori disszertációját Az egyházi jog filozófiai és teológiai megalapozása Nicolaus Cusanus (1401–1464) műveiben címmel írta és védte meg 1976-ban. Lékai László bíboros, esztergomi érsek 1977-ben küldte Rómába egyházjogot tanulni, mert ő is úgy gondolta, hogy szükség van olyan papokra, akik jól ismerik az akkor alakuló, új egyházjogot. A Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasaként a Lateráni Pápai Egyetemen tanuló Erdő Pétert éppen azok tanították, akik az új Egyházi Törvénykönyvön dolgoztak. Az 1983-ban megjelent törvénykönyvnek így nemcsak a szövegét, de előtörténetét, a hátterében lévő műhelymunkát és az „átvitatkozott problémákat is elég jól” megismerte.

A törvénykönyv fordításának nehézségeiről szólva a bíboros elmondta: az egyházi jogalkotás nyelve a latin, mégpedig annak sajátos szaknyelvi változata, amely nem azonos sem a klasszikus, sem a középkori latin nyelvvel. Az egyházjogban használt latinnak „sajátos terminológiai fegyelme” van, amit nagyon kevesen, csak az ezzel a területtel foglalkozók ismernek pontosan.

A másik fordítási nehézséget a magyar egyházjogi szókincs szűkössége okozta, aminek hátterében az állt, hogy 1945 és 1980 között alig jelenhetett meg magyar nyelven kánonjogi szakirodalom. Így külön munkát, külön reflexiót igényelt a magyar terminológia megalkotása. „Mint fiatal egyházjogásznak, meg kellett indokolnom a lábjegyzetekben, hogy mit miért fordítok úgy, ahogy fordítom.” Hivatkozni kellett mind a szakirodalomra, mind a zsinati, illetve a zsinat utáni forrásanyagra – tette hozzá a bíboros.

Az 1980-ban Rómából hazatérő Erdő Péter az Esztergomi Hittudományi Főiskolán kezdett oktatni, 1986-tól visszahívták Rómába, ahol a Pápai Gergely Egyetemen tanított, 1988-tól a budapesti Hittudományi Kar kánonjog professzora lett, 1996-tól a kar dékánja, majd 1998-tól 2003-as esztergom-budapesti érseki beiktatásáig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora volt.

A bíboros az egész pályáján átívelő oktatói munkájáról szólva így fogalmazott: „Azt hiszem, mindenki, aki tanít, és pláne, aki jó kedvvel tanít, az találkozott hiteles, meggyőző tanáregyéniségekkel, akik megmutatták neki, hogy az ember tanárként képes értékeket átadni másoknak.” Hozzátette, az általános iskolától az egyetemekig mindenhol voltak jó tanárai, de a legtöbbet a piarista gimnáziumban kapta, a gimnázium hatása végigkísérte pályáján. A bíboros legkedvesebb tanáraként fizika- és matematikatanárát, Kovács Mihályt említette, aki képes volt megszerettetni az alapvetően a humán tárgyak, főként a történelem és a hittan iránt érdeklődő gimnazista Erdő Péterrel a reál tárgyakat, és ami ennél is fontosabb, magát a tanulást.

A Széchenyi-díjjal kitüntetett főpásztor folyamatban lévő tudományos munkáiról elmondta: jelenleg egyrészt az új házassági eljárásjogon dolgozik, mivel Ferenc pápa 2015-ben két motu proprióban megreformálta a házassági semmiségi pert, ami rengeteg kérdést vethet fel, és komoly kutatási és jogalkotási téma a világegyházban. Másrészt több munkatársával együtt dolgozik a késő középkori magyarországi egyházjogi szövegemlékek kiadásán, melyek közül a „leggazdagabb” a Nyási Demeter-féle formuláskönyv (jogászok, hivatalnokok munkáját segítő iratminta-gyűjtemény), amelyet az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár őriz. Ennek a formuláskönyvnek az anyaga az 1500-as évek elejéről, tehát a mohácsi vészt megelőző időkből származik, és rendkívül érzékletes képet ad az akkori magyar valóságról.

Erdő Péter elárulta, jelenlegi főpásztori elfoglaltságai mellett megvalósíthatatlan, de titkon dédelgetett álma, hogy egyszer megírja a magyarországi egyházjog teljes történetét.

Forrás és fotó: Magyar Kurír

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum