Interview with MATAVOVSZKY, Éva

Szívből gratulálok! Újabb sikeres missziós-karitatív tevékenységet zártatok le a múlt héten! Kinek és hogyan hirdettétek a karácsonyi adományozást?

Köszönjük szépen! A missziós gyermekek szervezésében idén is az egész iskolára kiterjesztve hirdettünk gyűjtést. Nagyon sok minden összejött, talán ennyi, mint most, még sosem.

Kiket szerettetek volna megajándékozni ezekkel a felajánlásokkal?

Már évek óta vannak „bevett helyeink”, ahol számítanak is a mi segítségünkre. A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete, a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ, egy nyíregyházi anyák átmeneti otthona és a görögkatolikus Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény ellátottjai, gondozottjai számára juttatunk el adományokat. De idén még jött egy plusz kérés: vittünk Ózdra az ottani rászoruló gyerekeknek is. Az ózdi családok nagyon nehéz körülmények közé kerültek, miután bezárt egy 1200 főt foglalkoztató gyár és sokan munkanélküliek lettek; illetve a pandémia miatt is megnőtt a munkanélküliség, a szegénység: csak közmunkát végeznek a szülők, így kétszer 57000 Ft-ból kénytelenek megélni a családok. Az ózdi parókus atya kért meg minket: ha tudunk, segítsünk. Így tehát az adomány jelentős része oda ment, a többi helyszín között igyekeztük arányosan elosztani a felajánlásokat.

Bár te mint koordinátor ott vagy közöttük – önállósággal és felelősséggel kell dolgozniuk a gyermekeknek. Milyen feladatok hárultak rájuk az adománygyűjtés során?

Minden osztályban – negyedik évfolyamtól felfelé – vannak missziós gyermekeink. Nekik most a saját osztályukban kellett biztatni az osztálytársaikat, hogy ne felejtsék el, hozzanak adományt, ha tudnak: mindenki a saját osztályában gyűjt, a legkisebbeknél az osztályfőnökök segítenek, és e-mailben értesítik a szülőket. Mikor összegyűltek az osztályban az adományok, a missziós gyerekek felhozták az összeset a könyvtárba, majd szétválogattuk a csomagokat. Ez egy bő délutáni munka volt: a tartós élelmiszert, a játékokat, a könyveket különpakoltuk és felcímkéztük, hogy hová, melyik intézménybe kell szállítani.

Amikor megérkezett az autó a felajánlásainkért, minden osztályt képviselt egy-két gyermek, fotót is készítettünk az átadásról.

A missziós gyermekek nemcsak karácsonykor, de egész évben aktívak, hiszen a misszió nem csupán az adományozásról szól. Milyen állandó tevékenységet folytattok évközben?

A Pápai Missziós Művek egy nemzetközi keresztény gyermekszervezet. A gyerekmisszióban a gyerekek arra vállalnak kötelezettséget, hogy segítenek más gyermekeken, éljenek bár egy másik földrészen; elítélik az erőszak minden formáját, ami miatt a gyerekek világszerte szenvednek.

Kisfilmeket nézünk más országokban, földrészeken élő, ínséget szenvedő gyermekekről, életmódjukról: Afrika, Pakisztán, India, vagy közelebbi országok szegényeinek mindennapjait ismerhetjük meg a videókból, vagy a Sebastian atya (P. Madassery Benvin Sebastian SVD atya, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója – szerk.) által is küldött anyagból. Imádkozunk ezekért a gyermekekért, akkor is, ha ismeretlenek számunkra, s akkor is, ha más földrészen élnek.  

És hálát adunk azért, hogy nekünk milyen jó dolgunk van itt. Minden évben van egy országos találkozó, (ez idén a COVID-19 miatt elmaradt), ahol az országban élő gyerekmissziós csoportokkal találkozunk. Részt veszünk egy hálaadó liturgián, és egyéb programokon is. Itt a gyermekek a saját közösségükkel is együtt vannak; megtapasztalhatják, hogy másokkal is közösséget alkotnak. Ezen kívül vannak országos táboraink is, melyek szintén nagyon tetszenek a gyerekeknek. Mikor táborozni megyünk, a szálláshelyet nem luxus körülmények között oldjuk meg: egyrészt azért, hogy ne legyen megterhelő, másrészt kimozdítjuk őket kicsit a komfortzónájukból – nem a kis kényelmes gyerekszobában alszanak, hanem több társukkal együtt egy kollégiumi szobában, egy tornateremben, vagy épp egy régi iskola osztálytermében a padlón. Szinte mindenféle helyen volt már kirándulásunk, s a mi gyerekeink, akik nagyon jó anyagi körülmények között élnek, elcsodálkoznak, hogy tudnak eltölteni diákok egy olyan helyen időt, ahol nincs internet vagy egyéb kényelmi körülmény.

Nem érzik maguktól távolinak ezt a világot, amit megjelenítve látnak akár interneten, vagy egy videón, kisfilmen keresztül?

Inkább meglepődnek. Nem távolinak látják, hanem tényleg csodálkoznak, hogy ilyen nyomor is létezik. Nemcsak Indiába, de Kárpátaljára is gyűjtöttünk, ahol a szülőknek, ha van is autójuk, de nincs benzinre pénzük. A Pápai Missziós Műveknek minden évben van egy országos projektje, ebbe mi is bekapcsolódunk, és közben megismerjük az ott élőket. Tavaly Pakisztánba gyűjtöttünk (nagy sikere volt az iskolában szervezett bolhapiacnak), idén Nagybereznára gyűjtöttünk anyagi felajánlásokat, ahol vannak, akik nem tudnak eljutni orvoshoz vagy kulturális rendezvényekre. Így az év elején azt a célt tűztük ki, hogy hozzájárulunk egy kisbusz beszerzéséhez, (mely a környéken élő beteg gyerekek és idősek orvoshoz-, kórházba jutását segíti) százezer Forinttal. A kitűzött cél mára megvalósult: 103.000 Ft-ot utaltunk át a gyerekek által értékesített naptárak, emlékkönyvek, tollak árából.

A közvetlen környezetükben is megismerkedhetnek nehéz körülmények között élőkkel: pár éve a Sója Miklós iskolában segítettünk az udvar parkosításában, ahol együtt dolgoztak a cigánygyerekekkel, vagy egy másik alkalommal egy közös farsangon töltöttek együtt időt. Senki nem érezte a különbözőséget: a gyermekek könnyebben kezelik ezt, mint a felnőttek.

Amivel most, gyerekként a missziós gyermekek találkoznak, amiben most részt vesznek, annak hosszútávon is hatása lehet életükre. Hogyan befolyásolhatják őket felnőttként ezek a társadalmi szakadékok, amelyekkel fiatalon megismerkednek?  

Ha így (misszióval) nevelkedik fel egy gyermek, akkor felnőtt életében is gondol arra, hogy vannak rászorulók, akikért tenni lehet. S hogy ismeretlenül is imádkozhat a bajba jutottakért: a cselekvő szeretetet ültetjük beléjük, ami, remélem, meg is marad. Valószínűleg érzékennyé válnak a világ problémái iránt és talán a megoldás felé próbálnak elmozdulni...

Mondták a gyermekeim, azt szeretnék látni, hogyan örülnek a megajándékozottak, amikor megkapják a kis csomagjaikat: a személyes találkozásokat hiányolják. Éppen ezért például azt tervezem, hogy jövőre ellátogatunk a Magdaléneumba, hogy együtt lehessenek sérült, vagy fogyatékkal élő gyermekekkel: hogy meglegyen az élő kapcsolat. Amikor a gyerek-rehabilitációs osztályra mentünk el néhányukkal, ott nagyon megdöbbentő hatást váltott ki a találkozás. Mi, felnőttek nem is akartuk arra a részre bevinni őket, ahol nagyon súlyos mozgássérült vagy szellemi fogyatékos ellátott feküdt. De valahogy csak bejöttek utánunk: ott aztán tényleg folytak a könnyek, nagyon meghatotta őket, amit láttak. Utána a hazaúton az autóban nem is bírtak megszólalni. Ez mind-mind érzékenyíti őket.

Egy ilyen vagy hasonló találkozásnak szükséges egyfajta levezetés is, hogy feldolgozzák a megtapasztaltakat. Milyen alkalmak állnak ehhez rendelkezésetekre?

Igen, mindenképpen fontos a visszajelzés, visszacsatolás. Havonta találkozunk, beszélgetünk a gyerekekkel. Az iskola lelki igazgatója, Kovács Csaba atya is segít bennünket és a lelki részét előkészíti ezeknek az alkalmaknak.

Hogyan csöppentél bele a Pápai Missziós Művek munkájába?

Mint Pilátus a Krédóba: teljesen véletlenül. Tizenegy éve alakult újra a gyermekmisszió Magyarországon, akkor nem tudtam szinte semmit erről a dologról. Akkoriban még Bodnár Attila atya volt az iskolában a lelki vezető. Egyszer megkérdezte, hogy volna-e kedvem öt gyereket elkísérni Rómába. Volt kedvem, de csak a repülőgépen derült ki, hogy ez, ahova most megyünk, nem egy egyszerű római út: itt megalakul a magyarországi gyermekmisszió, melynek mi leszünk az alapító tagjai. Miután hazaértünk, azt gondoltam: ha már a jó Isten engem ebbe helyezett, akkor csináljuk. Tetszett nekem is, a gyerekeknek is: így hát azt gondoltam, nem szabad abbahagyni.

Mi az, amit te ebből a tizenegy évből kapacitáltál, és hogyan érzed magad ebben a szerepben, melyben Róma után találtad magad?

Én inkább a tettek embere vagyok: az életemben mindig is jelen volt a cselekvő szeretet. Ez egy olyan terület, ahol tudok tenni másokért. A gyerekek lelkesedése pedig mindig erőt és új lendületet ad az életemnek. Nagyon szívesen csinálom.

Nem lehetett véletlen, hogy belecsöppentél abba a római útba…

Lehet, hogy így van. Tizennyolc éves koromban hallottam először Teréz anyáról, és akkor a fejemben megfordult, hogy de jó lenne Indiába menni, és ott Teréz anya mellett segíteni. Ez nem történt meg.

Nem Indiában, hanem itt segítek.

Ugyanakkor van egy Dél-Indiából érkező vezetője a missziónak, P. Madassery Benvin Sebastian SVD atya. Vele milyen a kapcsolat? Milyen gyakran figyeli a Szent Miklós-os missziós gyerekek működésért?

Nagyon szeret Nyíregyházára jönni: amikor csak teheti, ellátogat hozzánk. Évente tartjuk az újmissziósok beiktatását; arra mindig eljön: ő végzi a liturgiát.

Ha a keleti országrészben jár, mindig meglátogat bennünket. Évente egyszer, januárban a missziós csoportok felnőtt vezetői, ún. animátorai számára rendezünk egy évértékelő hétvégét – lelkigyakorlattal egybekötve, ezt is ő vezeti. Annyira szeret itt lenni, hogy tavaly felkért: mi lenne, ha nálam, a lakásomban megvendégelne minket, azokat a felnőtteket, akik segítik az animátori munkámat. Körülbelül tizennyolcan voltunk: hozott indiai fűszereket és főszakácsként főzött nekünk vacsorát.

A COVID első hulláma idején videót küldött, mert nem tudott eljönni. Ezt továbbítottam a szülőknek is. Indiában volt a szüleinél egy hosszabb szabadságon, és a reptéren tapasztaltakat mondta el a videójában. Most az animátoroknak mindennap két-három perces üzenetet küld WhatsAppon.

Milyen plusz terhekkel, felkészüléssel jár az, hogy animátorként tevékenykedsz szabadidődben?

Bármilyen eseményünk van, képes és írásos beszámolót küldök a Népek missziója című újságba vagy a missziós honlapra. Nem elvárás ez részükről, hanem nagy örömmel veszik, hogy hallanak rólunk. Én pedig nagy örömmel írom. Két évvel ezelőtt felkértek egy nagyszabású munkára: egy százötven fős nyíregyházi tábort szerveztem meg. Voltak ugyan segítőim, de főszervezőként rengeteget kellett dolgoznom azon, hogy minden jól sikerüljön.

Hány gyermeket terelgetsz animátorként?

Harmadik évfolyamtól szoktuk bevonni a gyermekeket, mert akkor már elég érettek: tudják, miről van szó. Bár idén a harmadikosok kimaradtak, évente húsz gyerek csatlakozik újmissziósként hozzánk. Most körülbelül hatvanan vagyunk. A felsősök: hetedikes-nyolcadikosok már kifelé tartanak inkább, a kisebbek viszont nagyon lelkesednek.

A felsőbb évfolyamokból vannak tehát elmaradók, de mennyien járnak rendszeresen a havi foglalkozásra?

30-40 gyerek mindig van. Nehéz megfelelő időpontot találni, amikor nincs különórája vagy más elfoglaltsága ennek az osztálynyi, a harmadiktól egészen a nyolcadik osztályig jelen lévő diáknak. Ez nehézség. Ugyanakkor nagy öröm, hogy van olyan is, aki most fog érettségizni, vagy aki egyetemre jár, de a táborunkba évről évre visszatér: immár animátorként. Néha arra gondolok, amikor „lemorzsolódnak”, hogy hol is van a nagy lelkesedés… De inkább annak örülök, aki megmarad! És milyen jó, hogy sokan megmaradnak!

Azokra, akik csak rövid ideig voltak veletek, azért tudattalanul is hatással lehetnek az ott tapasztaltak. De vajon érkezik-e visszajelzés a hűségesektől?

Tulajdonképpen nem tudom, miért csinálják. Egyszer meg is kérdeztem a gyerekektől: biztosan akarjátok ezt csinálni? Mi jó nektek ebben? Miért szeretitek? És akkor egyszerű választ adtak rá : mert jó.„Misszió, misszió, jaj, de jó! Menjünk!” – kiabálják és szaladnak végig a folyosón. „Gyertek, mert kezdődik a foglalkozás!” – hívják egymást.

Nincs csinnadratta, semmi különleges dolgot nem csinálunk a foglalkozásokon, mégis jó nekik. Mindenről közösen döntünk.

Természetesen minden havi összejövetelünk azzal kezdődik, hogy imádkozunk, de az imádságban talán jobban kell még igyekeznünk, fejlődnünk. A mi csoportunk fő „profilja” a cselekvő szeretet, a tevékenység. Amit csinálunk az a gyermekek számára plusz feladat: bekapcsolódunk a keresztútba húsvét előtt, adományt gyűjtünk adventben, imádkozunk a világjárvány sújtotta betegekért és a járvány megszűnéséért.

Kapcsolódó:

A Szent Miklós iskola karácsonyi angyalai – missziós hírek Nyíregyházáról

Amim van, meg kell osztanom azokkal, akik szükséget szenvednek – találkozás Michael August Blume apostoli nunciussal

„Krisztus szeretete sürget minket” – missziós hírek a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolából

Az Év Ifjú Missziósa – Toka Levente

 

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya

Nyíregyházi Egyházmegye