Hogyan kell gyónni II. – Lelkiismeret-vizsgálat

Mindenki tapasztalata már, hogy ha beköltözik egy házba, milyen fontos azt a házat karbantartani. Idővel előbukkannak az építkezés hibái, meg hát a természet erői is nyomot hagynak, azokat is folyamatosan ellensúlyozni kell. Milyen szomorú látványt nyújt egy városszéli teljesen lerongyolódott háznak a képe!

A lelkiismeret-vizsgálatot, ami a gyónáshoz elengedhetetlen, egy olyan munkához hasonlítom, amelyben a ház gyöngeségeit, hibáit, sérüléseit szeretnénk feltárni. Minden embernek van lelkiismerete, amely azt a parancsot közvetíti, hogy „a jót tedd meg, a rosszat pedig kerüld el!” Nagy egyéni különbségek vannak abban, ki mit tart jónak, vagy rossznak. Éppen emiatt, amikor a bűneinket számba vesszük, érdemes külső segítséget is igénybe venni, mondjuk egy lelki tükröt egy imakönyvből, mint ami az „Emeljük föl szívünket” görögkatolikus imakönyvben is található. A lelkiismeret-vizsgálatban nevelem is lelkiismeretemet azzal, hogy Isten parancsaihoz igazítom magamat.

A lelkiismeret-vizsgálatnak vannak pszichés akadályai, amit érdemes megemlíteni. Nem tudok elég mélyen szembenézni a bűneimmel, ha folyton elítélem magam! Az ítélkezés automatikusan védekezésre készteti az embert, aminek az lesz az eredménye, hogy el akarja kerülni a magába nézést. A papnak sem az a dolga, hogy ítélkezzen a megtérő bűnös felett, nem is lenne értelme, hiszen aki szentgyónást végez, az feltételezhetően tisztában van azzal, hogy bűnös.

Tényleg nem könnyű életünk árnyoldalával szembe nézni, viszont sokat segíthetek magamon, ha irgalmas szemmel látom magam, miközben bűneimet elkövettem. Biztos lehetek abban, hogy Isten is irgalmas szemekkel tekint rám. Ez az irgalmas tekintet segít megláttatni, hogy a bűneim mélyén milyen fájdalom, sebzettség,csalódás, frusztráció, félelem van, amelyekben teret engedhetek Isten szeretetének. Eltérít a helyes lelkiismeret-vizsgálattól az is, ha mások felett ítélkezem. Ha mások felett ítélkező vagyok, abban a tévedésben ringatom magam, hogy egyrészt ismerem a másik ember helyzetét, másrészt relativizálom, vagy egyenesen elfedem a magam bűneit, hogy „hozzá képest én mégiscsak jobb ember vagyok”.

Hasonló a helyzet az önigazolással, ami tulajdonképpen arra irányul, hogy megmagyarázom a bűneimet úgy, hogy valamelyest fel is mentem magam a felelősség alól. Mintha sérelmeimet, be nem töltött szükségleteimet azzal kompenzálnám, hogy ezek miatt érthető,és elfogadható a bűn. Ide tartozhat még az áldozat szerep. Aki áldozatnak érzi magát, felmenti önmagát a felelősség alól egy-egy helyzetben. Természetesen előfordulhat, hogy egy konkrét helyzetben mások rosszindulatának áldozataivá válunk, de erősen gyanakodjunk, ha általánosságban áldozatnak érezzük magunkat a családban, munkahelyen stb. Isten nagy ajándéka, hogy van szabad akaratunk, és nagyon kevés helyzettől eltekintve tényleg van lehetőségünk a döntésre, választásra. Ebben a lelkiállapotban nagyon alacsony az ember önbecsülése, ami jelentősen tud javulni csupán attól, hogy elismerem a felelősségemet,hiszen ezzel egyúttal a lehetőségeimet is elfogadom.

Komoly lelkiismeret-vizsgálat nélkül nem lehet jó szentgyónást végezni. Bár időt, energiát igényel, mégis rengeteg pozitív hozadéka van, megnyitja előttem az önismeretnek, a fejlődésnek az útját. A lelki életben nincs stagnálás, vagy előrehaladás van Isten felé, vagy visszaesés, mint ahogy egy nem lakott ház sem marad ugyanolyan, mint új korában attól,hogy nem használjuk, hanem fokozatosan elnyeli az enyészet. Viszont vannak ma is több évtizedes, vagy még idősebb házak is, amelyek ma is lakhatóak, mert gondját viselték,renoválták, amikor szükség volt rá felújították.

Vajon az én életemnek szüksége van-e a megújulásra?

Forrás: Nyíregyháza-örökösföldi Görögkatolikus Egyházközség, szöveg: Molnár Zoltán, fotó: dr. Papp Angéla

Nyíregyházi Egyházmegye