A Szent Efrém Férfikart 2002-ben hozta létre Bubnó Tamás Liszt Ferenc-díjas egyházzenész, karmester és karigazgató. A bizánci imádságokat, himnuszokat éneklő, megzenésítő férfikar a közeljövőben koncertkörútra indul. Ebből az alkalomból beszélgetünk az együttes vezetőjével.

– Milyen célból alakította meg 2002-ben a Szent Efrémről elnevezett férfikart?

– Korábban nem volt olyan tervem, hogy férfikart hozzak létre. Akkoriban az egyházzenei doktorimon dolgoztam Kárpátalján, és ott a kezembe került egy 1920-ban keletkezett kotta, Boksay János görögkatolikus pap és zeneszerző korábban elveszettnek hitt alkotása. Aranyszájú Szent János liturgiáját dolgozta fel, férfikarra. Tudtam ennek a műnek a létezéséről. Hazahoztam a kottát, megmutattam a Hungarotonban, és azt mondták, vegyük fel. Rendben van, de ez férfikarra íródott. Akkor férfikarra vedd föl, hangzott a válasz. Ezzel indult el a Szent Efrém Férfikar története. A barátaimat, kollégáimat és a Budapesti Énekes Iskolában tanuló és már felnőtt generációt is bevontam egy ad hoc társaságba, fölvettük Boksay János liturgiáját, amely nagy sikert aratott, külföldön is több helyen megjelent.

Senki nem tudott erről a műről, igazi kuriózum volt, szép romantikus zene. A kedvező fogadtatást érzékelve úgy gondoltuk, hogy érdemes együtt maradnunk, és tovább folytatni a megkezdett zenei szolgálatot. A lemez 2004-ben jött ki, két évvel később pedig már Lengyelországban is koncerteztünk, megnyertük az egyik jelentős szláv ortodox versenyt. Ez olyan különleges eredménynek számított, mintha egy magyar síugró győzne a Világ Kupán. Sokan csodálkoztak is ezen, hogy Magyarországon, ahol többségben vannak a római katolikusok, ilyen hitelesen szólaltatják meg a bizánci egyházzenét. Mi voltunk az első nem szláv együttes, amely megnyerte ezt a versenyt. Attól kezdve rengeteg felkérést kaptunk mindenfelől, keletről és nyugatról is, és ma már, csaknem másfél évtizedes működés után elmondhatjuk, hogy a világ négy földrészét bejártuk, az ötödik az túl messze van, felőlem akár ki is maradhat, bár vannak, akik szívesen elutaznának oda is. Érdekes egyébként, hogy megtudtam, Ausztráliában nagy libanoni közösség él, akik kedvelik a keleti, keresztény zenét.

Megalakulásunk óta rengeteg emberrel megismertettük ezt a dallamvilágot, találkozhattunk a világ legjobb előadóival, kapcsolatban vagyunk velük, vannak közös fellépéseink, rákerültünk a bizánci zene térképére. Ennél többet egy magyar együttes ezen a területen nem is nagyon érhet el.

– Mi indokolta a névválasztást? Szent Efrém szír egyházatya, teológus, költő a Kr. u. 4. században élt, amikor a kereszténységet egyaránt fenyegette a már hanyatló, de még antik pogányság, valamint Hitehagyó Julianus császár keresztényellenes fellépése.

– Szent Efrém ragyogó személyiség volt, nagyon sok legenda és dokumentum is fönnmaradt róla. Az eretnekek és különböző tévtanok korában egyszerre volt kiváló, hithű szónok, diakónus, himnuszköltő és tanító. Gyerekeket, ifjú leánykákat, felnőtt hölgyeket és férfiakat tanított a keresztény zenélésre. Himnuszokat írt nekik Edesszában, ahol a székhelye volt. Virágzó keresztény élet jött létre az ő vezetésével.

Szent Efrémet mind a nyugati, mind a keleti egyház szentként tiszteli. A nagyböjtben minden vecsernye végén elmondjuk az Életem Ura, Uralkodója kezdetű bűnbánó imáját, amelyben azt is kéri Istentől, mi az, amit ne engedjen meg neki, illetve mi az, amit viszont megadjon. Szent Efrém az egyházunk egyik legnagyobb szentje, gyönyörű, Isten közeli szövegeket írt. Egyik pap barátom mondta: egy bizánci zenét éneklő magyar együttes kiről nevezze el magát, ha nem Szír Szent Efrémről?

– Az utóbbi években már Szent Efrém-napokat is szerveznek Nyíregyházán és Debrecenben, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita védnökségével.

– Szent Efrém emléknapja nálunk, a görögkatolikus egyházban január 28. Ezért e köré szerveződnek a megemlékezések, az ön által említett két városban, a görögkatolikusság fő központjaiban. Amikor ezt három éve fölvetettem Kocsis Fülöp akkor még püspök atyának, nagy örömmel fogadta a kezdeményezésemet, és azóta is mellette van, támogatja. Reméljük, hogy ez még sokáig megmarad, hiszen, mint említettem, Szent Efrém nem csupán művészként, de tanítóként is rendkívül jelentős személyiség volt; a tanai, elképzelései arról, hogy a keresztény művészetet, zenét, költészetet miként lehet átadni az utána következő generációnak, ma is abszolút érvényesek.

– Érsek atya a közelmúltban azt mondta, hogy a Szent Efrém-napok esztétikai továbbképzések, megmutatják a zenében Isten szépségét.

– Így van, s erről eszembe jut, hogy Jelenits István atya pedig egyszer azt mondta: érdemes az egyházi remekműveknél hosszasan elidőzni. Ez nagyon fontos mondat. Meggyőződésem ugyanis, hogy a gyerekek az igazi és hiteles értékekre rendkívül fogékonyak, legyen szó irodalmi vagy zenei művekről, játékról, ételről, szeretetteljes kapcsolatról. A remekművekkel lehet valóban oktatni. A gyerek abból tudja az ő ifjú szívével, agyával felfogni azokat a dolgokat, melyek neki éppen fontosak. Ahogy pedig növekszik fizikailag, érzelmileg és tudásban is gazdagodik, úgy érzi át egyre mélyebben a valódi remekművek igazi voltát. Klasszikus nyugati zenei remekmű például A varázsfuvola, mely a kisgyereknek egy nagyon szép játék, mese. Ám ahogy az idő múlásával egyre többet ért meg belőle, felfogja a mű valódi értékét.

– Ön gyakran hangoztatja, mennyire fontos, hogy a zenei nevelés már egészen korán elkezdődjön a családban.

– Erről saját személyemben tehetek tanúságot, hiszen édesapám görögkatolikus pap volt és egyházzenész, a Pázmány Péter-egyetemen végzett. Kiválóan hegedült, zongorázott, bejárt Bárdos Lajos tanár úr egyházzenei óráira, nagyon jóban voltak, leveleztek egymással. Édesanyám pedig zongoratanárnő volt, aki szintén görögkatolikus papcsaládból származott. Így aztán folyamatosan élhettem, tapasztalhattam meg, hogy mennyire igaza volt Csajkovszkijnak, aki azt mondta: Aranyszájú Szent János liturgiája a világ drámailag legszebb alkotása. Ebben felnőni csodálatos dolog, még akkor is, ha ez nem mindig van olyan művészi fokon megvalósítva, mint egy Csajkovszkij vagy más nagy egyházművész által megírt műben. A liturgikus, teológiai, hitbeli és érzelmi lényeg azonban mégis ott van benne, még akkor is, ha esetleg esztétikailag nem éri el a csúcsszintet.

Tegyük fel, hogy egy kis faluban csak idősek élnek, és már nem tudnak olyan szépen énekelni. Az az érzület azonban, amit ők átadnak, a gyerekre mindig óriási hatással van, soha nem tudjuk elfelejteni az élményt, amit gyerekkorunkban átéltünk, a templomban hallgatva az éneket. S ezekben vannak nagyon mély, meghitt, illetve mulatságos élmények is, de ezek mind együtt vannak. És ez így jó. Azért tartom nagyon fontosnak mindezt átadni – és itt az Énekes Iskolában ezt tesszük már harminc éve (Bubnó Tamás a józsefvárosi Deák Diák Általános Iskola énekes tagozatának művészeti vezetője – B.D.) –, hogy a gyerekek ne csak azt hallják, amit nekik a külvilág zeneként tálal. Az a diák is kapjon ízelítőt a másfajta zenéből – így az egyházzenéből vagy a klasszikus remekművekből –, aki otthon nem, vagy alig részesült zenei nevelésben. Ez rendkívül fontos misszió, mert ha meg akarjuk őrizni mindazt, amit az elmúlt ezer évben a keresztény Európa kivívott magának, műveltségben, gondolkodásban, akkor ezt muszáj átadni a jövő generációjának. Sokat beszélnek napjainkban korszakváltásról, de ez nem mindig jár együtt zenei váltással is, aki ezt gondolja, az szerintem téved.

– Ön gyakran hívja fel a figyelmet arra, hogy a különböző népek – szlávok, moldvaiak, csángók, görögök, magyarok – ortodox imádságaiban, himnuszaiban közös motívumok találhatók, mindenekelőtt Isten imádása, dicsőítése, így könnyen érthetőek egymás számára.

– Nagyon lényeges, hogy tisztában legyünk azzal: a nemzeti hovatartozás rendkívül fontos szint az ember életében, ezt át kell érezni, meg kell érni benne, tudni kell róla. Ugyanakkor mégiscsak az a legfontosabb, hogy mivel mindnyájan Isten teremtményei vagyunk, egyenlő jogok illetnek meg bennünket ezen a világon. Kivétel nélkül minden embert. Egy Atyának vagyunk a gyermekei, ez a keresztény tanítás egyik legfontosabb alapja. Ha ezt nem fogadjuk el, zsákutcába jutunk. Dobszay László tanár úr amerikai zenetörténészekkel együtt vallotta, hogy vannak olyan zenei univerzáliák, amelyek minden egyes népben – legyen az keresztény vagy nem keresztény – az Isten felé mozdulást fejezik ki. S ezek megvannak Vlagyivosztokban, Csángóföldön és Londonban is. Aki érzékeny, aki keresi az Istent, szeretne hitet kapni, az éppen a zene által sikeres lehet. Sajnos ez nem biztos, a zene nem garancia semmire, de segítség lehet ennek a megéléséhez. Ezért gondolom azt, hogy a liturgia elvetése és más dolgokkal való behelyettesítése – még ha érdekes vagy vallásos is – nem járható út.

Aki nemet mond a liturgiára, az is arra törekszik, hogy létrehozzon egy másikat. Ezért jönnek létre különböző szertartások… rockkoncertektől kezdve minden. Az embereknek igényük van arra a mozzanatra, amit a liturgia alkotott meg, és ha elvetik az ősit, létrehoznak helyette egy másikat. A gyerekeknek minderről tudniuk kell. Vétkezünk a fiatalság ellen, ha nem tanítjuk meg nekik az ősi dolgokat, akár a liturgikus zenében, akár a népzenében, vagy akár a klasszikusban. Hogy aztán a gyerek – mint ahogy én is, a fiaim is és mások is – szereti az adott kor zenéjét, a rockzenét, a popot, ez természetes. Ezzel nincsen semmi baj. A lényeg, hogy a gyereknek legyen tudomása arról, hogy létezik ezen kívül más is. És ha a mai divatos zenék elmúlnak, mert helyettük jön másik, majd azok helyett is, akkor legyen hová visszanyúlnia. A liturgikus zene pont ezen segít, kikristályosodó tájékozódási pontot ad az idősödő embernek.

– A Szent Efrém Férfikar a klasszikus ortodox imák, himnuszok mellett a közelmúltban megzenésítette Bereményi Géza–Cseh Tamás Ima című énekét. Nyitni szándékoznak a modern ember istenkereső fohászai felé is?

– Cseh Tamással személyesen jó kapcsolatban voltam, többször léptünk fel együtt. Tisztában volt azzal, hogy amit ő csinált, az nem a kedvenc stílusom. Az viszont vitathatatlan, hogy Tamás rendkívüli személyiség volt. Ez az imája pedig szép és mély, és úgy gondoltuk, feldolgozzuk a férfikarra. Így is tovább hordozza azt a mondanivalót, amit ki akart fejezni, ugyanakkor e mellett kinyitottuk egy másik dimenzióját a dalnak, mert nem egy előadó énekli egy szál gitárral a kezében, hanem tizennégy férfi, több szólamban, a szólista pedig Sebestyén Márta. Cseh Tamás személyiségét figyelembe véve nem dolgozhattuk fel az imáját úgy, mint egy Bach-korált. Kell hozzá egy ember, aki hordozza a dallamot és a mondanivalót. Sebestyén Márta tökéletesen alkalmas erre a feladatra. Vele többször is felléptünk már.

Egyébként nemcsak magyar nyelvű énekeket, hanem afrikai, szutu nyelvű istenkereső himnuszokat, gospeleket is feldolgoztunk már – ezeket Márk fiam énekli szólóban –, emellett grúz és örmény zenét is. Néhány évvel ezelőtt pedig megismerkedtünk a csodálatos hangú libanoni énekesnővel, Abeer Nehmével, és többször felléptünk vele közel-keleti országokban. Ő maronita keresztény, megnyitott egy új ajtót nekünk, az ősi szír zenét, ami számomra teljesen ismeretlen volt, ma pedig már egyre jobban szeretem, mert olyan mély dolgokat hordoz, amit öröm énekelni.

Nagyon lényeges, hogy megmutassuk a világnak, hogy a szigorúan vett bizánci liturgikus kultúrán kívül mik azok az ún. paraliturgikus vagy népies vallásossággal átitatott zenék, amelyek gyönyörűek, igazi zenei kincsek. Sok évszázaddal ezelőtt keletkeztek, alkotóik nevét nem ismerjük. Fennmaradtak azonban, és ez jelzi, hogy valódi igazgyöngyök. Nagyon szeretjük ezeket énekelni. Van egy grúz Miatyánk, amely nem teljesen olyan, mint az általunk jól ismert imádság, szerzője idéz belőle, és hozzáfűzi a saját, személyes bűnbánati énekét.

– Tavaly tavasszal a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban együtt léptek fel Nishat Khan indiai szitárművésszel, aki a muszlim vallás szúfi ágához tartozik. Emellett többször is szerepeltek olyan országokban, amelyekben az iszlám az államvallás. Keresztény–muzulmán párbeszéd a liturgikus zene nyelvén? Mekkora a fogadókészség erre mások részéről?

– Vannak olyanok, akik neheztelnek emiatt, mondván, hogy miért kell nekünk ebbe beleártanunk magunkat? Megint csak azt tudom mondani: mindegy, hogy valami polinéz törzsi zene, vagy muszlim szúfi ének, vagy gregorián dallam, bizánci ének, ha benne van és hordozza az Isten felé odafordulás igényét – márpedig a szúfi zenék csodálatosak –, akkor nekünk ebben találkoznunk kell, hiszen ugyanazt szeretnénk, a fölöttünk lévőt imádni a zenével. Ilyen szempontból mindegy, hogy a művész és a zene melyik világvalláshoz, vagy akár szektához tartozik. Ha látom rajta, hogy ez nemcsak egy üzleti fogás, nem az exhibicionizmusának a kiélése – márpedig a közös zenélés révén ez hamar kiderül, nem a zenei, hanem az érzelmi hamisság –, ha látom, hogy őszinte a közeledés, a párbeszéd igénye, akkor nyitott vagyok az efféle közös zenélésre.

– Muszlim földön is nyitottan fogadták Önöket?

– Igen, soha nem volt olyan érzésünk, sem Marokkóban – ami egy ősi muszlim föld –, sem Dubaiban, sem az emirátusokban, melyek modern iszlám államok, hogy idegenkednének tőlünk. Az kétségtelen, hogy a másnapi újságokban nem címlapon, hanem eldugott helyen jelent meg, hogy Abeer Nehme és a Szent Efrém Férfikar közös koncertet adott, de ez nem érinti a lényeget.

– Végezetül mondana néhány szót a közelgő koncertsorozatukról?

– Az Orientale Lumen (Kelet világossága) sorozatunk megrendezése immár hagyománnyá vált a férfikar életében. A hívek május 1-jén ünneplik meg az ortodox húsvétot, a budapesti Szent István-bazilikában Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya lesz a fő szólista, és a Lautitia Kóruscsalád, Nemes József vezetésével – amely a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola kórusa, százötven tagból áll – énekelnek velünk. (Az est programját egyébként április 27-én a debreceni görögkatolikus templomban is elénekeljük.) Június 19-én, az ortodox pünkösdkor a már említett Abeer Nehmével lépünk fel, ez a koncert zárja be a bazilikában a sorozatot. Itt még fellép Szokolay Dongó Balázs barátom is, akivel a közelmúltban készítettünk egy Bartók-lemezt, és ezt is sokfelé visszük a világban, hamarosan Erdélyben és a román fővárosban, Bukarestben fogunk koncertezni.

Ezek mellett Győrben is fellépünk, június 3-án, abból az alkalomból, hogy idén ünneplik a Loyolai Szent Ignácról elnevezett belvárosi bencés plébániatemplom felszentelésének 375. évfordulóját.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum