Youth ministry in 2020

2020 márciusához hasonlóan, a középiskolákban novemberben is tantermen kívüli oktatás lépett érvénybe Magyarországon. A digitális oktatásban a személyes jelenlét hiányának nehézségével – egyéb területet nem említve – minden pedagógus és diák is találkozott már.

Az egyházi fenntartású iskolákban a gyermekek tudásának gyarapítása mellet a lelki növekedés és a keresztény értékrend kialakítása éppoly nagy hangsúlyt kap, mint az egyes oktatási szakterületek: az intézmények lelki vezetőinek iránymutatása nyomán az iskolai tevékenységek szerves részei a tanév során a lelki beszélgetések, ima- és közösségi alkalmak, zarándoklatok vagy lelki napok nemcsak a diákok, de a pedagógusok számára is.

A megváltozott helyzetben az ifjúságpasztoráció gyakorlata is megváltozott. Bár célja továbbra is a krisztusi megváltás örömhírének eljuttatása és megértetése a fiatalokkal, a körülmények új módszerek és új kommunikációs megoldások felé terelik a lelkipásztorokat és (az ő pasztorációs-missziós munkájukat kiegészítő-segítő) civil katekétákat is. Mindkét hivatás képviselői sok esetben még mindig az útkeresés idejét élik, melyben a modern digitális technológiát most a mindennapi alkalmazás szintjén kell(ene) ismerniük és használniuk ahhoz, hogy elérjék az általuk pasztorált gyermekeket, akik (tegyük hozzá) a digitális világba született Z generáció tagjai, így ezen eszközökhöz való viszonyuk egészen más, mint pedagógusaiknak, lelki vezetőjüknek.

Kocsis Dániel atya, a Nyíregyházi Egyházmegye ifjúságpasztorációs referensének tapasztalata szerint a járványhelyzetben a szűkebb közösségek működnek jobban. S kifejezte háláját azok felé is, akik a fiatalok jelenlegi helyzetét megértve reagálnak: „Nagyon hálás vagyok minden egyes hitoktatónak, atyának és mindenkinek, akik a fiatalok felé most különleges érzékenységgel közelednek.”

Dani atya munkáját egy nagyon kreatív csapat segíti ötleteivel, s ezeket próbálják is megvalósítani közösen. Ezeken túl az aktuális szabályozásokra figyelve az egyházmegye kitűzött programjait, projektjeit, eseményeit továbbra is szervezi. Mégis érez némi visszafogottságot a munkában:

„Talán azért is, mert rengeteg olyan görögkatolikus tartalom születik mostanság, amely az online térben rendkívül áldásos hatásokat ér el a fiatalok körében. Én úgy érzem, hogy a templomi és hittanos közösségek idejét éljük: felértékelődnek ezek a fórumok, mert a nagyobb volumenű programjainkat (zarándoklatok, lelkigyakorlatok, bálok, stb.) nem tudjuk megszervezni.

Arra a kérdésre, hogy változott-e a gyermekek lelki igénye a megváltozott helyzettel együtt ezt a választ adta: „egyértelmű, hogy mindenkire negatívan hat a bezártság és az ingerszegény életforma. Én azonban annak örülök, hogy a velem kapcsolatban álló fiataloknál – közvetve és közvetlenül – a személyes kapcsolatok értékének megértését tapasztalom. Hiányoznak egymásnak. Hiányzik nekik a minőségi idő, a közös imádság, a közös foci és minden, ami egymással összekapcsol bennünket. Én hiszem azt, hogy amikor vége lesz ennek a különös korszaknak, érettebb fiatalok keresik majd egymást és Istent is. Addig azonban vigyáznunk kell rájuk, nehogy „bepunnyadjanak”. Ezt pedig az atyák és a hitoktatók a maguk személyes kapcsolataiban tudják megtenni.”

Egy-egy közvetítés vagy online meeting során a papoknak és katekétáknak is meg kell küzdeniük a technikai akadályokkal: meg kell tanulniuk otthonosan mozogni az informatika világában ahhoz, hogy a tartalom ne vesszen el a kommunikációs csatorna megabájtjai között. Ennek gyakorlatáról kérdeztük a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium lelki igazgatóját, Trella Tibor atyát, aki igyekszik megtartani az iskola lelki életének korábban megszokott ütemét, de most az alkalmak az online térbe szorultak. Az általános iskola intézményegységében tanuló négy alsó tagozatos osztály az iskolában tartózkodik, ám a gimnazisták, a kollégisták és néhány hétre a hetedikes és nyolcadikos diákok, valamint pedagógusaik is csupán a közvetítések révén kapcsolódhattak be az alkalmakba. Hétfőn a hétkezdő imádság a gimnáziumban, majd a kollégiumban, szerdán reggel a tanárok számára imaóra, csütörtökön este a Záróra, egy kötetlenebb, beszélgetős bibilaóra a kollégisták számára, valamint a legtöbb hittanóra interneten keresztül zajlik.

„A hétfői nagy, egész iskolát megszólító imaóra közvetítésén kívül nincsen segítségem, egyedül keresem a technikai megoldását is ezeknek az alkalmaknak: telefont vagy laptopot használok, s felismerek egyfajta fejlődést: lépésről lépésre jobb egy kicsit a hang, vagy a képi minőség, de apró technikai buktatók mindig vannak, pl. az internet is lekapcsol néha” – mondja Tibor atya.

Az, hogy mennyire vannak jelen lélekben is a képernyő túlsó végén a megszólított, meghívott diákok (ha egyáltalán kapcsolódnak az online eseményhez), szintén bizonytalan:

„A kamera azon oldalán vagyok, ahol nem látom, hányan kapcsolódtak be az élő adásba, hogyan reagálnak közben. Esetleg utólag tudom megnézni, hány embert értem el, de azt persze nem tudom, hogy ez a létszám mennyire releváns. Azt tapasztalom, hogy azért a live-ba sokan nem kapcsolódnak be, de a későbbiekben a felvétel mégis elér akár többszáz embert is. Ez azonban nem pótolja a személyes jelenlétet. És magunkról is tudjuk, hogy mennyire meg kell azzal küzdeni, hogy amikor online kapcsolódunk be valamilyen közvetítésbe vagy imádságba, milyen nagy a kísértés hogy multitaskingoljunk: szimultán módon közben mást is csináljon az ember.”

Elég, ha a képernyőn egyszerre több ablakban megnyitunk valamit, vagy közben rendet rakunk az asztalnál, vagy „utánanézünk”a like-oló embereknek: hamar elterelődik a figyelem. „A templomban is elkalandozik a gondolatunk, – folytatja Tibor atya –, de ott mégis minden arra szolgál, hogy oda irányítsa a figyelmünket a lényegre.  Ha elbambulok az ikonon, akkor is ott vagyok, érzem a tömjén illatát, vagy betölt az ének. Otthon egész más, amikor körülnézek közvetítés közben a szobámban; akármekkora is a képernyőm, az egy töredéke annak, ami a közvetített térből felfogható. A képernyő elé is meg kell lelkileg érkezni, hogy bár virtuálisan, de JELEN lehessünk.”

„Mégis fontosnak gondolom, egyfajta önmegfelelés miatt is, hogy ragaszkodjam a korábbi rendszerhez: legyenek megtartva az imaalkalmak, hittanórák, találkozások. A digitális találkozás ugyanakkor plusz lehetőséget is ad. Például az egyik esti imára nem értem volna vissza az iskolába időben, de Máriapócs mellett jártam kocsival, ezért úgy gondoltam, a kegytemplomból jelentkezem be. Ez az esti ima különlegesre sikerült: hagyományos keretek között nem tudtunk volna közösen így ’kitekinteni’”.

Az online alkalmakra való felkészülés sokkal több befektetett energiát is igényel, hiszen ami ott zajlik kikerül a világhálóra, s „ez egyfajta plusz feszültséget teremt az emberben, hogy a kimondott szavak nemcsak a diákokhoz, hanem a szüleikhez, esetleg a tanártársaimhoz is eljut, vagy épp olyan kattint az eseményre, akinek eredetileg nem szólt.”

Épp ez nyithat ugyanakkor egy evangelizációs kaput: mint ahogyan korábban a temetési beszédekre tekintettek a papok, hiszen a temetésen nem feltétlenül a vallásos meggyőződés, hanem az elhunyt miatt jelentek meg az emberek. „A tavaszi tapasztalatok is ezt igazolták: a templomi közvetítéseket sokkal többen nézték meg, mint amennyien személyesen eljártak korábban a szertartásokra. Olyan embereket is elértünk, akik nem is jártak templomba.”

Az online világban kevesebb a visszajelzés, s az is főként kollégáktól érkezik. A visszafogott visszajelzések azt is jelezhetik, hogy a diákok, bár otthonosabban mozognak ebben a digitális világban, ez a fajta hivatalos jelenlét ismeretlen terep számukra is – osztotta meg tapasztalatait az atya.

A közösségi online alkalmakon túl kevesen jelentkeznek személyes problémákkal az atyánál egy telefonos vagy írásos beszélgetésre. Bár a lehetőség erre is adott, s „akiről valamilyen módon megtudom, hogy változás történt az életében (legyen az tanár vagy diák), próbálok rákérdezni, hogyan érzi magát. Kevesen kerestek meg személyes lelki beszélgetés igényével.”

„Most aztán igazán nem szabad elengedni a gyermekek, ifjúság kezét” – kezdem a mondatot, „de ehhez persze két kézre van szükség – fejezi be az atya a gondolatot. Én nyújtom a kezemet, a lehetőségeket. És azt is tudom, hogy ennek elfogadására az igényt a neveléssel kell felébreszteni bennük, hogy kapaszkodjon bele. Ám most még csak ott tartunk, hogy én nyújtom ezeket a lehetőségeket, imádságos együttlétre hívom őket. Persze mindennek ott vannak a technikai akadályai is és az is, hogy ki mennyire ért ezek leküzdéséhez.”

„Közben pedig kísért minket a gondolat, hogy hagyjuk inkább az egészet, ha már nem lehet a megszokott módon. Már szeptemberben is hezitáltunk, hogy legyen-e zarándoklat, majd hétkezdő ima és végül gondolkoztunk a gyertyagyújtáson is. De most már nagyon örülök, hogy megfelelve az egészségügyi előírásoknak is, de nem engedtünk a kísértésnek és megtartottuk ezeket az alkalmakat.” Ezek megtartása a kapcsolódási lehetőségeken túl a hétköznapiból való kiemelkedést is segítették.

A Nyíregyházi Egyházmegye civil katekétáinak túlnyomó többsége általános iskolában tanít, így közülük most viszonylag keveseket terhel a tantermen kívüli oktatás nehézsége – tájékoztatott az egyházmegye hitoktatásáért felelős vezetője, Obbágy László atya. De akad ebben a korosztályban is bezárt intézmény, a parókiális hittan pedig mindenestül az online térbe szorult. Az iroda – a biztató szavakon túl – kidolgozott digitális segédanyagokkal támogatja a katekéták munkáját. Ezek az oktatási segédanyagok nem csupán online térben, de – digitális tábla, kisebb csoportokban laptop segítségével – a jelenléti tanítás során is jól használhatóak.

A fiatalok közül a legnehezebb helyzetben lévőkért, a pályaválasztás előtt állókért fejezte ki aggodalmát László atya, akikért – egy édesanya kezdeményezésére – hetente külön imaszándékot is felajánl az egyházmegye hitoktatási referense.

A fiataloknak szokta mondani Obbágy atya: „ti vagytok az egyház jövője és az egyház a ti jövőtök”, de a fiatalokkal, fiataloknak ma nemcsak a pandémia okozta változások miatt nehéz közösséget építeni, ez egy 21. századi jelenség. Épp ezért fontos, hogy úgy szeressük a fiatalokat, ahogyan Krisztus tette a naimi ifjúval: sírjából is felemelve az életét, a célját vesztett ifjúságot – elevenítette fel Obbágy atya Ferenc pápa Christus vivit kezdetű apostoli buzdítását. Obbágy atya a fiatalok személyes követésében, kísérésében jelölte meg azt az utat, amelyen 2020 decemberében (és a későbbiekben is) a papok és katekéták, az egyház lelkipásztorai a fiatalok mellett kell, hogy haladjanak.  

A korábban „ismert” világ majd’ egy éve változott meg. A kötelező távolságtartás lassan az életünk részévé válik, de ennek nem szabad lelki távolságnak lennie: a fiatalok felé nyújtott kéz akár online módon, akár kisközösségekben, kapaszkodót jelent a keresőnek egy bizonytalan világban. A minőségi időt nem spórolhatjuk meg a fiatalokkal való bánás során, hiszen ez az ő értékrendjüket, az életüket és Istenhez való viszonyukat is formálja. Az ifjúság pasztorálásával foglalkozók munkája mégsem lehetetlen küldetés, ha Krisztus szeretetével fordulunk feléjük.

Szöveg: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye