NEWS ARCHIVE

Hetedik hétvége a szakkollégiumban

Hetedik hétvége a szakkollégiumban
2016. április 14. 08:28

A szombati nap elérkezett a szakkollégium hetedik bennmaradós hétvégéje (04.09-10.), ahol ismét nagyon jó foglalkozások, tréningek lelki beszélgetések folytak, ami elősegíti az embert a kiszemelt életútján.
Szombaton a borongós idő ellenére a hallgatók kinti bográcsozásra adták a fejüket, és milyen jól tették. Imáikat meghallgatva az Úr elkergette a morcos felhőket a kollégium udvara felől, ezáltal egy ízekben és szaftban gazdag pörköltkészítéssel indult a nap. A lányok és fiúk szorgosan közösségkovácsoló programként is jól funkcionáló burgonyát hámoztak, húst szeleteltek, akár csak otthon. Ezt követően Kapin István atya a máriapócsi zarándokház igazgatója örvendeztette meg a hallgatókat. Hatalmas ováció fogadta személyét, mivel még a kollégium indulásakor volt szerencséje a hallgatóknak találkozni vele az első csapatépítő tréningen, így találkozhattak az atya szuper személyiségével. István atya fiatalos, megértő, humoros, segítőkész és érdeklődő, de egyben komoly, határozott jelleme segített hamar felocsúdni a társaságnak. Elhozta Máriapócs promóciós videóját, amiben Ő is közreműködött. A videóban lehet látni mindazt, ami miatt érdemes ide ellátogatni. Gyönyörűen bemutatja a város nevezetességeit, történelmét, hagyományait, infrastruktúráját,de legfőképp vallási, egyházi szerepét. Miután megtekintettük a felvételt mindenkit ellátott pár atyai jó gondolattal, ami fontos lehet és jól jöhet a hallgatók számára akár a tanulmányokban, de a mindennapi életben is. Szó esett Máriapócs és a cigányság kapcsolatáról is, hiszen most ünnepeltük a Roma Kultúra Napját is. A nap végére közös beszélgetésre, filmnézésre, társasjátékozásra került sor.
A vasárnap délelőtt álláskeresési tréninggel kezdődött Takács Eszter profi HR-es közreműködésével. A kissé nehezen ébredő, enervált hallgatókat az előadónő időben érzékelte és helyén kezelte. Humoros, vidám, érdekes megnyilvánulásaival felrázta a csapatot és még jobban felkeltette az érdeklődést. Kiváló szakmai tudását több éves tapasztalatait osztotta meg a hallgatókkal úgy, hogy különböző állásinterjúi szituációkat generált, amit a hallgatók nagyon élveztek. A tréning végére magabiztossággal, határozottsággal teli hallgatók álltak fel az asztaltól.

Ennél hasznosabb, gyakorlatiasabb előadást kevésbé tudott volna találni a kollégiumi vezető Juhász Éva. Közelít az év vége és ilyenkor számos egyetemi hallgató áll nyaranta munkába, nem is beszélve azokról a hallgatókról, akik idén végeznek és friss pályakezdőként lépnek ki a nagybetűs életbe. Ezzel a plusszal, jó eséllyel indulnak és valószínű, hogy sikeresen munkába tudnak majd állni.

Balázs Ádám

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert