Krisztus született - Dicsőítsétek! – lelki táplálék karácsony harmadik napján

Krisztus született - Dicsőítsétek! – lelki táplálék karácsony harmadik napján

December 27-én, a pünkösd utáni 30. vasárnapon az Úr rokonaiknak emlékét tartjuk, s megemlékezünk István fődiakónus és első vértanúról is, de karácsony harmadik napján, egyben utóünnepén még mindig az értünk született Megváltóról, karácsony üzenetéről elmélkedik Szabados János petneházi parókus atya.

Szövseg: Szabados János, fotó: P. Tóth Nóra2020. december 27. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1437 napja íródott

„Érettünk született, a kisded csecsemő az örökkévaló Isten”.

Mit üzen nekem, a karácsony ünnepe kontákjának befejező mondata?

Az első imádságos gondolatsor:

Velünk szemben, akik bizony sokszor hűtlenek vagyunk az embernek adott szavainkhoz, ígéreteinkhez, és az Istennek adott szavainkhoz és ígéreteinkhez is, - az Isten mindig hűséges a nekünk adott igéihez, ígéreteihez. Ennek, a nekünk adott Isteni – ígéretnek, átadott szóhoz való hűségnek megvalósulása a karácsonyi csodáknak csodája. Ez a csodáknak csodája erősítheti Isten iránti bizalmunkat, amelyben a karácsony számunkra úgy lesz a szeretet ünnepe, ha ez a szeretet az ember és Isten iránti hűségben valósul meg. Az örök szeretet mércéje: hűség emberhez, hűség Istenhez, hűség egymásnak és Istennek adott szavainkhoz, ígéreteinkhez.

A második imádságos gondolatsor:

A karácsonyi ünnep kontaktjának zárómondatával Isten meg akar óvni bennünket a farizeus lelki gondolatficamtól. Ismerjük a példabeszédet: két ember ment a templomba imádkozni, egy farizeus és egy vámos. Bizony nagyon vigyáznunk kell arra, hogy ne mai farizeus módjára adjunk hálát a karácsonyi kisded csecsemőnek, mint egy ezzel a kificamodott lelkiséggel: érezze magát a Megváltó megtisztelve, hogy én másoktól eltérően templomba járó ember vagyok, mindig elmegyek, ha ráérek! Érezze magát megtisztelve a Megváltó, hogy én az egyházfenntartási hozzájárulásban sohasem halmozok fel hátralékot, mint egyes szomszédjaim, sőt még a templomra, parókiára is adományozok, nem úgy, mint a szűkmarkúak. Érezze magát megtisztelve, a Megváltó Krisztus, hogy sokakkal ellentétben én milyen szolgálatkész, áldozatosan hűséges papja és híve vagyok az ő egyházközségének, parókiájának.

Ezt a kificamodott lelkületet, csak egy módon, az alázatos, őszinte, magunkat sem becsapó bűnbánattal tudjuk a helyére tenni. Igaz, ez a helyretétel kicsit kellemetlen, de az eredmény számít, utána sántikálás nélkül tudunk az Úr útjain járni, amely út, tudjuk a példabeszédből, a megigazultak útja. Ebben az életünket vizsgáló bűnbánatban ismerjük fel lelkünk világosságában: nekünk megtiszteltetés, hogy templomba járó emberek lehetünk. Nekünk megtiszteltetés, hogy élő és elhunyt szeretteinkért imádkozhatunk. Nekünk megtiszteltetés, hogy Salamonhoz hasonlóan templomot, parókiát építhetünk, felújíthatunk, ikonosztáziont állíthatunk. Nekünk megtiszteltetés, hogy mindezekhez egyházfenntartási hozzájárulásunkkal, adományainkkal hozzájárulhatunk. Nekünk megtiszteltetés, hogy a karácsonyi kisded csecsemő egyházmegyéjének, parókiáinak áldozatos hűséggel, lelkesen szolgáló imádságos püspökei, papjai és hívei lehetünk. Ha a modern farizeus módjára fordítva ülünk a lóra, miért csodálkozzunk, hogy a hitben, reményben, szeretetben és hűségben nem haladunk előre? Sőt inkább mindig csak hátra!

Harmadik imádságos gondolatsor:

Múlt év karácsonya után egyik kis hittanosom ezzel állt elém: „De jó lenne, pap bácsi, ha mindig karácsony lenne!” A karácsonyi kisded csecsemő az év minden napján ajándékozó napot tart!

Tanítással, bibliájával, parancsaival, szertartásaival, liturgiáival, szentségeivel a gonosz lelki vírusait legyőzni képes, a lelki immunrendszerünket erősítő ajándék lelki vitaminokat bűnbánat-vakcinákat ajánl föl, az év minden napján. Igen, ezek ingyenesek, és önkéntesek, mint a korona vírust legyőzni képes gyógyszerek, csak rajtunk múlik, hogy lelki egészségünkéért és örök életünkért élünk e-ezzel ez érettünk született kisded csecsemő, az örökkévaló Isten ajándékaival?!

Ezekkel a gondolatsorokkal kívánok a koronavírustól és bűneink vírusaitól  is időről időre  fertőtlenített, áldásos lelki békés, boldog új esztendőt.

Köszönöm kedves olvasó hogy részt vettél  velem e karácsonyi lelki-élmény-kalandpark utazásban,nekem ez nagy megtiszteltetés volt .

Szövseg: Szabados János, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert