Ma a te házadban kell megszállnom – lelki táplálék Zakeus vasárnapján

Még szinte le sem bontottuk a gyönyörű karácsonyfát, megünnepeltük Jézus megkeresztelését, s máris szembesülünk azzal, hogy rövidesen itt a nagyböjt. Zakeus története újra felrázza a saját lelkiismeretünket is, hiszen minden ünnep alkalom az önvizsgálatra, a megtisztulásra. 

Zakeus olyan tapasztalhatott, mint amit tíz hónapja mi is átélünk: elszigetelődött másoktól, vagy éppen mások távolodtak el tőle. Az akkoriban is megvolt az oka ennek a nagy távolságnak közöttük, hasonlóan a mai viszonyokhoz: mi is tudjuk az okát az elszigetelődésnek, s várjuk a végét, hogy újra közelebb kerülhessünk egymáshoz, szeretteinkhez. Nehéz ez az időszak most már lelkiekben is. Eltávolodva élni, ölelés, puszi nélkül meglátogatni az idős szülőket, rokonokat, már amennyire lehetséges! Megterhelő átélni ezt a távolságot mindkét oldalról. Én magam is sokat tapasztalom, hogy milyen nehéz elfogadni, de mégis tudjuk, hogy értük, s értünk van ez így. Várjuk azt az időt, amikor újra találkozhatunk!

Zakeus gyermekként, fiatalként biztosan nagyon jó ember volt. De az ördög hatalmába kerítette, s lett belőle egy sokak számára elviselhetetlen ember, akitől elfordultak, akit magára hagytak. Milyen érzés ennek tudatában élni éveken, vagy akár évtizedeken át! S amikor hallott Jézusról, gyötörte lelkét valami – megszólalt a lelkiismerete: mindenki egy jóságos emberről beszél, aki a szeretetről, a becsületről, tiszteletről tanít, aki segít, gyógyít, csodákat tesz. Ki lehet ez az ember? Kíváncsivá lett, belül valami felrázta a lelkét: „nekem találkoznom kell vele, nekem látnom kell Őt!”

Valami azt mondatja vele, hogy szemtől szembe lássa Jézust. Mit éltünk át március 15. és május 10. között? Nem találkozhattunk az Eukarisztiában Jézussal, milyen nehéz is volt ilyet megélni, hogy nem mehetek templomba, nem részesülhetek Jézus testében, vérében! Zakeus lelkülete élhetett bennem: találkozni akarok, mert az én életemben nagyon fontos ez a kegyelem is!

Mit tett Zakeus? Elindult, talán be sem zárta otthonát, sietett az utcára, hogy lássa Jézust, talán szemébe akart nézni. S a meglepetés akkor érte, amikor Jézus nevén szólította: „Sietve szállj le, mert ma a te házadban kell megszállnom!”

Mit érezhetett a szívében? Nemcsak láthatom, hanem eljön hozzám, ezt fel sem foghatom. Ebben a percben megindul valami változás az életében: Jézus meglátogatja. Örömmel tölti el a szívét ez a látogatás. Ugyanezt tesszük „normális” helyzetben, elmegyünk Jézus képviselőjeként a híveink otthonába, meglátogatjuk őket, s bizonyára sokak lelkét megérinti az ének, a házszentelési imádság:

„Urunk, őrizd meg minden bajtól sértetlenül mindazokat, kik e hajlékban laknak… ajándékozz nekik állandó jó egészséget, és hosszú életet, hogy  a hit szerint való erényekben sikeresen előhaladva, üdvösségüket kegyelmed által biztosítva, a szükséges földi javakban is bővelkedjenek…”

Sokan most ezt hiányolják, hiszen nem megyünk egyenlőre családokat látogatni, de reméljük, hogy mielőbb pótolhatjuk ezeket a látogatásokat.

Megindult valami változás Zakeus életében, amikor Jézus meglátogatta őt. Akkor lehet lelkiekben is egészséges az életünk, ha gyakran engedjük, hogy Jézus bennünket is meglátogasson, találkozhasson velünk. Akkor lesz igazán keresztény, krisztusi az életem, ha én magam is akarok találkozni Jézussal! Ha nem megszokottságból, hanem mindig belülről fakadó vággyal igyekszem az Úr hajlékába, hogy találkozhassam, hogy „szemtől szembe” láthassam Jézust. S ezeknek a személyes találkozásoknak az eredménye ugyanaz lesz, mint amit Zakeus jutalmul kapott: üdvösség köszönt az én életemre is.

Üdvösség köszöntött e házra. Engedjük, hogy ez a ház, a mi saját lelkünk, szívünk lehessen itt a földön is, hogy megérezzük, megtapasztaljuk az állandó megújulásnak az eredményét, s ezáltal a minket szerető Isten készséges lesz mindig örömmel betölteni szívünket.  

Szöveg: Szabó Gábor,

Nyíregyházi Egyházmegye