Miért jó szentatanázosnak lenni? – II. rész

Péter 25 éves, végzős papnövendék. Nyíregyházi születésű, egy nővére és egy bátyja van. Édesanyja Németországban dolgozik, ezért középiskolás kora óta igyekszik a maga lábán megállni. Óvodás korától kezdve görögkatolikus intézményekben folytatta tanulmányait. A nyíregyházi Szent Miklós iskola után a hajdúdorogi görögkatolikus gimnáziumban érettségizett, és rögtön ezt követően nyert felvételt a szemináriumba és a Szent Atanáz főiskolára.

Végzősként hogyan gondolsz vissza erre a kispapként itt töltött hét évre? (A papnövendékek részére létezik egy ún. előkészítő/nulladik év és a második év után egy tanévre „megszakítják” a tanulmányaikat egy szociális évre is.)

Én azok közé tartozom, akik erre a hét évre hálás szívvel fognak visszagondolni. Bár persze már várom a végét, és nagy dolgok előtt állok, de ez akkor is hét csodálatos év volt számomra. Megtapasztalt hét év kegyelem volt minden nehézsége ellenére. Nem vagyok kiemelkedő tanuló, mégis az Isten felnyitotta a szemem olyan dolgokra is, amit nálam sokkal jobban teljesítők sem tapasztalnak meg, vagy nem láttak meg, s ez által sokat fejlődtem.

Kívülről egyenes útnak tűnik a pályaválasztásod. Jól látom ezt?

Bár az én tervem egyenesnek tűnik, az Isten a szándékát egy kacskaringós úton valósítatta meg velem.  Az gimnázium első évében például nehézségeim támadtak, amit utólag úgy látok, hogy ebből csak jó származott később az életemben. Benne lenni ebben a szituációban nyilván nem volt jó, de most hálás szívvel tudok erre visszagondolni, mert többek között ezáltal egy sokkal jobb közösségbe kerültem.

10 éves korom óta papnak készültem, nem is emlékszem, hogy más akartam volna lenni. Nem kifejezetten vallásos családból származom, úgy nevezném, hogy vasárnapi templomba járók voltunk, a hivatástudatom viszont hamar egyértelmű lett, és egy iskolában készített hivatalos pályaválasztási teszt is ezt hozta ki már akkoriban is. A pályaválasztás során nem írtam be mást, nem szeretett volna eltéríteni senki, a családom támogatott benne, és kiváncsian várták, mi sül ki ebből.

A tanulmányaid során sem volt megingásod ezzel kapcsolatban?

Amkor bekerültem a szemináriumba, egyedül éreztem magam, s családot kaptam az egyházban. A megingás azonban valóban nem került el.

A szociális év (ez az az év, amikor a második évfolyam elvégzése után minden kispapnak kicsit elengedik a kezét, kiküldik a világba, félévet Magyarországon, fél évet pedig külföldön kell szociális területen dolgozni) meghatározó élmény volt számomra. Sérült gyerekekkel foglalkoztam, bár eredetileg nem ez volt a tervem. Először Budapesten a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában, majd Rómában a Bárka közösségben dolgoztam. Ebben a munkában nagyon megtaláltam magam, mind a gondozás, mind a tanítás, a sérült gyerekek közötti élet közel került hozzám. A szociális év után lett volna lehetőségem, hogy gyógypedagógiát tanuljak és az otthonban maradjak dolgozni, de végül visszajöttem.

A szociális év a gyakorlat szempontjából a leghasznosabb éve a papképzésnek, mert a növendék megtapasztalja a saját korlátait, a burokból kikerülve meglátja, hogy a világ miként áll a papnövendékhez, és átélheti egy olyan ember életét, akinek semmilyen képzettsége nincs, s úgy kell boldogulnia.

Milyen elképzeléseid voltak a kispapságról?

A főiskoláról túl sokat nem tudtam, de érdekes módon ezekbe a termekbe már jártam általános iskolás koromban, amikor felújítottak az iskolánkat, s azalatt itt tanultunk. Eszményi képem volt a papnövendékségről. Máriapócsra minden évben jártunk a gyermekbúcsúra, és az utcán is gyakran láttam a kispapokat, akik nekem gyerekként minimum egy „félisten” kategóriába tartoztak.

Hogyan alakult később az itteni életed?

Kilencen kezdtük az előkészítő évet, és a nulladikos elöljárónk mindent megtett, hogy közösséget formáljon belőlünk. Sok közösségformáló eseményt és kirándulást szervezett nekünk, amikre a mai napig hálásan tekintek vissza.

Az elmúlt évek során minden kispapi tisztséget kipróbálhattam. Voltam aszkéta duktor, főkápolnás, HÖK elnök, és most főduktor vagyok. Ezen feladatok mellett azonban elmondanám, hogy a papnövendék élete is ugyanolyan, mint egy másik, bármely szakos egyetemista élete. Annyi csak a különbség, hogy amikor mások bevonulnak a szobájukba filmet nézni vagy számítógépezni, akkor mi a kápolnába megyünk és imádkozunk.

Ezen kívül mi is ugyanolyanak vagyunk, ugyanazokal a problémákkal küzdünk, ugyanakkor van a vizsgaidőszakunk, ugyanúgy vágyunk a nagyvilágba, és ugyanúgy vagyunk szerelmesek.

Különböző személyiségekkel élünk a szemináriumban, de amiben egységesek vagyunk:

ha nehézségünk van, akkor mi az égre nézünk.

Milyen a kapcsolatotok a többi szak hallgatóival?

A nappalis hittanár szakosokkal együtt járunk több órára is, közösen vizsgázunk, közös közösségi téren létezünk, részt veszünk közös programokon, mint pl. a HÖK által szervezett sportnapon. Ismerjük és segítjük egymást tehát, és jó lenne a levelezősökkel is kiépíteni ezt a kapcsolatot, és őket is megismerni, mert az életben velük is dolgozni fogunk, ezen később jobb lenne változtatni.

Kinek ajánlanád a Szent Atanáz főiskolát?

Nyugati fejjel és keleti szívvel… - talán ez fejezi ki legjobban, amit gondolok erről. Egy nyugatra jellemző, modern környezetben keleti lelkiséget kaphat, aki itt tanul tovább.

Nagyon örülök, hogy indul a kétszakos tanárképzés (főiskolánk együttműködési szerződést kötött a nyíregyházi és a miskolci egyetemmel, s ennek keretében indulnak 2021 szeptemberétől új, kétszakos képzéseink is), mert ez nagyban növeli intézményünk versenyképességét, és több lehetőséget kínál a hallgatóknak a tanulmányaik utáni elhelyezkedésre.

Jöjjön bátran, akinek fontos a lelkiség, az egyház, és nem riad vissza a tanulástól sem. Hiszen a keleti régióban nincs is ilyen jellegű intézmény a közelben, és görögkatolikus főiskola pedig nincs is az országban.

Aki görögkatolikus identitását szeretné megélni, és a közösségi élmény is meghatározó számára, az jöjjön hozzánk, mert jó fejek vagyunk!

További információ:

http://www.gyerehozzank.szentatanaz.hu/

Kapcsolódó:

Miért jó szentatanázosnak lenni? – I. rész

Szöveg: Vándor Ilka/Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, fotó: magánarchívum

Nyíregyházi Egyházmegye