Legfőbb kincsünk az imádság, az Istennel való beszélgetés – lelki táplálék minden időben

„Abban az időben mondá az Úr e példabeszédet: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. – A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! – Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.” Lk18,10-14

A mai napot az egyházi naptár a vámos és a farizeus vasárnapjának nevezi. Már este elkezdtük használni a Triódot, azt a liturgikus könyvet, melyet a három hét múlva kezdődő nagyböjt folyamán végig használni fogunk. Az egyház nagyon bölcsen választotta ki ezt a példabeszédet, hogy lelkileg a böjtre készítsen elő minket. Jézus tanításában két embert látunk, akik a templomban imádkoznak, mégis valójában arról szól ez a történet, hogyan tekint Isten a bűnre és az erényekre, hogyan lát Isten minket. „Mondom nektek, ez inkább megigazultan ment haza, mint az. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, de aki megalázza magát, felmagasztaltatik”.

Két ember példája áll előttünk. Az önmagát dicsérő és felmagasztaló farizeus és a bűnösségét alázattal megvalló vámos. Jézus elénk tart egy tükröt, amelyben megvizsgálhatjuk lelkiismeretünkben az imáinkról alkotott eddigi gondolatainkat.

A farizeus úgy gondolta, hogy ima közben felsorolja érdemeit, s közben ítélkezhet felebarátja felett. A farizeusok olyan alkalomnak tekintették a nyilvános imát, melyben számba vehetik az összes jócselekedetüket, s ezzel mintegy bizonyíthatják „igaz és jó” életüket. „Hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek” (Lk18,11). Ezzel szemben a vámos inkább mellét verte és könyörgött Istenhez: Isten légy irgalmas nekem, bűnösnek!

Mi hogyan imádkozunk? Teréz anya így fogalmaz: „A csend gyümölcse az ima. Az imádság gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat.”

Imádságunkban mindig azt mondjuk el, ami éppen a szívünkben van, ne beszéljünk általánosságokban és legyünk őszinték, hiszen „gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” (Róm8,26)

Ne csak azért imádkozzunk, hogy kérjünk valamit Istentől! Legyünk nyitottak az Isten előtti elcsendesedésre, az Isten akaratának meghallgatására is. Ne tartsunk előadást Istennek, ne akarjuk Őt kioktatni és felvilágosítani, hiszen “még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram” (Zsolt 139:4).

Aranyszájú Szent János mondja: „legfőbb kincsünk az imádság, az Istennel való beszélgetés; hiszen ez találkozás és együttlét Istennel. Amiként testi szemünk fényessé lesz, mihelyt a fényt megpillantja, úgy ragyog és tündöklik az Isten felé forduló lélek is, szavakkal le nem írható isteni fényben. ”.  

Ebben a járvány által sújtott időben otthon kell lennünk, nem találkozhatunk szüleinkkel vagy gyermekinkkel, ezért különösen nagy erőforrás a léleknek az vágya, hogy Istenhez szóljunk.  

„Uram! Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk! (Antoine de Saint-Exupery: Fohász)

A keleti atyák így tanítanak minket: „ha imádkozni akarsz, tekints szívedbe és lelkedbe és szilárdan határozd el, hogy csak tiszta imádságot engedsz felszállni az Úrhoz. Gondosan ügyelj arra, hogy semmiféle akadály tisztátalanná ne tegye imádságodat. Lelkednek úgy kell Istenre figyelnie, mint a földművesnek földjére, mint férjnek feleségére. Amikor imádkozol, senkinek se engedd, hogy elrabolja imád összeszedettségét.

És másutt olvashatjuk: „A meghallgatott imádság nem mindig azt jelenti, hogy megkapok Istentől mindent, amit kérek, hanem azt, hogy megkapok mindent, amire valójában szükségem van.”

Volt már olyan érzésed, hogy Isten nem is hall, nem is figyel, amikor imádkozol? Ez teljesen természetes velejárója a hitéletnek. De Isten minden imádságot hall, és mindenre különleges figyelemmel figyel is; akkor is, ha te nem így érzed. Képzelj el egy különleges esti beszélgetést a legjobb barátoddal: akkor is a legnagyobb figyelemmel hallgatja minden szavadat, amikor épp nem szólal meg. Így van ezzel Isten is.

Jézustól kérjük: segíts bennünket, hogy lélekemelő módon tudjunk imádkozni. A tanítványok kérték Jézustól: taníts meg minket imádkozni. Jézus a Miatyánkot tanította velük, ahol az Istent Atyánknak szólíthatjuk. Bízzuk magunkat Krisztusra, aki vezet bennünket az alázatos imádságban, és ahogyan a vámos mellét verte és könyörgött, mi is kérjük: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek!

Charles de Foucauld: A ráhagyatkozás imája

Atyám, rád hagyatkozom,
tedd velem azt, ami neked tetszik.
Bármit teszel is velem, megköszönöm.
Kész vagyok mindenre,
csak akaratod teljesedjék bennem
és minden teremtményedben.
Semmi mást nem óhajtok, Istenem!
Kezedbe ajánlom lelkemet,
neked adom, Istenem,
szívem egész szeretetével,
mert szeretlek téged,
és a szeretet sürget,
hogy egészen neked adjam magam,
hogy fenntartás nélkül
kezedbe helyezzem életemet,
határtalan bizalommal,
mert te vagy az én Atyám!

Szöveg: Zolcsák István, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye