Spiritual balm at all times

A Nagyböjt felé vezető vasárnapok mai állomásán az Úr Jézus – Isten megtestesült Igéje – az evangéliumi szakaszban emberi szavakból és kifejezésekből szőtt példabeszéddel deríti föl az istenismeret világosságát (karácsonyi tropár). Egyúttal az emberi szív legbensőbb titkainak egyedüli ismerőjeként (apostolok kontákja) a bűnbánat és a megbocsátás örömteli, illetve a bűn és megbocsátás hiányának fájdalmas útjait tárja fel előttünk. Krisztus Urunk a példabeszéd középpontjába az Atyát állítja, aki szó nélkül tűri a kisebbik fiú bántó szavait, s csak akkor szólal meg, amikor szelíd szavakkal utat engedhet végtelen szeretetének és irgalmának – mindkét fia felé.

A tékozló fiú történetével kapcsolatban mindig eszembe jut egy személyes emlékem. Tanulmányvégzett papnövendékként első hittanóráim egyikén erről a példabeszédről próbáltan órát tartani egy elsőáldozásra készülő osztályban. Szó szerint csak próbáltam, mert azt tapasztaltam, hogy a máskor oly aktív és együttműködő gyerekek zavartan néznek rám. Éreztem, hogy valamit rosszul csinálok, de még nem tudtam, hogy mit. Mentő ötletként azt javasoltam, hogy játsszuk el a történetet. Rögtön föl is tettem a kérdés, hogy ki lesz a tékozló fiú. Nagy csend után az egyik kisfiú jelentkezett, de nem a szerepre, hanem ezzel a kérdéssel: „Tamás atya, mit jelent az, hogy tékozoló?” Abban pillanatban világossá vált, hogy elkövettem egy súlyos hibát és nem vettem figyelembe a kisiskolások szókincsét, melyből egyszerűen még hiányzott ez a kifejezés…

Papi szolgálatomban elkísér ez a személyes emlék. Ma már nem annyira a módszertani tanulsága miatt. Sokkal inkább azért, mert úgy tűnik: minket, felnőtt embereket is fenyeget az a veszély, hogy nem tudjuk, mit jelent tékozolni. Pontosabban, nem ismerjük fel mindig, hogy az, amit csinálunk, tékozlás, vagyis értékes dolgok mértéktelen és a következményekkel nem törődő (A magyar nyelv értelmező szótára) elherdálása. Nagy vagyont és sok pénzt eltékozolni látványos, nehezen elrejthető tevékenység. De az igazság szerint ez legtöbbünkkel – nagy vagyon és sok pénz hiányában – elég ritkán esik meg. Tudunk viszont tékozlóan viszonyulni ahhoz, amink van és a rendelkezésünkre áll, anélkül, hogy ez tudatosulna bennünk.

Tudunk tékozlóan bánni az idővel. Néha olyannyira, mintha földi életidőnk nem véges lenne. Miközben minden temetésen elénekeljük szeretteink, barátaink, ismerőseink ravatala mellett, hogy „egy pillanat, s mindent megemészt a halál”, a hétköznapjainkat gyakran úgy éljük, mintha ez ránk nem lenne érvényes. Bőven áldozunk – igen, feláldozunk – értékes időt teljesen haszontalan, vagy akár bűnös dolgokra. Pontosan úgy, ahogyan a tékozló fiú is elherdálta ifjúsága legszebb napjait. Néhány éve az egyik nagy tabletgyártó cég bevezette azt a szolgáltatást, hogy hetente összefoglalja, mennyi időt és mivel töltött felhasználó a készülékkel a kezében. Kezdetben nagyon hasznosnak tűnt ez a szolgáltatás. Vajon ma már hányan mernek szembesülni a heti adatokkal?

Tudunk tékozlóan bánni legnagyobb értékeink egyikével, az emberi kapcsolatainkkal. A tékozló fiú is „lenullázta” kapcsolatát az apjával, amikor elé állt és tudatta, hogy őt vele kapcsolatban igazából már csak a pénze érdekli. És „lenullázta” kapcsolatát a testvérével, amikor hátat fordított neki és cserben hagyta számtalan elvégzendő munka és feladat közepette. Az új barátok, az új emberi kapcsolatok egy ideig pótolni tűntek az atyai és testvéri kapcsolatokat, de amikor „kapcsolati hálója” a sertéskondára szűkült, megértette, hogy mit mire cserélt. A tékozlás szótári definíciója szerinti „következményekkel nem törődés” kíméletlen ébredéshez és szembesüléshez vezet. Ilyen éles váltások megtörténhetnek a mi életünkben is, de talán sokkal gyakoribb az, hogy az idő elherdálásával és annak következményeként fokozatosan, szinte észrevétlenül tékozoljuk el emberi kapcsolatainkat is.

Nem nehéz meglátnunk a tékozló fiúban önmagunkat. Az Úr Jézusnak ez is a szándéka ezzel a példabeszéddel. De ugyanilyen fontos az is, hogy meglássuk magunkat a tékozló fiú testvérében is. Mert bizonyos értelemben ő is tékozló. Váratlanul beköszönt az életébe a megbocsátás és a kiengesztelődés lehetősége, de ő ezt el akarja szalasztani, mintha az ilyen lehetőségek száma végtelen lenne egy ember életében.

De nem tudjuk, hogy tényleg megtette-e. Ez ennek a példabeszédnek az egyik legszebb része. Az Úr Jézus nyitva hagyja a történetet és nem tudjuk, hogy az apa szelíd, de a megbocsátás minden erejét megmutató szavai után („ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült”) az idősebb fiú megmaradt-e elutasító álláspontja mellett.

A döntés dilemmája kilép a példabeszéd keretei közül és itt áll előttünk. Az idősebb fiú keményszívűsége minket is megkísért, ha bűnről és megbocsátásról van szó. Ha a saját bűnünk miatt van szükségünk bocsánatra, szívesen fordulunk a megbocsátó Istenhez, de mások bűnét látva gyakran inkább az igazságos Istent szólítjuk meg. Ahogyan a mezőről hazatérő fiú szemrehányást tesz apjának, s szinte megkérdőjelezi a jogát ahhoz, hogy megbocsásson, úgy mások velünk szemben elkövetett bűnét is gyakran szívesebben toroltatnák meg az igazságosan lesújtó Istennel, ahelyett, hogy irgalmas szeretetére bíznánk őket.

Nem csak a tékozló fiúnak van szüksége arra, hogy felismerje a tékozlás pusztító következményeit és rátaláljon a megbánás és a bűnbocsánat útjára. A döntés előtt álló idősebb testvérnek is fel kell ismernie, hogy a megbocsátás elutasítása ugyanolyan tékozló út, amin nem szabad elindulni.

Szöveg: dr. Véghseő Tamás

Nyíregyházi Egyházmegye