A tiszta házasság áldás, ajándék és kegyelem – házaspárok megáldása Rozsályban

Hagyományainkhoz híven a hónap második vasárnapján, február 14-én, ami a rendezvény zárónapjával esne egybe, nem görögkatolikus Liturgia, hanem római katolikus szentmise lesz Rozsályban. Így a Házasság Hetének nyitónapján történt a házaspárok megáldása ifj. Obbágy László atya jóvoltából.

Igazi tanúságtételnek lehettünk ma szemtanúi: 20 házaspár hajtott ma fejet, hogy az Úr színe előtt a szenteltvíz, az imádság és az áldás által megerősítsék házassági fogadalmukat. Közülük többen a környező, Rozsályhoz tartozó filiális településekről érkeztek. A korosztályok széles palettája sorakozott fel az ikonosztáz előtt: láthattunk élő példát az 5-10 éve házasultaktól kezdve olyanokig, akik már az 50. házassági évfordulójukat is „régen elfelejtették”. A korábbi és jelenlegi rozsályi polgármesteren és feleségén kívül jelen volt a tisztaberki, a zajtai és a nagyhódosi polgármester is házastársával. Sőt volt olyan mentőtiszt is, aki 24 órás szolgálat után érezte fontosnak, hogy részt vegyen a szertartáson. A jelenlevő házaspárok oklevelet, férj/feleség ismereti tesztet és egy szív alakú süteményt is kaptak, amelyet a tisztelendőasszony készített.

Lacus atya szentbeszédét érdekes és humoros párhuzammal kezdte: csak a véletlen műve, hogy a Házasság hetének a kezdete és Jézus utolsó ítéletről szóló példabeszédének felolvasása egyazon vasárnapra esik, mert szó sincs arról, hogy aki a házasság mellett dönt, a házasság igájába hajtja fejét, az kimondja saját maga utolsó ítéletét… A tiszta házasság ugyanis áldás, ajándék és kegyelem. „Vigyázzatok, hogy a ti szabadságotok ne legyen a gyengék botránkozására” – a Korintusi levélből felolvasott részlet alapján hangzott el a tanítás talán legfontosabb kérdése, amin én is elgondolkodtam: mi is a szabadság? Most akkor szabadok vagyunk? Az utolsó ítélet lényege abban ragadható meg, hogy hogyan éltünk addigi szabadságunkkal. Számomra a szabadság azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami van, azt, amink van és megbocsátást tanúsítunk saját magunkkal és mindenki mással szemben. Csak így nyithatjuk meg a szívünket, hogy felfedezhessük a jelenben lévő csodákat. Jól tudom, hogy ebben a rendkívüli helyzetben, ahol akárhová is nézünk, pusztítást, kegyetlenségek és szájmaszkok takarta beteg, emberi arcok sorát látjuk, nehéz optimistának maradni. Ahol a korlátok közé szorított életünkben a szabadság fizikai valójában értelmét veszti. Most kell magunkba nézni és értékelni azt, ami a miénk, egy listát készíteni, amiért hálát adhatunk! A sajátomon szereplő pontokon gondolkodva rájöttem valamire: mindegyiket a Családomnak köszönhetem. Azért, hogy van tető a fejem felett, hogy van mit ennem nap, mint nap, hogy olyan életet élhetek, hogy a felsoroltakat természetes dolgokként tarthatom számon.

Magáról a házas életről nem sokat tudok még, de hálás vagyok a szüleimért, a szüleimnek, akik a keresztény Hitben és Szeretetben fogadtak lassan 25 éve hűséget egymásnak. Azért, hogy ma jelen lehettem, hogy velük együtt élhettem át azt, hogy ennyi idő elteltével is egymás kezét fogva, egymás üdvösségéért is felelősséget vállalva, minden terhet megosztva, megerősítették a fogadalmukat.

Ilyenkor tudatosul bennem, hogy az élet igen is csodaszép minden titokzatosságával, misztériumával és kiszámíthatatlanságával együtt. A prédikációból egy mondatot hadd emeljek még ki: „Sokkal szebbnek látnánk a világot, sokkal boldogabbak lennének az emberek, ha a szívünk nem lenne oly gyakran háborús övezet, s a pozitív, örömteli dolgokra figyelnénk többet.”

Zárszóként, szeretném megköszönni Lacus atyának és az ő feleségének, hogy kicsiny közösségünk részese lehetett valami igazán szépnek, amiért mind hálásak lehetünk. Nekik és minden egyes házaspárnak szívből kívánom a következőket:  

„Ezért hát nem kívánok nektek egyebet,

Csak hitet, reményt és szeretetet.

Hogy itt a földön boldogan éljetek,

És hogy a Mennyben is együtt legyetek.”

Szöveg: Huszti Dóra Anna, fotó: Rozsályi Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye