Nagyböjti gondolatok napról napra – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 3. | Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert2021. február 17. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1381 napja íródott

„Rajtam kívül más isteneid ne legyenek. Ne készíts magadnak faragott képet.” MTörv5,6 Ha az ember szívében valami elfoglalja azt az első helyet, ami csak Istennek jár ki, az idegen istent tisztelt szívében. Nézz bele szívedbe: ki benne az úr és irányító? Ne engedj szívedből bálványtemplomot csinálni! Végezz ott benn nagytakarítást!

A tíz parancs első mondatában Isten azt jelentette ki magáról, hogy ő az emberiség egyedüli Ura, Istene. Rajta kívül más igaz isten nincs. Az első parancs második része már valódi értelemben vett rendelkezés: Senki mást ne tekints Istennek, csak engem! Isten fontosnak tartotta, hogy elsőnek ezt közölje népével. Mi is vonjuk le belőle a szükséges következtetéseket.

Mit akart Isten ilyen szigorúan parancsolni első parancsával akkor? Elsősorban figyelmeztetni akarta a rabságból kiszabadult embereket. Nehogy visszagondoljanak az egyiptomiak pogány vallási életére! Azok sok istenben hittek. A természeti jelenségeknek, az élet egyes jelenségeinek is külön isteneket tulajdonítottak. Isten Saját magát jelentette ki egyedüli, igaz Istennek a világban. Isten figyelmeztetése inkább a jövőre szólt. Ő népét az Ígéret földjén akarta letelepíteni, új hazát készítve nekik. Odafelé útközben sok, istent imádó pogány néppel kerülnek majd kapcsolatba. Az Ígéret földjén is bálványokat imádó, pogány népeket fognak találni. Ezeket lassan ki kell pusztítani, mert megértek Isten haragjára. Isten azt parancsolta, hogy az ott talált népek bálványisteneit ne imádja a nép. Forduljon el tehát a nép akkor majd a bálványoktól. Isten tehát meg akarta szilárdítani mindnyájukban az ő egyedüli uralmát.

Isten első parancsának tilalmi része bennünket is arra figyelmeztet, hogy Istenünk egyeduralmát minden ember készségesen fogadja el, és forduljon el a más, hamis istenektől.

Senki mást ne tekints Istennek, csak engem! – parancsolta Isten. Mit akar nekünk ezzel parancsolni most? Mi, megkeresztelt emberek az igaz Istenben hiszünk. Bálványistenek előtt nem borulunk le, azokat imádva. Mielőtt teljesen kitisztáznánk magunkat, vegyünk figyelembe egy német közmondást: Az ember szíve természeténél fogva egy bálványtemplom. Ezek szerint a megkeresztelt embereknél is létezhet bálványimádás. Az idegen istenek tiszteletének az a lényege, hogy valaki Istennél jobban szeret, többre becsül, jobban tisztel valamit. Ha valaki jobban bízik valamiben, pl. egy babonában, mint Istenben, az idegen istent tisztel. Ha valaki szemében Isten igaz szavánál fontosabb az ember által kimondott szó, ha ezt komolyan veszi, és erre építi fel „vallásos” életét, az is idegen istent tisztelt. Ha az ember szívében tehát valami elfoglalja azt az első helyet, ami csak Istennek jár ki, az idegen istent tisztelt szívében.

Jó az, ha ebből a szempontból a keresztény ember is belenéz szívébe. Ki benne az úr és irányító? Szívünkből ne engedjünk bálványtemplomot csinálni!

Milyen idegen, hamis isteneket tisztelnek ma az emberek, sokszor a megkeresztelt emberek is? Például a pénzt. Erre a szülők nevelik rá gyermekeiket, amikor iskolai tanulásukért, ami kötelességük, pénzzel jutalmazzák őket. A felnőttek is élhetnek úgy, hogy a pénzt mindennél: pihenésnél, egészségnél, vasárnapnál is fontosabbnak tartják. Más emberek az élvezeteket tekintik istenüknek. Szent Pál panaszkodik azokra a keresztényekre, kiknek istenük a hasuk (Fil 3,19). Más emberek ismét a hatalmat tekintik istenüknek. Megszerezni minden hatalmat, amit csak lehet, mindenáron, mások eltaposásával is. Más emberek, önzésükben saját magukat tekintik istennek. Caligula római császár be akarta vitetni szobrát a jeruzsálemi templomba, hogy azt imádják. Az önző ember nem ismer más szavakat, csak: én, engem, nekem, enyém! Talán ezek az emberek azok, akik a leghamisabb istent imádják.

Újra érdemes minden keresztény embernek a szívébe néznie: én hogy állok ezekkel a hamis istenekkel? Mennyire foglalják el szívünkben a helyet? Ha szükséges, csinálni kell egy „nagytakarítást”!

A sokféle bálványisten, melyeket az emberek imádnak és szolgálnak, egyben nagyon megegyeznek: szomorú végükben. A semmiből keletkeztek, és ugyanoda térnek vissza. Az egyik „isten” elgurul, a másik porrá ég, hamuvá válik, nyomtalanul megsemmisül, de előtte sok lelki kárt okoznak.

Lakatos László

Hallgassa meg az elmélkedést a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast-csatornáján az alábbi linkek bármelyikén. A szöveget Tamás László görögkatolikus papnövendék olvassa fel: