Nagyböjti gondolatok napról napra – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 5. | Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert2021. február 19. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1379 napja íródott

Az Egyháznak az Evangélium hirdetése volt mindig a szívügye. Nekünk, keresztényeknek is legyen az, a magunk körülményei között, főként keresztény életünkkel. A fáradozás, a fegyelmezett munka, a kötelességteljesítés minden élethivatásban nélkülözhetetlen. Aki eredményt, sikert akar elérni, annak ezeket kell követnie. Ám vigasztalás az élet bajaiban: akik Jézussal szenvednek, „az örök dicsőségben ők is elnyerik az üdvösséget Krisztus Jézusban.” (2Tim2,10)

„A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban.” (2Tim 2,10) – egy, az evangélium hirdetésében és hirdetéséért sok megpróbáltatást szenvedő embernek: Szent Pál apostolnak utolsó leveléből való tanítás ez. Mintha végrendeletet írna kedves tanítványának és efezusi utódának, Szent Timóteus főpapnak. Az élettől búcsúzó apostolnak halljuk szinte utolsó szavait. Talán egyben közeli halálára is felkészíti tanítványát.

Az apostol tehát látszólag búcsúzik az élettől. Utolsó idejében, mert valóban az volt, a legfontosabb jut eszébe: hogy az Evangéliumot továbbadja másnak. Az Evangélium hirdetésére tette fel egész életét. Az Evangélium hirdetésének Pál halálával nem szabad megállni. Timóteustól azt kéri, hogy legyen erős Jézus kegyelmében. Azt jelentheti, hogy gondoljon felszentelésére, és kérje hivatásához Jézus Krisztus kegyelmét. Ő ezt meg is fogja adni. A keresztény tanítást, amit Timóteus nem titokban, hanem számos tanú jelenlétében kapott, bízza továbbadásra, megbízható és kipróbált emberekre. Ebben az időben a szóbeli tanítással terjedt az Evangélium. Ebben a szent feladatban Timóteusnak mesterét, Pált követve, sokat kell fáradoznia. Ide is érvényes Jézus mondása: A tanítvány nem lehet különb, mint mestere. Az Evangélium hirdetése főképpen lelki harc a tudatlansággal és közönnyel szemben.

Az Egyháznak az Evangélium hirdetése volt mindig a szívügye. Nekünk, keresztényeknek is legyen az, a magunk körülményei között, főleg keresztény életünkkel.

Az Evangéliumot hirdető ember tanúskodása akkor meggyőző, ha annak utasításait, gondolatait közvetíti, akihez szegődött: tehát Jézus Krisztushoz. Szent Pál, buzdításul néhány, akkori életből vett hasonlatot hoz elő. Amint a katona nem avatkozik bele polgári ügyekbe, hanem egyedül hivatása területén marad, a keresztény apostoli munkás is akkor tetszik Jézusnak, ha Neki él. Timóteus is, mint minden apostol, Jézus ügyének harcosa a pogánysággal szemben. Ha a bajvívó, a versenyző célba akar érni, el akarja nyerni a verseny díját: a koronát, a verseny szabályai szerint kell a versenyt lefolytatni. A földműves is csak akkor arathatja le a termést, ha előbb megművelte a földet. A hasonlatokkal azt akarja Timóteusnak megmagyarázni, hogy a fáradozás a megkezdett munkában, élethivatásban nélkülözhetetlen mindenki számára. Ugyancsak nagyon fontos a fegyelem apostoli munkája közben. Jézus segíteni fog, hogy mindezeket megértse.

A fáradozás, a fegyelmezett munka, kötelességteljesítés minden élethivatásban a legfontosabb. Aki eredményt, sikert akar elérni, annak ezeket kell követni.

Az apostoli, igehirdető élet nehézségekkel fog járni Timóteus számára. Szent Pálnak is megvoltak a maga nehézségei. Az apostolnak, a legtöbb erőt Jézusra, a Krisztusra nézve, főleg az ő feltámadásából kell merítenie. Gondoljon arra, hogy Jézus Krisztus mint Messiás, ember is volt, Dávid király családjából származott. Ő mindenkinek példaképül szolgál. Jézus, feltámadt halottaiból, de csak az után, hogy életét sok fáradsággal élte, és szenvedések között fejezte be. Halála után nemsokára feltámadt a halálból. Az apostol a feltámadás melletti tanúskodást a saját Evangéliumának nevezi, mert ez állt tanításainak központjában. Ezért ő mindent vállalt, még azt is, hogy, mint gonosztevőt, bilincsbe verjék és meghurcolják. Azonban megtapasztalta, hogy Isten szavát nem tudták bilincsbe verni, az diadalmasan terjedt. Azért szenvedett és tűrt, hogy vele együtt mások is elnyerjék az örök boldogságot. Ez lehet Timóteus sorsa is: szenvedés után feltámadás.

A keresztény ember mindig is ebből merített erőt az élet bajaiban: Jézussal szenved, de vele együtt fog feltámadni és megdicsőülni.

A szent vértanúk, köztük Szent Tivadar nagyvértanú is ezt az utat járta. Mint a császár katonája, egyben Krisztus katonája is volt. Jézust meg nem tagadó életével hirdette az Evangéliumot, szenvedése és vértanúi halála után az örök életre jutott. Az igazak feltámadásakor velük együtt megy be Krisztus dicsőségébe, hogy elnyerje küzdelmeinek jutalmát.

Lakatos László

Hallgassa meg az elmélkedést a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast-csatornáján az alábbi linkek bármelyikén. A szöveget Tamás László görögkatolikus papnövendék olvassa fel: