Spiritual balm within the season of Lent

Nagyböjti gondolatok napról napra  – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 8.

Lakatos László atya Útravalója minden napra nagyböjt idejéna tízparancsolatot és evangéliumi szakaszokat vizsgáló gondolatok és elmélkedések a húsvét előtti időszakban.

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert2021. február 22. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1405 napja íródott

Sohase játsszunk szavainkkal: amit mondunk, igaz legyen, vagy inkább ne mondjunk semmit. A hamis eskütől pedig tartson vissza mindnyájunkat az Isten iránti félelem. Isten az ítéletnél nemcsak felesleges szavainkról kér számot, hanem hamis szavainkról is.


Minden országban, ahol király, vagy fejedelem uralkodik, a törvénykönyvben benne áll ez a kijelentés: Az uralkodó személye szent és sérthetetlen. Ahol a királyságot eltörölték, ott is megkívánják, hogy az emberek az államfő iránt tiszteletet nyilvánítsanak. Így van ez a lelki országban is, ahol az uralkodó az Isten. Isten nevét hiába ne vedd: így hirdette ki Isten a tíz parancs második parancsát.

Isten második parancsa egyformán hirdette az Ószövetség népének és nekünk is, hogy Istenünk neve, vagyis Személye szent és sérthetetlen. Szigorúan megkívánja tőlünk, hogy a legszentebb nevet részesítsük a legnagyobb tiszteletben. Szigorúan el is tiltja, hogy ezt a legszentebb nevet valamivel beszennyezzük. Az Ószövetség népe Istennek ezt a parancsát nagyon szigorúan tartotta meg. Isten nevét nem volt szabad senkinek kimondani. Évente egyszer, egyedül a főpap mondhatta ki, amikor ősszel, az engesztelés napján bement a Szentek Szentjébe. Az emberek inkább más nevekkel emlegették Istent: Szent, Úr, Hatalmas, stb. Az Újszövetségben nekünk ilyen törvényünk nincsen. Isten szent nevét nagy lelki haszonnal hívhatjuk segítségül minden emberi bajunkban. Vétkeznek a parancs ellen azonban azok az emberek, akik feleslegesen, minden ok nélkül veszik szájukra Isten szent nevét.

Áldott legyen az Úr neve mindörökké! Ez a rövid fohász gyakran lesz ajkamon, de lelkemben is, így mondva áldást a legszentebb névre.

Isten második parancsa tiltó parancs. Vétkezik ellene az, aki nemcsak feleslegesen emlegeti a szent nevet, hanem tréfálkozik, gúnyolódik, csúfolódik olyan dolgokkal, amelyek Istennel vannak kapcsolatban. Isten Fiának: Jézusnak szent neve, a szentek nevei és személyei, szent vallásunk, istentiszteletünk szertartásai, a szentségek, Krisztus keresztje és hasonló dolgok szoros kapcsolatban vannak Istennel. Aki ezekből tréfát űz, ezeket gúnyolja, az Isten sérti meg ezekkel. Hasonlít az ilyen ember a paradicsomi kígyóhoz, aki a paradicsomban kisebbítette ősszüleink előtt Isten Személyét: nem olyan a halált ígérő Isten, mint amilyennek Magát mondja! Isten neve ellen vétkeznek még azok az emberek is, akik feleslegesen Isten nevével esküdöznek. Azok pedig még inkább vétkeznek, akik hamisan esküsznek, Istent, a legnagyobb Igazságot hívják tanúnak, hogy erősítse meg hazugságaikat.

Isten nem hagyja büntetlenül azt, aki szent nevét hiába veszi, olvassuk a Szentírásban. Ezért a legnagyobb tisztelettel és szeretetettel leszünk e legszentebb Név iránt.

Mi ajánlható ezen a téren akár a komoly keresztény embernek, akár a könnyelműbb embernek, hogy Isten második parancsával kapcsolatban ne vétkezzék? Elsősorban az óvatosság ajánlható. Isten nevét kiejteni, segítségül hívni, szabad és üdvösséges. Kihez folyamodnánk, ha nem mennyei Atyánkhoz? Ha kimondjuk Isten nevét, az legyen tele mindig tisztelettel. Newton, a híres tudós, ilyenkor mindig leemelte kalapját. Isten dolgai, a vallásos dolgok iránt legyünk mindig szent érzelemmel. A legnagyobb emberek tudományuk és művészetük, tehetségük legnagyobbját, legszebbjét adták oda Isten szolgálatára. Az esküdözés elkerülése érdekében erre vigyázzunk: sohase játsszunk szavainkkal. Amit mondunk, igaz legyen, vagy inkább ne mondjunk semmit. A hamis eskütől pedig tartson vissza mindnyájunkat az Isten iránti félelem. Isten az ítéletnél nemcsak felesleges szavainkról kér számot, hanem hamis szavainkról is.

Igényes vagyok arra, hogy nevemet az emberek tiszteletben tartsák. Ezt megkívánom embertársaimtól. Istenem nevének tiszteletben tartására legalább ennyire ügyelek, és törekszem.

A király személye szent és sérthetetlen! – írta elő szinte minden ország alaptörvénye. A keresztények részéről még inkább kell, hogy ez vonatkozzék Isten legszentebb nevére. Ezért az örökön örökké élő, és mindenek felett uralkodó Isten neve és Személye legyen tőlünk mindenkor áldva és dicsőítve.

Lakatos László


Hallgassa meg az elmélkedést a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast-csatornáján az alábbi linkek bármelyikén. A szöveget Tamás László görögkatolikus papnövendék olvassa fel:

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, böjti gondolatok




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert