Nagyböjti gondolatok napról napra – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 23.

Nagyböjti gondolatok napról napra  – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 23.

Lakatos László atya Útravalója minden napra nagyböjt idejéna tízparancsolatot és evangéliumi szakaszokat vizsgáló gondolatok és elmélkedések a húsvét előtti időszakban.

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert2021. március 9. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1390 napja íródott

A Krisztus-követés napi 24 órai készenlét, szolgálat a keresztény ember életében. Erre a szent feladatra vegyünk elő néhány lehetőséget a mindennapi életből. Ne gondoljunk nagy, eget-rengető dolgokra, de nagy lesz a jelentőségük. Magunkat megtagadni: Nem mondok ki társaságban egy elítélő szót. Visszatartom magamban a durva, sértő kifejezéseket minden körülmények között. A magunkat megtagadásnak nagy lehetőségei vannak olyan tetteinknél, amit szeretünk halogatni. Ha valami azt súgja: „máskor”, „majd”, legyünk erősek, és mondjuk ezt: „most”, „ma”.


Isten a „Ne ölj!” parancsot azért adta, mert védelmébe akarta venni vele az emberi életet. Isten parancsa már attól a pillanattól kezdve védi az emberi életet, amelytől kezdve az élet megindult. Védi a még meg nem született ember-bimbók életét. Az ember-bimbókat kegyetlenül letördelő „fehér halál” világszerte pusztítja az életet. Jó ezzel is szembenézni.

Miről van itt szó? Karácsony után néhány napra Egyházunk „Aprószentek” néven ártatlanul megölt gyermekekről emlékezik meg. A gyermekek halála mögött a véreskezű Heródes király áll. Ártatlan fiúgyermekeket öletett meg. Angyali tekintetű, ragyogó szemű, ártatlan gyermekek, szüleiknek örömet jelentő gyermekek voltak ők. Megfosztotta őket az élettől, mert ezek nekik kellemetlenül jöttek, nyugalmát és kényelmét veszélyeztették. Heródes király csaknem kétezer éve meghalt, de bűne még ma is él, a keresztények harmadik évezredében is. Faluk, városok utcáin járkálnak olyan emberek, akiknek kezéhez a meg nem született gyermekek vére tapad. Ugyanott járkálnak olyan anyák is, akiknek teste gyermekük számára még születésük előtt, nem bölcső, hanem halotti koporsó lett. Tettükön a mai, értékrendjükben felfordult világ nem talál semmi kivetni valót. Olykor, nyugodtan, még dicsekszenek is tettükkel.

Nehéz megérteni az ilyen anyákat, embereket, de megítélésüket bízzuk az igazságosan ítélkező Istenre. Szomorkodni azonban lehet miattuk, fölöttük.

Miről van itt szó, még pontosabban? A költő így ad rá választ: „Háború sem kell, anyaméhben pusztítja már a nép magát.” (Kónya L.) Vannak tehát szülők, akik nem akarják megengedni, hogy megszülessen az általuk létrehívott gyermek. Ezért olyan eszközökhöz folyamodnak, amivel kioltják kisgyermekük röviddel azelőtt keletkezett életét. Ezt az eszközt magzatelhajtásnak, vagy finomkodva terhesség-megszakításnak nevezik. Az a nő, akit Isten az élet továbbadására és védelmére rendelt, ebben az esetben az élet kioltója lesz. Sajnos, ebben az öldöklésben a magyarok világviszonylatban az elsők között állnak. A bűn okát elsősorban abban kell keresni, hogy megfogyatkozott a hit szelleme az emberekben. Ma mindenki a saját elgondolása szerint akarja berendezni életét. Ma az emberek isteni gondviselést akarnak játszani a maguk életében. Az emberiség erkölcsi felfogása is megrendült a világban.

Fájjon az minden keresztény embernek, amikor ilyenről tudomást szerez akár közeli, akár távoli környezetében.

A magzatgyilkosságnak igen káros következményei vannak. Elsősorban az anyát érheti baj, akár testi halála is bekövetkezhet ilyen „műtét” által. Még a „sikeresen” elvégzett műtét után is léphetnek fel gyulladások, szövődmények. Mint fenyegető büntetés, felléphet a meddőség és a rák is. Nem biztos, hogy Isten ad még egy lehetőséget az ilyen nőnek, hogy anya lehessen. Az orvosok véleménye szerint az a sok koraszülés, ami mostanában van, a bűnös beavatkozások eredménye. Ezt az ilyen gyermekek később érzik meg. Hátrányos helyzetbe kerülhetnek a többi gyermekkel szemben szellemileg, de testileg is. Ami még az ember számára talán a legszörnyűbb: a lelkiismeret furdalás évtizedeken, ha nem élete végéig elkíséri az anyát. Rájön, hogy mit követett el, a lelki nyugtalanság nemegyszer még a halálos ágyán is bántja, kínozza az anyát. Isten, az élet és halál ura a bűnt keményen megbünteti.

A katolikus Egyház büntetéssel sújtja az anyát, a gyilkosságot végrehajtó személyt, még a tanácsadót is, ha a magzatgyilkosság bekövetkezett.

Hogy a házaspárok megmeneküljenek a ma tárgyalt szörnyű bűntől, sokat kell gondolniuk az emberekre különös gondot viselő Istenre. Aztán: féljünk mindattól a büntetéstől, amivel Isten megbünteti a bűnt. Mi azonban ne félelemből, hanem szeretettel tegyünk eleget Istennek életet védő ötödik parancsának.

Lakatos László


Hallgassa meg az elmélkedést a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast-csatornáján az alábbi linkek bármelyikén. A szöveget Tamás László görögkatolikus papnövendék olvassa fel:

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, böjti gondolatok




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert