A pályaválasztás volt a fő témája az idei ifjúsági búcsúnak november 5-én Máriapócson.
A 2016-os év ifjúsági búcsúját november 5-én, Máriapócson tartottuk. Idén a pályaválasztásra koncentráltunk, mivel rendhagyó módon ezt a búcsút egyben az érettségizők zarándoklataként is szerveztük meg. A választott mottó éppen ezért így hangzott Szent Pál apostoltól: „a hivatásotok is egy reményre szól”. 13 fiatal pap gyűlt össze az oltár körül, hogy közös Szent Liturgiában imádsággal induljon a búcsú.
Idén a cél tehát az volt, hogy a krisztusi úton járó fiatalokat életük egyik nagy kereszteződésében, a pályaválasztásban is segítsük. Az első útmutató és egyben önismereti előadást Dr. Fedor György pszichológus tartotta, „Hová tartunk, avagy mire figyelünk, mire figyeljünk?” címmel.
Utána többféle workshop közül választhattak a fiatalok, melyeken különböző foglalkozások nehézségeiről és szépségeiről beszélgethettek első kézből Dr. Magyar Judit jogásszal, Lőrincz Péter rendőrtiszttel, Pásztor Tamás mezőgazdász-jogásszal, Katona Tamás kutató informatikussal (InSimu), Dr. Fedor György pszichológussal, Sarkadi Sándor vállalkozóval, Z. Pintye Zsolt tudósítóval és Fedor Péter pap-tanárral.
Ebéd után különböző szabadidős tevékenységek közül választhattak a fiatalok: csocsózás, hintózás, íjászkodás, de a legnagyobb sikere a „torony-túrának” volt, hiszen a Bazilika tornyából megcsodálhatták a gyönyörű őszi panorámát. A búcsú másik célja az volt, hogy a fiatalok viszontláthassák egymást a nyári táborok után. Így az ifjú szíveket melengető találkozásokra került sor az ifjúsági gyalogos zarándoklat, illetve a krakkói ifjúsági világtalálkozó résztvevői között is.
A második előadást Soltész Ian életvezetési tanácsadó tartotta: a helyes önismeret és önértékelés nehéz útján igyekezett nem csak bátorítani, de motiválni is a fiatalokat a pozitív életszemlélet tudatos választása mellett. Nem más kísér minket ugyanis ezen az úton, mint maga a jó Isten szeretete, ezért nincs miért félnünk vagy szomorkodnunk nagy döntéseinkben.
Végül ifjúsági „búcsút vettünk” egymástól, és imádsággal zártuk ezt a szép és tartalmas napot.
Kovács Csaba ifjúsági referens
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |