Spiritual balm at all times

Vajhagyó vasárnap egy fordulópont a lelkiéletben: a ma esti vecsernyével megkezdjük azt, amire eddig készültünk. Az elmúlt vasárnapok a szemléletünket igyekeztek formálni: hogyan vágyakozunk a Krisztussal való találkozásra, hogyan tekintünk magunkra, mint az Isten előtt megálló emberre, hogyan merhetünk egyáltalán elé állni bűnös mivoltunkban: ez a mai vasárnap azonban már kifejezetten a böjt mikéntjére irányítja a figyelmünket. Jézus elmond néhány konkrét instrukciót arról, hogy hogyan viselkedjen az, aki Istennek tetszően akar böjtölni.

Már a mai evangéliumi szakasz szövegkörnyezete is sokatmondó: a Hegyi Beszédben az evangélista egy belső logika szerint rendezi Jézus szavait: nem véletlenszerűen jönnek a bölcs tanító szavak egymás után, hanem szépen, rendezetten. Itt a nagyböjt kezdetén a lelki gondolatoknak ezt a rendezettségét nagyon fontosnak látom. A böjtölésünknek ugyanis célja van: a lelkünket, az Istennel való kapcsolatunkat szeretnénk felkészíteni húsvét ünnepére. Ezt azonban még túl általános megállapításnak tartom ahhoz, hogy megelégedjünk vele: az egész világon minden keresztényre igaz, mégis mindenki számára mást jelent.

Meg kell fogalmaznom, hogy nekem mi a kiindulási pontom, hogyan áll most a lelkem, milyen élő, milyen szoros a kapcsolatom Vele: innen indulok húsvét felé. És azt is meg kell fogalmaznom, hogy hová szeretnék eljutni, hogyan szeretnék majd az üres sír mellett megállni: mi az, amit nem szeretnék a jelenlegi lelki helyzetemből addig hurcolni magammal, és mi az, amit most hiányolok, de szeretnék addigra a lelkem, a Vele való kapcsolatom szoros részévé tenni. Célba csak az érhet, aki tudja, hogy honnan indul, és hová szeretne eljutni.

Ezt a két pontot – a kiindulást és a célt – az út köti össze. Meg kell határoznom, hogy milyen eszközökkel akarom húsvétra elérni ezt a lelki fejlődést, közeledést Istenhez és a tökéletes keresztény élethez. Melyek azok az imádságok, amiken keresztül az Isten kegyelmét le tudom esdeni, melyek azok a cselekedetek, amelyek segítségével a tevékeny szeretetben tudok erősödni. Mennyi imádság, mennyi alamizsna, mennyi idő és energia ráfordítása fér bele a mindennapjaimba (persze nem az üres időmet kell erre ráfordítani, hanem a legalapvetőbb kötelességek mellé, az első sorba kell állítani!). Az Egyház előírása: a szerda és péntek húsmentessége az alapja a nagyböjti utamnak: semmiképpen nem fakultatív, nem vélemény kérdése ennek a megtartása. De hogyan az előbb, most sem elégedhetünk meg az általánossal: ez a szabály rámutat, hogy a testi, evilági élvezeteket – mint az étel-ital, zene, szórakozás – háttérbe kell most szorítani valami nagyobb jó érdekében, de ez csupán csak arra elegendő, hogy nagyobb teret engedjünk magunkban a lelki munkának.

A Szent Liturgiában a pap így imádkozik az adományok fölött: „Felajánljuk neked ezen okos és vérontás nélküli szolgálatot. ”

Az Istenhez való közeledésünkről, így a böjtölésünkről is két dolgot tanít ez az imádság. Egyrészt az Istennek tetsző áldozat okos. Minden kapcsolatra, így az Istennel való kapcsolatra is igaz, hogy előre meghatározott panelokkal nem lehet élővé tenni. Amikor a hitvesemnek szeretném kifejezni a szeretetemet, ha szeretném, hogy a közöttünk lévő kapcsolat erősödjön, akkor nem elégszek meg azzal, hogy leveszek neki egy ajándékot a „szerelmeseknek” feliratú polcról. Mindkettőnk személyét, a közös múltunkat és a tervezett jövőnket is figyelembe véve találom ki, hogy milyen ajándékkal lepjem meg. Valahogy így van ez az Istennek felajánlott áldozatommal is: olyat akarok neki adni, ami a mi kapcsolatunkban fontos, ami a lelkemből fakad, ezért személyes. Lehet ez egy rossz szokásomtól való távolodás; valamilyen „moly rágta, tolvajok által meglopdosott”, Istentől távol tartó kincsemről való lemondás, vagy pont hogy valami szépre, jóra való törekedés, imádságban való fejlődés: a böjtömben valami olyan elhatározás, ami kifejezi, hogy a lelkemet közelebb akarom vinni Istenemhez.

A „vérontás nélküli” kifejezés az anafora imádságában nyilvánvalóan a Szent Liturgia áldozatára vonatkozik: az Ószövetségi időben az Istennek véres, égő áldozatokat mutattak be és ő elfogadta azokat, ez volt az istentisztelet törvényes rendje. De mikor elérkezett az idők teljessége, Krisztus keresztáldozata óta, megváltozott az Istennek kedves áldozat bemutatásának módja. A napokban ezen gondolat mentén ezeknek a szavaknak egy személyes vonatkozása is megragadott.

A Szent Liturgia a tökéletes áldozat, az már nem változik, de mi nem vagyunk tökéletesek: a mi hétköznapi életünkben folyamatosan változik, hogy hogyan tudunk Istenhez jól, valóban gyümölcsöket hozva közeledni. Ami a tavalyi nagyböjtben nagy lelki fejlődést hozott, az nem biztos, hogy idén is ugyanazt fogja eredményezni. Tipikus példa, hogy a gyermekek részéről szép böjtnek tartjuk, ha a csokoládéról lemondanak, de nem biztos, hogy meglett felnőttként is megelégedhetünk ezzel. Erre is érvényes, hogy a böjtölésemnek okosnak kell lennie: a jelenlegi élethelyzetemben, jelenlegi állapotomban szeretnék Istenhez közelebb kerülni, ezért minden évben újra meg kell találni, hogy miről érdemes lemondanom, mit érdemes felajánlanom, mire kellene törekednem, milyen és mennyi imádsággal tudom ápolni a kapcsolatunkat. Természetesen vannak olyan szokásaim, imádságaim, tetteim, amik egy életen át fontosak az istenkapcsolatomban, de ahogyan én változok, az életállapotom, világlátásom változik, a Hozzá való kapcsolódásom is változik, ezért mindig szükséges a lelkiélet új útjait keresnem.

Holnap reggel elkezdjük a nagyböjti készületünket húsvét szent ünnepére. Kérjük nagyböjtünkre a Jóisten kegyelmét, amellyel megtalálhatjuk azt a böjti utat, amelyet végigküzdve megtisztult lélekkel állhatunk majd az ünnepen!

Szöveg: Szirmai Máté, fotó: Ivan Pierre Aguirre, https://www.texastribune.org/

Nyíregyházi Egyházmegye