Bemutatjuk a katekézis új direktóriumát (II. rész) – Kéttüdős Egyházunk

A katekézis új direktóriuma komoly teret szentel annak, hogy megszólítsa a keleti szertartásúakat, szóljon nagyra becsült értékeikről, s eléjük is feladatokat állítson, célokat tűzzön. A dokumentumot görögkatolikusként olvasva ez különleges örömet jelent.

A direktórium szó szerint idézi a II. vatikáni zsinat Orientalium Ecclesiarum dokumentumát, de utal a Keleti kódexre és a Liturgikus instrukcióra is. A keleti rítusúak számára ezek az írások ismertek, de jó kateketikai vonalon is szembesülnünk velük, illetve öröm látni, hogy az abban foglaltak az új direktórium révén immár az összkatolikus kateketikai gondolkodás részét képezik.

A „két tüdővel lélegző egyház” vízióját eddig is magáévá tehette minden katolikus katekéta, most azonban immár a hivatása végzéséhez tartozó irányelvek részeként olvashatja valamennyi hitoktató, hogy „a keleti egyházak intézményeit, liturgiáját, egyházi hagyományait és keresztény életének fegyelmi rendjét nagyra becsüli a katolikus egyház.

Ezekben a tiszteletreméltó ősi értékekben ugyanis az a hagyomány tárul fel, amely az apostoloktól az egyházatyákon keresztül jutott el hozzánk, és az egyetemes egyház Istentől kinyilatkoztatott, osztatlan örökségének része”.

Ezek a kincsek – írja a direktórium – kezdettől fogva hozzájárultak az evangelizációhoz. A katolikus egyház újra meg újra megerősíti, hogy a keletieknek joguk és kötelességük megóvni, megismerni, megélni e kincseket. A dokumentum tehát felhívja a figyelmet az identitás megőrzésének fontosságára, és bátorítja a katekézist, amely kiváltságos szerepet játszik abban a kötelezettségben, hogy a keleti egyházak a hitet saját egyházi hagyományukban őrizzék s adják tovább. A keleti egyházak katekézisében hangsúlyosan meg kell jelenniük a Biblia és a liturgia sajátos összefüggéseinek, az adott egyház hagyományainak; a patrisztika, a hagiográfia, az ikonográfia értékeinek. Külön kiemeli a direktórium a liturgikus ünnepek fontosságát, müsztagógiai jelentőségét (müsztagógia: a misztériumokba, a szentségi életbe való bevezetés – a szerk.) a keleti katolikus egyházak különleges kateketikai útján.

Biztatja a katekézis munkásait a szertartások megismertetésére, a rítushoz tartozó ismeretek elsajátítására, a liturgikus katekézis speciális útjára.

Meglátásom szerint a keleti egyházakról szóló passzusok a direktórium igen lényeges elemei. Egyrészt azért, mert a katekézis felelős vatikáni szervei részéről először történik meg a keletiek megszólítása, a zsinati „kéttüdős” mentalitásnak a katekézis szintjén történő megjelenítése. Másrészt viszont azért, mert ez korántsem valamiféle udvariasság, egy kis jó modor, a keleti rítus felé tett gesztus. Sokkal inkább annak (f)elismerése, hogy a katekézis a keleti egyházakban ismert útja komoly tanulságokkal szolgálhat a nyugati egyház számára is a katekézis útkeresése, ma igencsak kátyús kateketikai útépítése során.

Aki megérti Alexander Schmemann-nak a katekézis céljára vonatkozó megfogalmazását, azt katolikusként is igencsak elgondolkodtatják az ortodox teológus szavai. Schmemann azt mondja: a keleti egyházat ma is jellemző liturgikus katekézis nem valamiféle különös, az ősegyházból ránk maradt szokás, hanem „a hitoktatás hagyományos módja, az egyház természetének és lelki megvilágosodást célzó koncepciójának szerves része. A liturgikus katekézis rávilágít, mi is az Egyház szerint a hitoktatás elsődleges célja és értelme. A hitoktatás célja az, hogy az egyént bevezesse az Egyház életébe. Hangsúlyozom: a feladat nem csupán a »vallási ismeretek« közvetítése, az egyén személyiségének »jó irányba« terelése, hanem a világban pünkösd óta titokzatos módon működő »választott nemzetség«’, »szent nemzet« (1Pét 2,9), Krisztus Teste tagjának felkészítése, személyiségének »felépítése«. A hitoktatás azt akarja világossá tenni, mi is történt velünk akkor, amikor a víz és a Szentlélek által újjászülettünk, és az Egyház tagjává fogadott”. Úgy vélem, az ortodox teológus szavainak tükrében nyitottabbá válik a (római) katolikus fül és szem és szív is a keleti egyház kateketikai koncepciójának meg- és elismerésére, és az is világossá válik számára, hogy

a keletiek praxisa sok tekintetben mintát és muníciót is adhat a direktóriumban szorgalmazott irányvonal megvalósításához,

a katekézis kérügmatikus, müsztagógikus és katekumenális jellegének egységben történő látásmódjához és gyakorlati kivitelezéséhez.

Amikor mintát és muníciót említek, korántsem állítom, hogy a schmemanni kateketikai vízió az ortodox és/vagy a keleti katolikus egyházak gyakorlatában tökéletesen működik. A szekularizáció édenien csábító fája a keleti rítusú keresztények körében is megtermi a maga romlott gyümölcsét, s üres templomban a katekézis e hagyományos útja nyilván nem lehet eredményes. Bizonyos vagyok mégis abban, hogy a keleti egyházak e direktóriumi kalapemelést kiváltó kateketikai szemléletének megismerése gazdagítani fogja a latin egyház látásmódját – miközben felhívja a keletiek figyelmét is saját örökségük korszerű közvetítésének fontos és elnapolhatatlanul sürgős kötelezettségére, a gyakorta egyszerűbbnek és praktikusabbnak tűnő, korszerűnek vélt idegen gyakorlatok átvétele helyett a hagyomány kreatív aktualizálásának, „újraolvasásának” izgalmas feladatára.

Az új direktórium a keletiekkel kapcsolatos mondandója örömteli nóvum mindkét rítus katolikus katekétái számára.

A nyitóképen: Falakon kívüli Szent Pál-bazilika apszismozaikja, Tanító Krisztus, Róma

Forrás: MKPK Hitoktatási Bizottság, Magyar Kurír, fotó: Wikipédia

Nyíregyházi Egyházmegye