NEWS ARCHIVE

Hálaadó zarándoklatot tartott a Pápai Magyar Intézet

Hálaadó zarándoklatot tartott a Pápai Magyar Intézet
2016. június 1. 21:36

Idén ismét május 31-én tartották év végi hálaadásukat Rómában a Pápai Magyar Intézet (PMI) lakói. A hagyományoknak megfelelően egy nevezetes római templomba zarándokoltak el, ezúttal a Santa Maria Maggiore-bazilikába – tájékoztatott Tóth Tamás rektor.

A bazilikát annak magyar gyóntatója, Melo Lajos domonkos szerzetes vezetésével tekintették meg a PMI zarándokai.

Az 5. századi épület, melyet a későbbi századok során jelentősen átalakítottak, bővítettek, a keresztény nyugat egyik legősibb, Szűz Mária tiszteletére szentelt temploma. Apszismozaikjai a 13. század végén készültek el, nem sokkal az 1300-ra meghirdetett első szentév megnyitása előtt. A baldachin az 1750-es szentévre készült el.

Mivel a templom a négy pápai bazilika egyike, ezért a Szent Péter- és a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika, valamint a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház mellett a Santa Maria Maggiore is rendelkezik olyan szent kapuval, amelyet minden szentév elején ünnepélyesen megnyitnak, majd a jubileumi esztendő bezárását követően újra befalaznak. A kaput legutóbb a 2000-es nagy jubileum végén zárták be, majd Ferenc pápa 2016. január 1-jén nyitotta meg újra ünnepélyesen.

A templomhoz gazdag kincstár is tartozik. Az épület alatt található ókori romok az apostolfejedelmek kora hétköznapjainak emlékeit őrizték meg az utókornak.

A pápai bazilika tőszomszédságában található a szintén 5. századi Szent Praxedis-bazilika. Az itt bemutatott hálaadó szentmise főcelebránsa Szentmártoni Mihály jezsuita volt, az intézetet felügyelő Vigiliancia Bizottság elnöke, aki homíliájában a hálaadás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy sosem csak a kapott ajándékra, hanem sokkal inkább az ajándékozó személyére kell fókuszálni hálaadásunk során, végső soron pedig minden ajándék forrására, Istenre. A szentmisén jelen voltak Melo Lajos domonkos és Kovács Gergely pápai káplán, a Vigiliancia Bizottság tagjai, valamint az intézetben élő magyar alkalmazottak.

Ebben az akadémiai évben a Pápai Magyar Intézetnek kilenc ösztöndíjasa volt: Aradi László (Veszprémi Főegyházmegye) liturgikus teológiát, Bárdos Krisztián (Egri Főegyházmegye) kateketikát, Eiben Tamás (Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye) dogmatikát, Hodász András újmisés (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye) történeti teológiát, Kaposi Gábor (Győri Egyházmegye) patrisztikus teológiát, Lábár Tamás (Pécsi Egyházmegye) egyháztörténelmet, Nagy Krisztián (Egri Főegyházmegye) fundamentális teológiát, Szakács Tibor (Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye) biblikumot és Urbán Evariszt (Hajdúdorogi Főegyházmegye) keleti teológiát tanultak.

Többségük idén befejezi tanulmányait és visszatér egyházmegyéje szolgálatába, hogy ott kamatoztathassa Rómában szerzett tapasztalatait.

Forrás és fotó: PMI, Magyar Kurír

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert