Szent Efrém fohászáról I. – a jóra való restség és a könnyelműség – lelki táplálék nagyböjt idején

Szír Szent Efrém a 4. század jelentős teológusa volt, akinek egy imáját a nagyböjt imádságának is szoktak nevezni. A legtöbb böjti szertartásunk végén elimádkozzuk ezt a fohászt, mely hozzám is igen közel áll, ezért egy hét részes sorozat keretében erről az imádságról fogok néhány gondolatot megosztani (részben saját gondolatok lesznek, de segítségül hívom Alexander Schmemann – Olivier Clément: A nagyböjt és a húsvéti titok című könyvét is). Tartsanak velem – nem miattam, s nem is azért, mert olyan „mélyenszántó és világmegváltó” gondolatokat fogok klaviatúrára vetni, sokkal inkább az imádság tartalma miatt érdemes! Ezek az elmélkedések nem lesznek hosszúak, s házi feladatokat is tartalmaznak majd, melyeket természetesen behajtani nem fogok. Áldott lelki hangolódást kívánok Mindnyájuknak!

„Életem Ura és Uralkodója! Ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! Igen Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké. Amen.”

A megszólítás után (Életem Ura és Uralkodója) először négy szenvedélytől való szabadulást kér Szent Efrém, majd négy erény kérésével folytatja. A sorrendnek könnyű a magyarázata: nem tudjuk az erényeket gyakorolni, míg előtte meg nem tisztulunk a rossz szenvedélyektől. A szenvedélyekre a démonok, a rossz szellemek vesznek rá bennünket és igen nehéz küzdenünk ellenük.

1. Első ilyen szenvedélyünk a JÓRA VALÓ RESTSÉG, más szóval lustaság.

Teodor fiam egyik kedvenc játéka egy időben az volt, hogy feküdt és közben a lábát dobálta, közben meg ezt énekeltük neki: „lóg a lába lóg a, nincsen semmi dolga, mert ha dolga volna, a lába sem lógna.” Erről szólna vajon az imádságban szereplő negatív tulajdonság, ez a szenvedély? Az ember a teremtéskor a munka parancsát kapta, ez egy olyan alapvető elvárás, kötelesség, ami nélkül élni sem tud. Szent Pál apostol sem véletlenül mondja a közmondássá váló igét: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék!” (2Tessz 3,10) 

Amikor a lustaságról beszélünk, általában olyan emberre gondolunk, aki egész nap az ágyában fekszik és a szó szoros értelmében henyél, vagy a „hej ráérünk arra még” -féle pató páli halogató magatartás is eszünkbe juthat. Ha elmulasztjuk tenni a jót, elfelejtünk segíteni rászoruló embertársainkon, valahol az is a lustasághoz tartozik. Efrém ugyanakkor nem erről a lustaságról beszél, nem a munkakerülésre gondol elsősorban. Ha a felülről kapott talentumainkat nem tudjuk vagy nem akarjuk kamatoztatni, az a lustaságnak köszönhető, Efrém pedig erre a fajta lustaságra gondol. Ismerjük az evangéliumi történetet: az ember kap talentumokat, de az Isten nem azért adja ezeket a talentumokat, hogy ne kezdjünk velük semmit… Meg kell próbálnunk képességeinkből "kimaxolni", amit lehet, mert az Isten meghív mindenkit valamilyen szolgálatra, feladatra.

Első házi feladat, ha úgy tetszik, home office: gondolkodjunk azon, mire adott az Isten nekünk talentumokat, azaz tehetséget, és vajon, ha most jönne el az ideje, el tudnánk-e számolni ezekkel a talentumokkal? Vajon Krisztus ítélőszéke előtt jó feleletet adnánk?

 Azért is helyezte a négy szenvedélyes bűn élére Szír Szent Efrém a lustaságot, mert ez a bűn az, amely mindenféle erényes cselekedet megvalósítását megakadályozza, és szemben áll az ember hivatásának beteljesítésével.

2. A következő szenvedély, amit Efrém említ az imában, a KÖNNYELMŰSÉG, ez kicsit nehezebben definiálható. Mit is jelent az a szó, hogy könnyelműség…

Könnyelmű vagyok, ha megígérek valamit, amit tudom, hogy nem fogok betartani? Igen, az vagyok, mert könnyelműen ígérek… Könnyelmű vagyok, ha a fiamat egyedül hagyom a házban fél percig, amíg kiviszem a szemetet? Igen, könnyelmű vagyok, mert mindnyájan tudjuk, hogy egy fél percre sem hagyhatunk egyedül egy kisbabát. Könnyelmű vagyok, ha tippmixen olyan csapatra teszek, ami előtte három hónapig meccset sem nyert? Azt hiszem, még mindig könnyelmű vagyok (bár a labda gömbölyű, ahogy mondani szokás…). Ám Szent Efrém nem csupán erre a könnyelműségre gondol. Sokkal inkább a szétszórtságtól, a földi dolgok miatt történő aggódástól, a csüggedtség állapotából, az „akédia” és az ebből következő szerzésvágy kényszeréből való szabadulásért, menekülésért fohászkodik Élete Urához és Uralkodójához.

 A könnyelműség elválaszthatatlan a restségtől, a lustaságtól, közvetlenül a nyomában jár. Ha az ember nem edzi magát a lelki tevékenységekben, csak egy félrevezető önmegvalósításban találhatja magát, elveszvén a külsőségekben, azon fáradozva és arra törekedve, hogy az élet gyönyöreit keresse, a fáradságaitól pedig megmeneküljön. Az atyák folyamatosan arra sarkallnak, hogy szerezzük meg a „minden aggódástól való mentességet”, a gondtalanságot, amit ugye a Szent Liturgiában is megéneklünk, mikor azt mondjuk, hogy „tegyünk félre mostan minden földi gondot”. Az egyetlen aggodalom, amely ténylegesen kell, hogy foglalkoztasson bennünket, az az üdvösségünkért érzett aggódás, mivel az utolsó ítéletkor önmagunkról kell számot adnunk.

Aktuális sajnos erről beszélni, mert jelen állapotunkban, élethelyzetünkben sokszor érezhetjük most úgy, hogy elveszett a remény. Aggódunk szüleink, gyermekeink, országunk, világunk miatt, elcsüggedünk, mert kevesebbet találkozhatunk szeretteinkkel, vajon mikor kaphatom meg az oltást, ki tudja, a tavalyi, karantén-Húsvét után az ideit megélhetjük-e templomban… De minden félelmünk és aggódásunk mi az Örök Élethez képest? Fogadjuk szívünkbe Jézus szavait: „Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az ég madarait: nem vetnek, nem is aratnak és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?”  (Mt 6,25-27)

Különös lesz a házi feladat: egy kis cetlire írjuk össze, azokat a dolgokat, amikért aggódtunk az elmúlt 3 napban. Utána ezt a cetlit égessük el vagy dobjuk ki a szemetesbe. Amit pedig úgy ürítsünk ki, hogy kisgyermekünket egy másodpercre se kelljen magára hagyni. Ez utóbbi poén volt. Mai zárásunk ellenben nem lesz az! A mai gondolatokat egy énekkel fejezem be, melyet gyermekként nagyon szerettem. Erősítsen meg bennünket ez a dal nehézségeinkben, küzdelmeinkben, hogy valóban félretehessünk mostan minden földi gondot! 

„Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel! Ő felruház és táplál, rád gondot ő visel. Dicső Király, ég és a föld Ura, Szívünk tiéd, légy annak is Ura!”

Szöveg: ifj. Obbágy László, fotó: keralapool.com

Nyíregyházi Egyházmegye