Szent Efrém fohászáról III. – a megszólás – lelki táplálék nagyböjt idején

„Életem Ura és Uralkodója! Ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! Igen Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké. Amen.”

„A szót kimondják, Ki tudja, ki hogyan érti, A szót leírják, Ki tudja, ki mire gondol. A szót hallgatják, Ki tudja, ki hogyan érti, A szót olvassák, Ki tudja, ki mire gondol. A szó elrepül, Ki tudja, kit hogyan talál, A szó messze száll, Ki tudja, hol áll meg végül. A szó veszélyes fegyver, de van, aki fegyvertelen.” Hogy miért az Illés együttes slágerével indítottam mai rövid gondolataimat, igen prózai az oka. Ma a szavak erejéről lesz szó, mert elérkeztünk az utolsó szenvedélyhez, amiről Szír Szent Efrém beszél imájában. A jóra való restség, a könnyelműség és a pénzvágy után a MEGSZÓLÁS szellemével zárja az imádság első részét Szent Efrém. Az egyik legkárosabb és legveszedelmesebb emberi tulajdonságról van itt szó, talán nem is tudjuk, a megszólás milyen sok bűntípust magában foglal: többek között a fecsegés, a hazug rágalom, a pletykálkodás mind idetartozik. Mint látjuk, a szó valóban veszélyes fegyver...

De hogy nem csak könnyűzenei idézetekből élek, jöjjön most a leghíresebb bűnbánati imádság, az 50. zsoltár egyik mondata: „Uram, nyisd meg ajkaimat és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni”. Nem mellékes, de a pap is ezekkel a szavakkal kezdi a Szent Liturgiát. Mindannyian tudjuk, hogy a szólás szabadságának, a beszéd képességének, amire Isten teremtményei közül egyedül az ember képes, milyen veszélyei lehetnek. Az Isten mindent átgondolt és mindent jól gondolt a teremtéskor: az embernek van szája, hogy egyen, hogy megcsókolja házastársát, puszit adjon gyermekeinek. Van hangja, hogy tudjon beszélni, énekelni, imádkozni. És nem azért, hogy káromkodjon, nem azért, hogy panaszkodjon, nem azért, hogy verbálisan bántsa a másikat.

Jézus egy helyen ezt mondja: „a szív bőségéből szól a száj.” Vagyis amit kimondasz, ami elhagyja az ajkaidat, nagyjából a szíved üzenete. Szavai sokat elárulnak az emberről, egy randevún, egy üzleti tárgyaláson, egy munkahelyi felvételin is sokat le lehet szűrni, mit mond, hogyan nyilvánul meg a másik fél. Az ókeresztény atyák ezt hasonlóképpen fogalmazzák meg: „hogyha tudni akarod, mi van az ember szívében, figyeld meg, hogy mi hagyja el ajkát.” Jézus ugyanakkor mást is mond, amit nem hangsúlyozhatunk eléggé. „Minden hiábavaló szóról, amit kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján.”

A régi nagy tanítók, atyák jobban szerették és dicsérték a beszédnél a csendet. „Sokszor megbántam, hogy beszéltem, de hogy hallgattam, azt soha” – mondja boldog Arszeniosz. Aghaton abba úgy élt három évig, hogy egy követ tartott a szájában, míg végre gyakorolni tudta a hallgatást. Én nem mondom, hogy ilyen drasztikus lépésekre szánjuk magunkat, de a beszéd, a nyelv adománya igen sok veszélyforrással jár. És házifeladatnak is valami hasonlót szeretnék javasolni. Húsvétig hallgassuk kevesebbet a rádiót, nézzük kevesebbet a televíziót, ne hallgassunk annyi zenét. Igyekezzünk többet csendben lenni. Sokszor a csendben találnak meg a leghangosabb gondolatok! A zsoltáros azt mondja, amit az Előszenteltek Liturgiájából is ismerhetünk: „Tégy Uram számra őrizetet és körülvevő ajtót ajkaimra!” Szívleljük meg Gandhi szavait: „Csak akkor beszélj, ha az, amit mondani akarsz, értékesebb, mint a csend.”

Én megszívlelem és inkább abba is hagyom mára. Köszönöm a mai figyelmet is, a jó hír, hogy megvolnánk a szenvedélyekkel, a következő alkalommal már örömteli és pozitív dolgokról, az erényekről lesz szó!

Kapcsolódó: 

Szent Efrém fohászáról II. – a pénzvágy – lelki táplálék nagyböjt idején

Szent Efrém fohászáról I. – a jóra való restség és a könnyelműség – lelki táplálék nagyböjt idején

Szöveg: ifj. Obbágy László, fotó: orthodoxytoday.org/blog

Nyíregyházi Egyházmegye