NEWS ARCHIVE

Szent Flórián bál

Szent Flórián bál
2010. május 18. 09:54

Míg az ország több területén szélvihar, esőzések és viszontagságos időjárási viszonyok nehezítették az életet, addig egy maroknyi ember a Budai Várban, az I. kerületi önkormányzat nagytermében a 75 éve alakult görögkatolikus egyházközségre emlékezett és a 17 éve közösségépítés céljából létrehozott bál idei állomásán vett részt.

A Szent Flórián bál 1993-ban lett először kigondolva és megszervezve. Akkor még zsenge ifjúként vettem részt magam is a nyitótáncban a palotásban, később már a bált magunk szerveztük és a sikere odáig jutott, hogy a Móricz Zsigmond Gimnázium auláját és ebédlőjét kellett kibérelni, körülbelül 800 fő részére. A táncok egyre színvonalasabbak és egyre jobb közösség építők lettek. Sokszor januártól májusig tartó próbák alatt igen jó csapat kerekedett ki. A szervezés is egyre rutinosabbá vált és mindig nagy örömmel vettük, ha sikerült eljuttatni a hírt oly módon, hogy más egyházközségek is megjelentek nálunk. A Batthyány téren lévő Szent Anna templom hittanosai, vagy Szolnoki és egyéb szórványban élő görögkatolikusok is jöttek ezekre a bálokra. A lelkesedés nem, de a bálozók létszáma idővel apadni kezdett és így a helyszín is változott. Három éve jutottunk el a Várba, a Budavári Önkormányzat nagytermébe, melyet dr. Nagy Gábor Tamás polgármester bocsát rendelkezésünkre a bálunk helyszínéül. A terem olyan szép és díszes, hogy külön díszítés végett fáradoznunk nem kell, a személyzet pedig kedves és segítőkész. Hálásan köszönjük mind a polgármester úrnak, és Kincses Péter gondnok úrnak, mind pedig azoknak, akik segítségünkre voltak a szervezésben lebonyolításban.

Idei bálunkon fővédnökként volt jelen Jókai Anna Kossuth-díjas író és költőnő, aki meleg szavakkal köszöntötte a bálozni vágyókat, majd őt követve szólalt föl dr. Láng Zsolt a II. kerületi polgármester, aki sokat segít templomunknak. A bál házigazdája idén a rendszerváltás után a báli ötletet kitaláló és támogató akkori parókus Pásztor Bazil atya volt ismét, mert sajnos dr. Verdes Miklós jelenlegi parókus csak lélekben tudott velünk lenni az idei bálon. Dr Legeza László konferálta fel a vendégeket és Bazil atyát. A szép köszöntőket követően pedig a Damaszkuszi Szt. János kórus imával, majd az ifjúság népi tánccal nyitotta meg a bált.

A további programban volt néptáncbemutató: a Csillagszemű néptáncegyüttes segítségével, volt kvíz és tombola, melyet a bál fénypontjaként lehet említeni. Az idei bevételt a budai görögkatolikus kollégium javára ajánlottuk fel. A félszáz-ezer forint összeget is meghaladó pénzt Gulybán Gergely atyának adjuk majd át. A tombolára érkezett rengeteg szép felajánlás: családok, egyének, papok, még maga Fülöp püspök is küldött szép ajándéktárgyakat, emelve ezzel a tombola értékét és a felajánlások sorát. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki valamivel hozzájárult a tombola sikeréhez.

A tombolát követően érkezett meg az a születésnapi torta, melyet a Gundel Károly Szakközépiskola 12. g osztály tanulói készítettek a Szent Flórián templomunkról mintázva. Ez szinte mindenki számára meglepetés volt, hiszen csak négyen tudtunk erről a meglepetésről. Nagy sikert aratott a templomunkat hűen mintázó torta különlegesség.

A Voche Nostra négytagú családi kórus előadásban dicsőítették Istent gospel énekekkel, majd kifulladásig tánc. A büfében szendvicsek és hidegtálak ingyenesen voltak elvihetőek, csak az italokért kellett fizetni tavalyi árakon.

Sokan megtalálták maguknak a szórakozásra, beszélgetésre való helyet, és reméljük, hogy aki eljött nagyon jól érezte magát. Aki nem jött el, reméljük az időjárás viszontagságait megúszta szárazon.

Akik pedig a mi szórakozásunk ideje alatt a komoly esőzések és szél következtében eláztak, vagy valamilyen kár érte őket azoknak kívánunk enyhülést és mielőbbi kárrendezést.

Isten segítse őket!

Képek a bálról ide kattintva elérhetőek.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert