Szent Efrém fohászáról IV. – a józanság és az alázatosság – lelki táplálék nagyböjt idején

„Életem Ura és Uralkodója! Ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! Igen Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké. Amen.”

Eddig a szenvedélyekről beszéltünk, most evezzünk békésebb és kellemesebb vizekre, jöjjenek az erények!

A JÓZANSÁG alatt Szent Efrém, bármilyen hihetetlen, nem azt érti, hogy a nagyböjtben kevesebb sört gurítsunk le, vagy ritkábban térjünk be a kocsmába (a korlátozások miatt ezt most nem komoly kihívás betartani…). Mint ahogy pár napja láttuk, hogy a könnyelműség a földi dolgoktól való aggódást takarta valójában, a józanság alatt a tisztaságra kell gondolnunk, de ne is csupán a szexualitás, a testi vágyak felé fordítsuk figyelő tekintetünket. A tisztaság ebben a kontextusban elsősorban a szenvedélymentességet jelenti, a szenvedélyektől megtisztult lélek állapotát, amely kész az erények gyakorlására. Ebben a tekintetben pedig ellentétje a jóra való restségnek, a lustaságnak, az első szenvedélynek, melyről megállapítottuk, hogy az erények gyakorlásának tulajdonképpen a gátja.

Egy kis etimológia: a görög szófroszüné (józanság, mértékletesség, tisztaság) és az orosz celomudrije kifejezést pontosan és átfogó értelemben „tökéletes épségnek” fordíthatjuk. A restség mindenekelőtt abban áll, hogy szemléletmódunk, energiánk, figyelmünk szétszórt, darabokra szakadt, képtelenek vagyunk arra, hogy az egészet lássuk. Ennek pontosan ellentétje a testi épség.  „Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét idegen földön?” – mondják a zsidók a babiloni fogság idején. És az atyák, amikor ezt a zsoltárverset magyarázzák, arra oktatnak bennünket, hogy nem teremhetjük az erények semmiféle gyümölcseit addig, míg a szenvedélyek rabszolgái maradunk. Éppen ezért helyezi Efrém a tisztaságot a többi erény elejére, mivel ez mutatja az erényes életre való szándékunkat, cselekvőképességünket. S a jó hírem, hogy Krisztus, mikor az Istenhez vezet, helyreállítja bennünk az eredeti épséget úgy, hogy visszaadja nekünk az igazi értékrendet. De ne feledjük: a józanság az imádságban a szenvedélyektől való megtisztulást, a tisztaságot jelenti.

A második erény az ALÁZATOSSÁG erénye. A Szentírásból tudjuk, hogy „az Isten kegyelmet ad az alázatosnak, de ellenáll a kevélynek”. De mégis ki az alázatos ember? Mit jelent alázatosnak lenni? Nagyon szeretek focizni, kapus vagyok és természetesen utálok veszíteni. Ám ha potyagólt kapok vagy megérdemli a másik csapat a győzelmet, alázatosan elismerem. Ha új munkahelyre kerülök, nem játszom rögtön a kisfőnököt, a górét; vagyok annyira alázatos, hogy beismerjem, a hierarchiában mindenki előttem áll. Ha tudom, hogy egy vitában nekem van igazam, de inkább nem szólalok meg, mert nem akarok konfliktust, szintén alázatosan viselkedem. Egymással is lehetünk alázatosak, de az igazi alázat ott kezdődik, amikor az Isten felé vagyunk alázatosak. Az igazi alázat ott kezdődik, amikor beismerjük, mi gyönge és erőtlen teremtmények vagyunk, akik önerőből semmire nem vagyunk képesek. Az igazi alázat ott kezdődik, amikor beismerjük, hogy porból lettünk, porrá leszünk és nem játsszuk az Istent. Nekünk, akik papok, magas beosztásban lévő emberek, üzletvezetők, pedagógusok, ápolónők, szakácsok, közmunkások, édesapák, édesanyák, nagypapák, nagymamák vagyunk, mégis miért lenne szükségünk az Istenre? Saját kezemmel keresem meg a pénzt, mindenért megdolgoztam! Csak én vagyok felelős a boldogságomért? Igen, az igazi alázat ott kezdődik, amikor ráérzünk arra, hogy mindent, a saját létünket is, mint adományt kaptunk.  „Mid van, amit nem kaptál?”, kérdezi tőlünk Szent Pál apostol, azért, hogy később meg is válaszolja: „Isten kegyelméből vagyok az, aki vagyok.” Ezért a szent atyák szerint az alázat abban áll, hogy az ember önmagát minden ember és ésszel nem bíró létező alá helyezi, valamint minden egyes erényét az Úrnak tulajdonítja.

Befejezésül hadd idézzem az alkonyati zsolozsma egyik csendes papi imádságát. „Mert neked, a rettenetes és emberszerető Bírónak hajtották meg fejüket szolgáid, előtted alázták meg magukat Nem az emberektől kérnek segítséget, hanem a te malasztodban bízva várják üdvözítésedet.” Ezt a lelkületet kívánom a Kedves Testvéreknek, s a mai home office is az alázat gyakorlásáról szólna (amellett persze, hogy igyekezzünk józannak maradni): lefekvés előtt mondják el negyvenszer, ötösével azt, hogy „Uram irgalmazz!” A nagyböjtben több szertartásunk végén elmondjuk negyvenszer az Uram irgalmazz-t. Mert hisszük, tudjuk, reméljük, hogy valóban Ő az, aki irgalmaz nekünk, valóban Ő az, aki ott van, hogy segítsen, megmentsen bennünket életünk minden veszélyhelyzetében, küzdelmében, kihívásában.

Kapcsolódó:

Szent Efrém fohászáról III. – a megszólás – lelki táplálék nagyböjt idején

Szent Efrém fohászáról II. – a pénzvágy – lelki táplálék nagyböjt idején

Szent Efrém fohászáról I. – a jóra való restség és a könnyelműség – lelki táplálék nagyböjt idején

Szöveg: ifj. Obbágy László, fotó: orthodoxytoday.org/blog

Nyíregyházi Egyházmegye