Spiritual balm at all times

„Életem Ura és Uralkodója! Ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! Igen Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké. Amen.”

Már mindenki kívülről fújja Szent Efrém imádságának első két részét, ahol ugye négy szenvedély leküzdéséért és négy erény megéléséért, gyakorlásáért imádkozik a szent szerző. Nos, az imádság harmadik része a második szakasz kéréseinek egy jobban összefogott kifejtése: „Igen, Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet, és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké. Amen.”

Két olyan erénnyel találkozunk, melyekről az elmúlt napokban már beszéltünk. Az alázatosság és a szeretet erényével. Két igen fontos erényről van itt szó. Saját bűneinknek a meglátása az alázatosság jele. Kérdés: meglátjuk-e a bűneinket? Vagy alapból úgy lépünk be a gyóntatószékbe, hogy „nekem nincs bűnöm”? Máris van egy, a hazugság, mert „nincs ember, ki él és ne vétkezzék”! Még a legnagyobb szenteknek is rengeteg volt a bűnük! De őbennük volt annyi alázat, hogy beismerték és vezekeltek értük! Bennünk mennyi alázat van? Amikor az Eucharisztiához járulunk, az alázat és a bűnbánat lelkületét mindenképp magunkra kell, hogy öltsük. A görögkatolikusoknál a Hiszem Uram és vallom kezdetű imádság segít ebben: az „akik között az első én vagyok”, illetve a kereszten megtérő jobb lator szavai („Emlékezzél meg rólam Uram, midőn Országodba jutsz”) a törékenységünket és a bocsánatkérésünket, bűnbevallásunkat fejezi ki. Mint egy nyilvános gyónás. A római katolikusoknál sem marad el ez a mozzanat, ott a kafarnaumi százados szavai csengenek vissza: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem.” Mennyivel másabb így a szentáldozáshoz járulni, mintha a mellemet döngetném és a túlzott magabiztosságtól leperegne minden bűn, szenvedély és kritika rólam…

Az alázatos ember kizárólag a saját vétkei miatt aggódik, és aki saját lelkének üdvösségén fáradozik, az nem foglalkozik mások életével, mások hibáival, ne adj Isten bűneivel. „Nem jó dolog (magára) hagyni a saját halottunkat, miközben a másoké felett siránkozunk”- mondják az atyák. A felebarát meg nem ítélése a szeretet jele, amely utolsó, de mégis legfontosabb erényként legutóbb volt a témánk. Beszéltünk a szenvedélyeknél a megszólás szelleméről, ami az egyik legveszélyesebb bűnkategória lehet: ha tartózkodunk a másik ember megítélésétől, megóvhatjuk magunkat attól a csapdától, amit épp a sátán állít, és azért, hogy belesétáljunk. Kell ez nekünk? Mindnyájunknak megvan a magunk élete, megvannak a magunk problémái, mindnyájunknak saját terheinket, keresztjeinket kell viselnünk. Egyébként is: a másik ember gyengeségeinek igazi okát sohasem fogjuk tudni megismerni. A szent atyák óvnak minket, hogy ítélkezve nézzünk a többiekre, buzdítva, hogy az ítéletet hagyjuk az Istenre, aki ismeri a szív titkait. „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” Talán érdemes ezen gondolkozni egy percig…

„Add, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat…” Egyetlen veszély létezhet, ami ellen könyörgünk az imádság záró részében, ez pedig a kevélység. A kevélység a gonoszság forrása, és minden gonoszság egyúttal gőggel is jár. Nem elég, hogy belássuk, megismerjük bűneinket, mert még ez a látszólagos erény is válhat kevélységgé. Létezik az áljámborságnak egy olyan formája, mely az alázatosság és az önvád leple alatt ördögi kevélységhez vezethet. Amikor viszont megismerjük bűneinket és nem ítéljük meg felebarátainkat, amikor más szavakkal kifejezve a tisztaság, az alázatosság, a türelem és a szeretet már eggyé olvadt, akkor és csakis akkor mondhatjuk, hogy az utolsó ellenség, a kevélység is megsemmisült bennünk.

Ez a két nagy erény összetartozik és kölcsönösen kiegészíti egymást, Klimakhosz Szent János egyenesen így fogalmaz: „Szent kapcsolatban áll egymással a szeretet és az alázat; az első fölemel, miközben a második, fenntartván azokat, akik felemeltettek, nem hagyja, hogy leessenek”. Hangsúlyozandó, hogy a két erény „szent összetartozása” szétválaszthatatlan, a szent atyák egy közös elnevezésben egyesítették őket: „a szeretet alázatossága”, a lelki élet dicsérete és dísze, mivel a tökéletes élet teljessége. És ettől a zárástól lesz tökéletes az egész imádság is.

Szent Efrém imáját alapvetően nagyböjtben imádkozzuk, de nem muszáj egy évig várnunk arra, hogy a szövegét ízlelgessük és hogy gondolkodjunk a benne szereplő szenvedélyekről és erényekről. A szenvedélyek ellen és az erényekért mindig küzdenünk kell, kérnünk kell az Istent, ezért jól jegyezzük meg ezt az imát, amit utoljára még mondjunk el közösen:

„Életem Ura és Uralkodója! Ne engedd hozzám a jóra való restség, könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét! Ajándékozd inkább szolgádnak a józanság, alázatosság, állhatatosság és szeretet lelkét! Igen Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön örökké. Amen.”

Kapcsolódó:

Szent Efrém fohászáról VI. – a szeretet – lelki táplálék nagyböjt idején 

Szent Efrém fohászáról V. – az állhatatosság – lelki táplálék nagyböjt idején

Szent Efrém fohászáról IV. – a józanság és az alázatosság – lelki táplálék nagyböjt idején

Szent Efrém fohászáról III. – a megszólás – lelki táplálék nagyböjt idején

Szent Efrém fohászáról II. – a pénzvágy – lelki táplálék nagyböjt idején

Szent Efrém fohászáról I. – a jóra való restség és a könnyelműség – lelki táplálék

Szöveg: ifj. Obbágy László, fotó: orthodoxytoday.org/blog

Nyíregyházi Egyházmegye