Előszenteltek liturgiája Máriapócson – Nagyhétfőn és Nagykedden

„Már csak néhány napunk van nagypéntekig. Csak néhány nap, és elérkezik a vég” – hallották a hívek érsek atyától Nagyhétfőn, aki ezzel természetesen nem egy fenyegető mondatot, hanem egy nagyon erős bíztatást tárt hallgatói elé. „Hogyan viszonyulok a halálhoz? A nagypéntekhez? Ezek a napok meghatározóak az életünkben. Az, ahogyan én felfogom Krisztus halálát, nyomot hagy az életemben” – s ezzel azt kérte Fülöp atya, hogy a nagyhét napjait ne hagyjuk úgy elmúlni, ahogy bármely hétköznapot. Gondoljuk végig, hol a helye életünkben a nagypénteknek, és hol vagyunk benne mi magunk Krisztus szenvedésében. Mennyire vagyunk annak része… Önvizsgálatra való ez az időszak. Ebben segítenek a pócsi templom szolgálattevői (ahogy a nyíregyházi Szent Mikós-székesegyházban is – szerk.), hiszen minden szertartás alatt rendelkezésre állnak az atyák, hogy szentgyónását bárki elvégezhesse.

Nagykedden Atanáz püspök atya a hívek elé Jóbot állította, akinek élettörténete megdöbbentő: hogy lehet valakinek akkora hite, hogy amikor a jómódból egyszer csak nincstelenségben találja magát, mindent és mindenkit elveszít, betegséggel kell küzdenie, akkor háborgás helyett hálát ad az Úrnak, áldja az Ő nevét mondván: „ Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!"(Jób 1,22) Manapság mi is nehézségeket, ha úgy tetszik, csapásokat élünk meg. De jó volna szorongattatott helyzetünkben Jóbhoz hasonlóan viselkedni, és hálával fogadni mindent…– magyarázta Atanáz atya.

Az elhangzott evangéliumi szakaszról is asszociált a főpásztor a járványra. „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.” (Mt 25, 35-38) Egy éve maszkban járunk, alig ismerjük föl egymást. Azt látjuk, hogy Jézus is maszkban, mintegy álruhában van köztünk…Vigyázzunk! Nehogy ne ismerjük föl! Ott van a rászorulóban, a betegben, az éhezőben, szomjazóban. Legyünk résen, mint az okos szüzek, akik éberen várják a Vőlegényt! – intett Atanáz atya.

Íme, a Vőlegény jő éjfélkor * és boldog a szolga, kit virrasztva * ámde méltatlan, akit lustálkodva talál. * Vigyázz, ó én lelkem, * és sok álommal ne terheld magad, * nehogy a halálra adatván * a mennyországból kivettessél, * hanem serkenj föl, kiáltván: * Szent, szent, szent vagy Isten, *’ az Istenszülő kedvéért könyörülj rajtunk!

Forrás: Máripócs Nemzeti Kegyhely, fotó: Szolnoki Zsuzsanna

Nyíregyházi Egyházmegye