Nagypéntek a Szent Miklós-székesegyházban

A sírbatételi vecsernyét Szocska A. Ábel megyéspüspök vezette a paptestvérek, diakónusi és kántori szolgálatot végzők segédletével.

Krisztus kereszthaláláról szóló evangéliumi szakaszt dr. Papp Tibor főhelynök atya olvasta fel, majd mintegy megjelenítve a szertartáson azt, ahogyan Arimateai József levette a fáról Jézus testét, a püspök magára terítette a Krisztus testét ábrázoló plascsenyicát, és az asszisztenciával együtt rövid körmenetre indult a templomban az ambon elé helyezett sírhoz. A templomban térdet hajtott pap és hívő egyaránt, úgy hallgatták a püspök által elmondott könyörgéseket, majd elmélkedést.

„A liturgia áldozatbemutatása helyett ezen a napon arra emlékezünk, hogy maga Jézus Krisztus mutatja be önmagát égő áldozatként az Atyának” – mondta Ábel püspök atya a szentsír mellett a személyesen vagy virtuálisan jelenlévőknek, akik ennek az áldozatbemutatásnak tanúiként kapcsolódtak be a szertartásba. A főpásztor Jézus tanítványaihoz intézett vigasztaló szavait idézte, melyekkel számunkra is vigasztalást adott, hiszen „sokan vagyunk, akiknek az életében elérkezett az óra, hogy szerettünk ravatalánál kellett megállnunk”. A főpásztor János evangéliumának azt a szakaszát olvasta fel, melyben Jézus megjövendöli megdicsőülését:

Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.  Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre.  Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. 

„Saját halálát a búzaszemhez hasonlítja, mely földbe kerül, elhal, de bő termést hoz: sírba került, de feltámadva életet hozott nekünk” – magyarázta az evangéliumi szavakat. Ugyanígy az embernek is meg kell halnia ahhoz, hogy majd életre keljen és gyümölcsöt teremjen. Egy fáradságos, nehézségekkel teli, betegséggel átszőtt élet után mindannyiunknak el kell halnunk, és halálunk után gyümölcsöt hozunk: ez az üdvösségünk, hiszen Jézus Krisztus halála által oda akar minket elvezetni.

„Amikor a halálra készülünk, azt hordozzuk szívünkben, hogy nincs vége az életünknek, mert utána folytatás következik: »aki szereti életét, elveszíti, aki gyűlöli életét ebben a világban, megmenti az örök életre«. – nyomatékosította. Az élet nehézségeire gondolva, a ravatalnál megállva megrendül a szívünk, de számunkra, keresztényeknek ez a krisztusi tanítás vigasztalásul szolgál: meg kell halnunk, de halálunk nem hiábavaló, mert Jézus Krisztus által gyümölcsöző, az örök életben gyümölcsöt hozó további élet.”

A Krisztus sírjához járulók idén sem illethették csókkal a leplet, de fő- vagy térdhajtással, leborulással tiszteletüket adták annak, Aki a síron fekszik.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye