Our faith do not stop on Holy Friday

Immár második húsvétunk lesz más, mint amit korábban megszoktunk. Tavaly teljes elzártságban éltük meg a keresztények legnagyobb ünnepét. Idén már a templomi közvetítésekhez is hozzászokva folytattuk a pandémia harmadik hullámában a megkezdett nagyböjtöt. Tartva az egészségügyi előírásokat talán mégis ehetünk az áldozópapok által megszentelt pászkából – az utcán, templomkertben kitett vagy gépkocsikban hozott kosarak megáldása is lehetséges: olvasható a főpásztoraink döntése e kérdésben. De hogyan ünnepelnek a tengerentúl görögkatolikus testvéreink? Az Amerikai Egyesült Államokban magyar diaszpórában élők közül Ladosenszky Györggyel beszélgettem erről.

György 2000-ben települt át: huszonegy éve Michigan államban él, itt tanult, itt kezdett el dolgozni és lett öt gyermek édesapja. „Nagyon konzervatív katolikus egyetemen tanultam három évet, ennek is köszönhető, hogy megtartottuk alapvető hitéleti szokásainkat” – kezdi a bemutatkozást. Rendszeres templomba járók, s ezt az sem akadályozza meg, hogy – akárcsak a legtöbb családban a szülők – nem ugyanazon felekezetűek családon belül: hétköznap inkább a római katolikus templomba, vasárnap a görögkatolikus templomba mennek. Annak ellenére, hogy a választott közösség, amelyhez tartoznak magyar viszonylatban messze van tőlük (Nyíregyháza-Debrecen távolság).

„Számunkra természetes, hogy így éljük az életünket. Én apaként is igyekszem a gyermekeimet afelé terelni, hogy ők is megtartsák a hitüket. Hagyományaink legnagyobb százaléka vallási-liturgikus életünkből fakad, s ezt nagy élmény gyakorolni és megélni mind a templomi közösségben, mind otthon, a gyerekekkel” – mutatja be

„Amíg egyetemre jártam és utána még néhány évig az ukrán görögkatolikus egyházmegyéhez tartoztunk, de ahogy a gyermekek születtek megismerkedtünk a bizánci szertartású rutén egyházmegye (Parmai Rutén Egyházmegye) egyik közösségével, s oda kezdtünk el járni. Az egyházmegye püspökével, Milan Lach atyával sőt még Kocsis Fülöp érsek atyával is sikerült találkoznom az egyházmegye fennállásának ötvenéves jubileumán két évvel ezelőtt, ott voltam az ünnepi liturgián és a közös ebéden, egy közös délutánt töltöttünk el” – emlékezik vissza György.

A bizánci szertartású (főként ruszin) közösségek különféle nemzetiségekből tevődnek össze. Abban a közösségben, ahová György és családja tartozik, vannak palesztinok, Jordániából, Szíriából vagy Kelet-Európából származó családok. Ez sokszínű hitéletet biztosít, bár természetesen a szertartások bizánci rítusban zajlanak.

„A pandémia kiváltotta lezárás előtt a közösség nagyon aktív volt. Mi is majdnem minden szerdán vagy pénteken el tudtunk menni az előszenteltek liturgiájára: vagy családostul, vagy a felnőttek felváltva. Több család is igyekszik megoldani azt, hogy a szülőknek legyen lehetősége egyedül is elmélyülni a böjti időszak lelkiségében: családon belül és családok között is segítjük egymást, hogy vagy böjt elején, vagy a Szent Három naphoz közeledve elmehessen egyedül az apa is és az anya is egy-egy háromnapos lelkigyakorlatra. Ezt óriási áldásnak tartom. És mivel nagy igény is van erre, a mi parókusunk is, de más közösségek is szerveznek lelkigyakorlatot külön édesanyáknak, külön édesapáknak és külön a tizenéveseknek. Én magam többször is voltam Ditroit környékén a jezsuitáknál vagy a ferenceseknél.”

A járvány persze sok mindent felülírt: „kezdetben minden le volt zárva, amíg fel nem ismerték, hogyan kell hozzáállni ehhez a betegséghez, vagy a fertőzés megfékezéséhez: ebben az időszakban elkezdték az egyházközségekből vagy az egyházmegyei központból folyamatosan közvetíteni az utrenyéket, vecsernyéket, liturgiákat. A katekéta ismerőseim pedig egy héten egyszer, szombaton a családoknak egyórás virtuális előadás-foglalkozást tartottak: így virtuális hitoktatásban részesültek a gyerekek.”

„Úgy tűnik, hogy Nyugat-Európában, Közép- és Kelet-Európában nem nagyon kedvelt változata az oktatásnak a home schooling. Itt nagy többségében belátják már, hogy az oktatás elsősorban a szülőknek az elsődleges feladata és hivatása, nekik kell tanítaniuk a gyermekeiket. Kezdetben én is kételkedtem abban, hogy képesek erre a szülők az oktatás vagy hitoktatás terén. De a home schoolingnak régebbi hagyománya van már nálunk, és több tananyagot építettek már fel, s ezek gyorsan felkerülnek az internetre, bárki használhatja ingyen. Töltsd le, oszd be az idődet, ahogy jónak látod, kényelmesen, és tanítsd a gyermekedet otthon. Ennek érdekes következménye is van már itt kint: sok szülő jött rá arra, hogy képes tanítani gyermekét; a gyermekek sokkal békésebb és nyugodtabb körülmények között tanulnak és élik életüket. Később biztosan be fognak kapcsolódni sportba, közösségi összejövetelekbe, de már most, majdnem két év után meglátszik az általános tesztelések során, hogy a gyermekek jobban teljesítenek.”

Beszélgetésünkben visszatérünk a templomi közösségekhez: most nincsenek bezárva a templomok, már november óta a közösségi helyek is nyitottabbak. A korlátozásokat be kell tartani, de azt mindenki belátta, hogy az emberek számára elengedhetetlen a lelki élet szükséglete. Egy család egymás mellé ül, távolságot kell tartani, maszkot viselni.

Ahol lehetséges volt, „kibővítették a teret”: a nagyobb közösségeknél a templom melletti iskola tornatermében kivetítőn lehet követni a szertartást. Ezt inkább nagycsaládosok választják, mert a gyerekek jobban tudnak szaladgálni, elmozdulni a helyükről. Így mi is minden hétvégén el tudunk menni templomba, ugyanakkor virtuálisan is közvetítenek minden szertartást.

A tér kibővült a közvetítések által, s ez országhatárokon is átível: így lehetséges az, hogy György Nagyszerdán a Máriapócsról közvetített előszenteltek liturgiáját is megnézte, aztán este elment a saját egyházközségébe is a szertartásra. Előszeretettel osztja meg a magyar görögkatolikus bejegyzéseket is: ebben – magyarázata szerint – nem a honvágya mutatkozik meg. „Az értékeinket nem szabad véka alá rejteni, azért is kedvelem a közösségi média platformjait, mert ezeket meg lehet mutatni: engem óriási büszkeséggel tölt el, hogy honnan származom. Büszke vagyok a gyökereimre, arra hogy magyar vagyok, hogy katolikus vagyok, hogy görögkatolikus vagyok.”

A pászkaszentelés hagyományáról kérdezve Györgyöt, kiderült, hogy náluk is mindig tartanak pászkaszentelést, de a járvány miatt a mi tavalyi gyakorlatunkhoz hasonlóan, Amerikában is az online szertartás-közvetítés alatt az édesapa megáldhatta a húsvéti eledelt, vagy a kocsival a templom elé vonulva a pap meghintette a lehúzott ablakon keresztül a kosarat – akárcsak a gyorsforgalmú éttermek – viccelődi el György a szituációt, de fő, hogy megoldották. „Hiszen ez fontos élménye a családnak, sokat jelent számunkra. A gyerekek pedig különösen élvezik: alig várják, hogy megszenteljék a pászkát, s ők már a feltámadási szertartásról hazafelé menet a kosárból esznek” – magyarázza. Idén a kosarakat hamarabb is el lehet vinni a templomhoz, s aki nem akar ott maradni, visszajön érte később.

A pászkás kosarat a parókia konyháján segítő idősebb hölgyektől is meg lehet rendelni, ők önkéntes munkájukkal, a családok pedig a megrendelésekkel támogatják az egyházközséget ezekben a nehéz időkben. A megrendelő családok hazai, magyar ízeket ehetnek, hiszen az általuk készített menüben szerepel töltött káposzta, húsleves, fasírt, toroskáposzta, pogácsa is, van olyan egyházközség, ahol a férfiak álltak össze ilyen módon és töltöttek kolbászt az ünnepekre.

A Detroit külvárosában élő György egyik megosztott videójában láttam, hogy Nagyszerdán náluk esett a hó, s bár ugyanazon a szélességi fokon van Michigan, mint Magyarország, de a Nagy-tavak könnyedén megváltoztatják az időjárást, így lehet az, hogy gyakran áprilisban és májusban is hull a hó, s hogy a húsvét karácsonyi hangulattal köszönt idén is be odaát, a tengerentúli Sterling Heightsban.

Az idei húsvét, a feltámadás üzenete (is) azonban túlmutat az időjárási viszonyokon.

„Ne féljetek! Ez az üzenet – mondja György. Sajnos csak arra koncentrálunk, hogy mi van körülöttünk anyagilag, egészségügyileg: fizikailag hogyan érint bennünket ez az időszak.  Nem vesszük észre azt, hogy a félelem tulajdonképpen megbénít bennünket, ezért emlékeztetem magamat is erre: ne féljetek! Fontos a spiritualitás. A halál, nehézségek mindenkit érintenek, de szögezzük a tekintetünket a keresztre, Jézus arcára, mert bár sok nehézség vesz körül, akármennyi gond és probléma van körülöttünk, ha van reményünk, ha van hitünk, tovább tudunk lépni. Mert a mi hitünk nem áll meg Nagypénteknél: a mi hitünk húsvétvasárnaphoz visz; a Feltámadás reményének kell vezetnie bennünket.

Ha szívesen beszámonla arról, hogyan élte meg görögkatolikusként a húsvétot 2021-ben – éljen bár a világ bármely pontján, írja meg nekünk történetét a sajto@nyirgorkat.hu címre!

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: képernyőkép

Nyíregyházi Egyházmegye