Lelki táplálék minden időben

Azon időben ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák [várva, hogy a víz megmozduljon. Az Úr angyala ugyanis leszállt időnként a tóra, és felkavarta a vizet. Aki felkavarása után először lépett a vízbe, az meggyógyult, bármilyen betegségben szenvedett is.] De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” „Uram - válaszolta a beteg -, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult. Aznap épp szombat volt. Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, nem szabad vinned az ágyadat.” Így felelt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta: Fogd ágyadat és menj!” Erre megkérdezték tőle: „Ki volt az az ember, aki azt mondta neked: Fogd (ágyadat) és menj?!” A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét. Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.” Erre az ember elment és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg. Jn 5,1-15

Krisztusban szeretett Testvéreim!

A Beteszda fürdőnél gyógyulásra várók közül bizonyára ez az ember volt az, aki a legrégebb óta szeretett volna meggyógyulni. Azt mondják, a betegség egy olyan állapot, amelyben az ember vagy szentté válik, vagy elembertelenedik. Az utóbbi állapot egyik alapvető tulajdonsága, hogy önzővé lesz a személy, semmi mással nem törődik, csak magával. Senki más nem lehet betegebb tőle. Az evangéliumban nem hallunk arról, hogy bárki, a jelenlévő betegek közül azt mondta volna, gyere barátom előre, te már régebb óta itt vagy, de még a meggyógyultak sem segítenek ezen az elesett, magatehetetlen emberen. Az emberi önzőség helyszíne is lehetne ez a fürdő, azonban látjuk majd, hogy mégis az emberi méltóság helyreállítása kerül bemutatásra az Emberfia által.

Ezt a jánosi elbeszélést nevezhetnénk az evangélium középpontjának is, amely köré felfűződik az egész üdvtörténet. Úgy gyűjti maga köré ez a történet az összes többi eseményt, mint vasreszeléket a mágnes. A mai világunk kórképének a bemutatása zajlik, és a diagnózis épp a szenvedő fél ajkáról hangzik el – „Nincs emberem!” Ki tudja, hányan ismételték ennek a beteg férfinak a szavait az utóbbi időszakban.

Talán most még inkább magunkénak érezhetjük az örömhírt. Hiszen Krisztusban maga az Isten siet segítségére a bajba jutott, elesett embernek. Az az Isten, aki Krisztusban ember lesz, hogy felemelje, és újra magához ölelhesse Teremtményét. Ennek helyszínt is biztosít a mi Urunk, hiszen Beteszda, az „Irgalmasság háza”, - ahogy maga a szó magyar jelentése jelzi is ezt számunkra. Ez a ház nem más, mint Krisztus Egyháza, az a „kórház”, ahol a bűnösök meggyógyulnak. Hiszen ez a béna ember nemcsak testi gyógyulást kap, hanem Jézus lelkileg is talpra állítja őt. Visszaállítja az élet menetébe.

„Kelj föl, fogd ágyadat és járj!” Ez a kifejezés számomra sokáig érthetetlen volt, hiszen mi szükség arra a fekvőhelyre, melyen oly sokat szenvedtem, ha már egész és egészséges vagyok. Épp ez a lényeg, hogy jusson eszembe, honnan is indultam, nehogy újra béna legyek. Figyelmeztető jel ez, mint egy orvosi beavatkozás utáni heg a test bármely részén. Krisztus ma is felteszi mindannyiunknak a kérdést: Akarsz-e meggyógyulni? Ez a férfi az elbeszélésben panaszkodik, másokat okol, amiért nem tud meggyógyulni, ez a restség bűne. Ez a bűn az, ami igazán képes megbénítani. Természetesen szeretne meggyógyulni, de a remény napról napra fogyott benne, hogy lesz-e embere, aki segíthet rajta.  A teljes gyógyulást egyedül Istentől kaphatom, aki nap, mint nap felkeres. Épp ezért nyugodt szívvel mondhatjuk el, hogy van Emberünk, aki igen is, hallja a mi kiáltásunkat.

Hivatások vasárnapja van ma az Egyházban, s milyen szépen kapcsolódik ebbe az örömhírbe a mi szolgálatunk. Hiszen mi vagyunk és lehetünk sokak számára az az ember, aki meghallja a szükséget szenvedő kiáltását, ahogyan hallottuk a hívó szót a Mestertől. Krisztus ma, ebben az evangéliumi részletben elénk tárja ezt a küldetést: jelen lenni, elérhetővé válni a kiáltó embernek, úgy ahogyan teszi, mindezt Ő, az irgalmasság házában. Úgy tegyük mi is ezt a most gyengélkedő betegeskedő világot Beteszda fürdőjévé, ahol az Isten meglátogatta ezt az embert. Ma pedig rajtunk keresztül meglátogatja a szükséget szenvedőt. Legyünk mi is így Krisztus hiteles tanítványai, s felebarátai embertársainknak!

Szöveg: Pindzsu István

Nyíregyházi Egyházmegye