Lelki táplálék a szamariai asszony vasárnapján

Az egyházi év során több olyan időszakot különböztetünk meg, amikor az egymást követő vasárnapok központi témái egy jól felépített rendet követnek. Az egyik ilyen időszak a Húsvétot megelőző Nagyböjt volt.

A húsvéti időszaknak is megvan a maga programja. Húsvét második vasárnapján Szent Tamás apostol és a feltámadt Krisztus közötti találkozásról szól, majd ezt követi a Kenethozó asszonyok vasárnapja. Tamás apostol és az asszonyok a feltámadás hírnökei.

Az következő három vasárnap a vízről szól. Az elmúlt vasárnap az inaszakadt csodás gyógyulása annál a fürdőnél történt, melynek vize a leszálló angyal közreműködésével a gyógyulás vizévé változott. Sokak nyerték ott vissza egészségüket, újjászülettek. Minden megkeresztelt hívő részesült a keresztségi fürdőben, amikor vízből és Szentlélekből újjászületett. A keresztség vize megtisztított bennünket is bűneinktől és lelki bajoktól, s lettünk egészségesek, mint a bethesdai fürdő gyógyultjai.

A mai vasárnapon a víz az örök életre szökellő forrás vize. A szamariai asszony elsőre nem érti Krisztust. A mély kút, a hiányzó vödör először eltereli a figyelmét. Azután döbben le igazán, amikor ráeszmél arra, hogy Jézus mindent tud, még életének azon időszakát is, amelyre vélhetően egyáltalán nem volt büszke. A beszélgetés további részében a szamariai asszonyban felébred a régi „hittanos” mondván: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Amikor ő eljön, kijelent mindent nekünk.” Az evangéliumban a szamariai asszony azon kiváltságosok közé tartozik, akinek Jézus Krisztus felfedi magát előtte: „Én vagyok az, aki veled beszélek.”

Jézus Krisztus korábban ezt mondta a szamariai asszonynak: „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet én adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne”.

Hogyan érhetjük el ezt a forrást? Ebben segítségünkre van az ünnepfelezés tropárja: „Az ünnepi időszak feléhez érvén, lelkem szomját enyhítsd, Üdvözítőm, a vallásosság vizeivel, mert te magad így kiáltottál: Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Élet forrása, Krisztus Isten, dicsőség néked!” Egyházunk a vallásosság vizeit számtalan formában nyújtja felénk: szép szertartásaink, a közös felemelő éneklések, a gyónásban megtapasztalt irgalmasság, parókiákon működő lelkiségi csoportok légköre, és még sorolhatnánk a sort.

Az elmúlt hónapokban sokan voltunk olyan állapotban, amikor lelkileg kiszáradva teltek el a napok. Az egymástól való távolságtartás, helyenként az óvintézkedések miatt bezárt templomok látványa még inkább fokozta lelki szárazságunkat. Pedig, valljuk be, hogy korábban nem volt járvány, s mégis időnként megfeledkeztünk arról, hogy a lelkünk szenved, mert szomjazik. Korábban a felgyorsult élet miatt nem volt időnk erőt meríteni az örök életre szökellő forrásból.

Jelenlegi szolgálati helyeimen örömmel tapasztalom, hogy a lassabb életnek is vannak gyümölcsei. Akik korábban rendszeresen jöttek a forráshoz, ők voltak az első visszatérők az újranyitáskor. Hála Istennek vannak néhányan, akik most fedezték fel újra, hol kell keresni a forrást. Azt is látjuk, hogy még mindig vannak olyan keresők, akik a forrást kutatják. Segítsük őket Krisztushoz, mert annak idején a szamaraiai asszony a város népét vezette Jézushoz.  A szamariaiak azt kérték Jézustól, hogy maradjon velük, és „ott is maradt két napig”.

Szöveg: Szemán András, fotó:

Nyíregyházi Egyházmegye