Spiritual balm at all times

Feltámadt Krisztus!

Az ember olyan sok dolgot megtehet. Képes a saját életét megkönnyebbíteni különböző gépekkel, hogy ne legyen olyan fáradságos a mindennapi munka. Képes az egész bolygónkat bejárni, hogy minél jobban megismerje annak működését és sokszínűségét. Képes összefogni közös célokért a többi emberrel, hogy együtt haladhassanak egy boldogabb, szebb jövő felé. Az ember olyan sok dolgot megtehet. Képes mások életét elvenni különböző gépekkel, fegyverekkel, hogy könnyebben leigázza a gyengébbeket. Képes az egész bolygónkat felásni és felégetni, hogy minél többet érhessen el saját önző céljaiból. Képes összefogni mások ellen, hogy mindenki más felett uralkodhasson. Az ember tényleg sok dolgot megtehet. De az, hogy sok mindent megtehetünk, nem azt jelenti, hogy mindent meg is szabad tennünk, vagy hogy egyáltalán meg akarjuk-e tenni. Jézus nem sok dolgot tehetett meg, hanem mindent. Képes volt örök tanításokat adni, halottakat feltámasztani, kenyeret szaporítani, bénákat meggyógyítani. Képes volt a vaknak visszadni a látását. Ha a vak engedte. Mert nagy a különbség aközött, hogy valaki születik valamilyennek, vagy válik valamilyenné. Hogy valaki nagynak születik, vagy azzá válik. Hogy valaki vallásosnak születik vagy azzá válik. Ha ugyanis valaki valamilyennek születik, arról nem tehet, ezt csak elfogadni tudja. De ha valaki válik valamilyenné, akkor az az ő saját érdeme, az ő tetteinek a következménye.

A mai evangélium egy olyan emberről szól, aki vakon született. Nem balesetben vakult meg, vagy valamilyen betegségtől, hanem mindig is vak volt. Jézussal való kapcsolata pedig ritka: nem kéri a gyógyulást, Jézus kérdés nélkül adja meg neki, de neki is tennie kell érte. Jézus keni meg sárral a vak szemét, de neki kell elbotorkálnia a tóhoz, hogy lemossa azt. Ott van számára a választás, hogy akar-e látni vagy sem. S bármilyen furcsa, ez lehet félelmetes is. Hiszen leélte már élete java részét vakon, mit sem tapasztalva abból, milyen lehet látónak lenni. Mi, akik látunk, azt gondoljuk, ez nekünk nem lenne nagy kérdés, persze hogy meg akarnánk gyógyulni. De ezt azért gondoljuk így, mert mi látunk, nekünk a vakság veszteség lenne. De a vakon született embernek nem az volt, neki így is teljes volt az élete. Látott a kezével, tudott álmodni érzésekről, s habár a színeket nem láthatta, de érezte azok melegségét vagy hűvösségét, érezte a dolgok formáit, talán jobban, mint a látók. A vaknak így is volt egy élete, amit a látással eldob, teljesen átformál, ha elmegy és lemossa a sárt a szemeiről. Ha akarja. Mert ez a lényeg, hogy akar tenni a változásért, akar tenni azért, hogy ne maradjon vak, hanem lásson: jót és rosszat, szépet és csúnyát, örömöt és bánatot egyaránt.

A mai evangélium ugyanis olyan emberekről is szól, akik nem vakon születtek, mégsem láttak. Ők sem balesetben vakultak meg, vagy valamilyen betegségtől, hanem saját tanításaiktól. A farizeusoknak a lelke vakult meg. Jézussal való kapcsolatuk pedig ritka: nem találkoznak vele, csupán a meggyógyított emberrel, csupán Jézus kérdés nélküli tettének a következményével, s nekik kellett tenniük azért, hogy vajon csodát látnak-e ebben, vagy bűnt. Jézussal egy szót sem váltanak, nem vitatkoznak vele, nem hallgatják a szavait, de a csoda önmagáért beszél, s ott van nekik a választás, hogy akarják-e látni Jézusban a Messiást vagy sem. S bármilyen furcsa, ez lehet félelmetes is. Hiszen leélték már életük java részét vakon, mit sem tapasztalva abból, milyen lehet a Messiást látni, vele találkozni. Mi, akik Krisztust követjük, azt gondoljuk, ez nekünk nem lenne nagy kérdés, persze hogy meg akarnánk őt ismerni, találkozni vele. De ezt azért gondoljuk így, mert mi keresztények vagyunk, nekünk a vakság, Krisztus nemismerése veszteség lenne. De a farizeusoknak nem az volt, nekik így is volt egy életük, amiben állandóan csak várták a Megváltót. Láttak az ószövetségi törvénykezések keretein belül, tudták azokat magyarázni, s habár még nem találkoztak a Messiással, de el tudták őt képzelni, milyen is lesz majd, milyen dicső néppé teszi őket, talán nagyobbá is, mint másokat. A farizeusoknak Krisztus nélkül, vakon is volt egy életük, amit eldobnak, ha elismerik Jézust, teljesen átformálnak, ha akarnak. Mert ez a lényeg, hogy akarnak-e tenni a változásért, tenni azért, hogy ne maradjanak vakok, sötétben, hanem lássanak Jézus segítségével: jót és rosszat, szépet és csúnyát, örömöt és bánatot egyaránt.

Mert Jézusban hinni nem egyszerű, ahogy a két szemünkkel látni sem. Mert megnyitja előttünk az üdvösség kapuját, de annak fényében meglátjuk saját gyengéinket is. Megtapasztaljuk, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, de érezzük azt is, milyen keveset teszünk mi az Istenért. Meglátjuk az Isten irgalmasságát, de azt is, milyen könnyen élnek azok, akik nem látnak, akiknek Isten nem létezik. Élni ugyanis lehet Isten nélkül, ahogy lehet vakon is. De hogy mit választunk: a vakságot, csukott szemmel élni, vagy a látást, kapaszkodni az Istenbe, az csak rajtunk áll. Mert az ember olyan sok dolgot megtehet. A kérdés az, én mit választok: a vakságot vagy a látást?

Szöveg: Orosz Gábor

Nyíregyházi Egyházmegye