Spiritual balm at all times

Tamási Áron közismert mondata szerint „azért élünk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Valóban megvan bennünk az otthonteremtés igénye. Az ember nemcsak szép házra, jól berendezett, kényelmes hajlékra, takaros lakásra, de igazi otthonra, társra, családra, tűzhelymelegre, boldogságra vágyik. Otthont szeretnénk – ugyanakkor a boldogság törékenységében, az emberi kapcsolatok beteljesületlenségében, az elmúlás fájdalmában folyton megsejtjük otthontalanságunkat is, azaz: újra és újra rádöbbenünk, hogy nem érezzük egészen otthon magunkat ezen a földön. Úgy is mondhatnánk: igazi, végleges otthonunkat másutt kell keresnünk.

Az írók, költők, akik az örökkévalóság retúrjegyével oda-vissza utaznak föld és ég, ember és Isten között, sokat segíthetnek ennek a tapasztalatnak a megértésében. Órákig sorolhatnánk a példákat. Lázár Ervin novellájában a kútásó abbahagyja megbecsült munkáját, lefekszik a fűre, és az eget kémleli. Hosszú idő után kezd el újra ásni – fölfelé, egyre följebb, mígnem eltűnik a csillagok között. – „Lelkem, az égből száműzött” – így fogalmaz Szergej Jeszenyin az elvesztett otthonra utalva, s mintegy ellentételezi Tamási Áron szavait: „Hogy egy nap majd messzehagyjam, azért éltem a világon.” Hol van hát az ember otthona?

Szent Márk evangélista egyetlen rövid mondatban foglalja össze a mennybemenetel eseményét: „Az Úr Jézus, miután szavait befejezte, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglalt helyet.” A mennybemenetel befejezi a Fiú művét, amelyet megtestesülése vezetett be. Akkor magára vette, ma pedig megdicsőíti s fölviszi az Atyához emberi természetünket. Az előző gondolatok tükrében nyugodtan fogalmazhatunk így: Jézus Krisztusban Isten elhagyta otthonát, hogy nekünk, embereknek otthont teremtsen.

Nem véletlenül nevezzük Jézust így is: ő a mi pászkánk, átmenetünk, akiben Isten átjött az emberhez, akiben az ember átmegy Istenhez. Az ikonon a földön álló két angyal hófehér öltözéke az isteni természetet jelzi, amely már a földön van; a Jézust felemelő angyalok vér- és földszínű öltözete pedig azt jelképezi, hogy az emberi természet mostantól már a mennyben van.

A liturgia imádságában ez a titok így fogalmazódik meg: „Te bennünket a nemlétből létrehoztál, s miután elestünk, ismét fölemeltél, és nem szűntél meg mindent teljesíteni, amíg a mennyekbe föl nem vittél és jövendő országodat nem ajándékoztad nekünk.” Múlt időben szólunk tehát, mert nemcsak fölment, de fölvitt minket is: miénk immár az üdvösség ajándéka.

Ez hát a mai jó hír, euangelion. A mennybemenetel ünnepe nemcsak Jézus, de benne mindnyájunk megérkezése, hazatérése, hazatalálása. Mert maga Isten az ember igazi otthona.

Kapcsolódó:

Magasztaltassál föl – gondolatok mennybemenetel ünnepéhez

Mennybemenetel ünnepe

Magasztaltassál föl az egek fölött, Isten, és a te dicsőséged az egész Földön! – mennybemenetel ünnepe

Szöveg: Obbágy László, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye