Hazánk a mennyben van – lelki táplálék

Milyen időszakokra érvényes ez a szentírási mondat? Koronavírus idején érvényes-e? Tudjuk-e most is szívünk tekintetét az ég felé nyitni, miközben törékeny földi életünket éljük? Mert törékeny emberlétünk nemcsak pandémia idején sérülékeny, hanem előtte és utána is. „Rendkívüli idők rendkívüli megoldásokat követelnek” – hallottam szinte szlogenként ezt a mondatot, pedig Ferenc pápánk Evangelii Gaudium kezdetű enciklikájában figyelmeztet a szlogenek eltüntetésére. Vajon nem a végidőket éljük-e, mióta föltámadt az Úr? Sajnos többször megtapasztaltuk, hogy „az egyiket fölveszik, a másikat ott hagyják” (Mt 24,40), az egyik családtag megbetegedett, a másik nem, az egyik ember meggyógyult, a másik tragikus véget ért. „S ha két asszony őröl malommal, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják”. Miért pont én, miért pont ő – szegezzük a kérdést Istennek, embernek. Valóban rendkívüli idő a szenvedés és betegség ideje, de hamar elfelejtjük a jólét idején! Pedig „legyetek éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el az Uratok… Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia” (Mt 24,42-44). Ez a rendkívüli készenlét és éberség a keresztény ember sajátja kellene, hogy legyen mindenkor. Nem ez a mostani idő a rendkívüli, hanem kiszolgáltatott, cserépedényben őrzött és mégis meghatározott irányba mutató, Krisztus felé tartó keresztény életünk. Amikor elmúlik a pandémia – mert elmúlik, nem örök – talán fellélegzünk, de emléke figyelmeztet is bennünket törékeny emberlétünkre.

Nem örök a koronavírus. Pedig ezt is hallani vélem, hogy már életünk végéig így marad, velünk marad örökké a járvány és a szájmaszk és a félelem. Pedig ezt Jézus ígérte, nem a járvány: „veletek vagyok minden nap a világ végezetéig”. Nem a vírus örök, hanem Isten. Minden elmúlik, Isten nem változik. Úgyhogy nekünk is szól az angyalok szava az Apostolok Cselekedetiből: „mit álltok itt és néztek az égre”, szinte megdermedve, lefagyva. Inkább induljatok, ahová Ő mondta, és „maradjatok ott, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasból” (Lk 24,49). És ez az erő, az Atya ígérete örök, Jézus is örök, és ahogyan felmenni láttátok, úgy jön el majd ismét. Mennyire messzebbre mutat ez, mint a mindennapi félelem és keserűség, bizonytalanság, céltalanság. Mit hoz a holnap vagy a következő hullám? Nem tudjuk, de azt igen, hogy mennybemenetel ígérete messzebbre és új irányba mutat. A holnap küzdelme múlandó, Isten örök. Természetesen ez nem azonos a nemtörődömséggel, ez nem lehet a „minden mindegy” felelőtlensége és hitetlensége. Inkább azzal a reménnyel teszünk meg mindent a betegség legyőzésére, hogy várjuk a bennünket a magasból eltöltő erőt. Azt az erőt, amit az alázatos türelemben Avilai Szent Teréz fogalmazott meg: „Semmi se zavarjon, semmi se rémítsen, minden elmúlik, Isten nem változik. A türelem mindent elér. Annak, aki Istené, semmi sem hiányzik, Isten egymaga elég.” Ismétlem, ez nem felelőtlen tétlenséget jelent! Hiszünk-e abban, hogy minden elmúlik, Isten nem változik? Hiszünk-e az örök hazában mindennapi küzdelmeink, koronavírus elleni harcaink közepette? Mennybemenetelével megmutatta az irányt és célt az Úr. Vajon nem takarja-e el égre figyelő szívünk elől a félelem?

Szöveg: Szabados Viktor, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye