Megújult a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda játszóudvara

Megújult a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda játszóudvara

Szocska A. Ábel püspök atya megáldotta, a gyermekek kipróbálták az új játékokat.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. május 28. 09:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1285 napja íródott

A gyermeknapi örömöt is megelőlegezte az óvodások számára a pillanat, amikor a vadonatúj játszóudvart és az ott található új játékokat birtokba vehették május 27-én.

Az ünnepélyes átadón jelen voltak a kivitelezők, és a fenntartó Nyíregyházi Egyházmegye oktatási, építésügyi és pályázati irodáinak a képviselői is, a társintézmények vezetői, lelki igazgatói, valamint Szabó Tamás pasztorális helynök atya és dr. Papp Tibor főhelynök atya.

Kocsis Dániel atya, az óvoda lelki igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Oláh Zoltánné, az intézmény vezetője fejezte ki örömét, hogy az oly régen várt tereprendezés megtörténhetett, az új kerítés, a biztonságos gumilapok, a kalózhajó tematikára készült modern és strapabíró játékok a helyükre kerültek. A jól felszerelt játszóudvar a mozgás, valamint a minden korosztály számára megfelelő fejlesztés lehetőségét biztosítja. Különösen kritikus pontja volt a beruházásnak a terület vízelvezetési problémája.

A főpásztor a közös imádság végén megáldotta és szenteltvízzel hintette meg a gyermekek kültéri óvodai életterét, a játékokat és használóikat, a kis óvodásokat.

A fennállásának huszonötödik évét ünneplő Szent Miklós Görögkatolikus Óvodában az ünnepség után az addig fegyelmezetten álló gyermekek birtokba vehették a játékokat.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

óvoda, felújítás, Szent Miklós
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert