Szalagavató a Szent Miklós Gimnáziumban

A nyíregyházi Szent Miklós Gimnázium végzős osztályának feltűzték a szalagot november 18-án. Az alábbiakban Tamás István igazgató úr ünnepi beszédét olvashatják:

„... bármit tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére!”

Kedves ünneplő és ünnepelt végzősök!

Tisztelt vendégek, szülők, rokonok, pedagógustársaim!

A Pál korinthusiakhoz írt első levelében olvasható tanáccsal köszöntelek Titeket, diákok, és köszöntöm kedves mindnyájukat!

A 2015–16-os tanévzáró ünnepségen igazgatónő arról beszélt, hogy az intézmény életében az utóbbi években sokszor lehetett új dolgokról, első alkalmakról beszélni. Ez most megadatik nekem is, és kedves egybegyűltek, engedjék meg nekem, hogy rendhagyó módon külön köszöntsem az intézményünktől tavaly elbúcsúzott öregdiákokat. Egy gimnázium életében általában két olyan esemény van, amikor az öregdiákok visszatérnek volt iskolájukba azért, hogy találkozzanak diáktársaikkal. Ez a szalagavató és a ballagás alkalma.

A szalagavató nemcsak egyszerűen egy ünnepség, melyen a diákok ruhájára az érettségire készülést jelző szalagot feltűzzük. A szalagtűzés az itt felsorakozó gyönyörű lányok és elegáns fiúk életében a felnőtté válás első lépcsőfoka, melyet néhány hónap múlva követ az érettségi vizsga.

Táncoltak a végzős diákok

A felnőtté avatás ceremóniája minden kultúrában megtalálható.

Honnan ered a szalagavató hagyománya?

A diákélet mai hagyományainak nagy része Selmecbányáról származik.

A feljegyzések szerint 1830-ban tartották az első szalagavatót, akkori nevén még Valétálást. Ez a kifejezés a latin eredetű „Valete!” szóból származik, mely „Éljetek boldogul!” jelentéssel bír.

A diákok tanulmányuk utolsó félévében váltak jogosulttá arra, hogy viseljék a szalagot. Ezek általában tenyérnyi nagyságú, zöldes árnyalatú, selyemből készült szalagok voltak.

A valétamenetet a legidősebb diák nyitotta, aki egy hosszú botra kötözött tölgycsokrot vitt, a többiek pedig tölgylevelet helyeztek a kalapjuk karimájára.

A többi diák, akiknek volt még néhány tanévük hátra, fáklyás menetként kísérték a végzősöket.

Ez a menet a városkapuig tartott, a diákok innen egyenesen a vigadóba vonultak, ahol bállal folytatódott az ünnepség.

Ábel kormányzó atya tartotta a szertartást

Kedves diákok!

Bár még csak néhány hónapja vagyok közöttetek, mégis büszkeség tölt el, ahogyan most előttem álltok, de büszkeség tölt el akkor is, amikor a gimnáziumba megyek és nagy karlendítéssel integettek, ha az osztályotok ablaka alá érek. Azt is tudom, hogy osztályfőnökötök — aki hamarosan feltűzi ruhátokra a szalagot — és tanáraitok is büszkék rátok, és ezt a büszkeséget a szalagtűzéssel az iskola a nagyvilág elé tárja.

A selmeci diákok a szalagtűzéssel fogadalmat tettek arra, hogy az iskola hírnevének megőrzése érdekében minden energiájukat a tanulásra fordítják majd, és a szalagot a vizsgák letételéig viselik. Ti is ezt cselekedjétek!

A szalagot ne teherként viseljétek a vállatokon, hanem viseljétek a szívetek felett, s ez erősítse az iskolához, a szentmiklósos diákok, jelenleg még kis létszámú csoportjához való tartozást. Az idetartozást jelzi még a szalagon szereplő SZ M G rövidítés, és a 2013–2017-es dátum.

A szalag az idő múlására is figyelmeztet. Emlékeztet az Alma Materben eltöltött négy évre, amire én gyakran mondom azt a középiskolát kezdő ifjúságnak, hogy diákéveitek legszebb négy éve vár rátok. Bizonyára már Ti is érzitek mindezt, azonban az idő múlásával még inkább megbizonyosodtok arról, hogy ezek az emlékek örökké megmaradnak.

Most viszont itt vagyunk a jelenben, van még 7 hónapotok. Egyen-egyenként, de közösségként is használjátok ki ezt az időt. Tudom, nem lehet s talán nem is kell mindent pótolni, ami esetleg kimaradt a 3 és fél év alatt, de a hátralévő hónapokban még sok szép élménnyel gazdagodhattok.

Immáron szalaggal

Kedves Szülők, tanártársak!

A szalag, kedves felnőttek bennünket is figyelmeztet arra, hogy végzős diákjainknak — egy fontos életszakasz végéhez közeledve — még több biztatásra, még több szeretetre, odafigyelésre, olykor-olykor esetleg figyelmeztetésre van szükségük.

A szalag emlék is kell, hogy legyen.

Nekem ma is gyorsabban kezd dobogni a szívem és gyakran könnybe lábad a szemem, ha kezembe kerül egykori ballagási tarisznyám, benne egy zöldszínű bársonyszalag, rajta felirat: Rákóczi Gimnázium IV.F, 1979–1983.

Kívánom, hogy akár 34 év múlva, de addig is bármikor, amikor kezetek ügyébe kerül a szalag, Ti is átéljétek ugyanezt az élményt.

Tamás István igazgató úrnak is feltűzték a szalagot

Szalagtűzésre váró diákok!

Annamari, Barbi, Csenge, Dávid, Dorina, Ella, Gergő, Gyuri, Jakab, Karina, Kristóf, Lilla, és a két Martin, Orsi, Regi, Réka, Sziszi, Zsófi, Zsolt, Zsombi.

Hogy is búcsúzhatnék Tőletek?

VALETE!

Éljetek boldogul!

És bármit tesztek, azt Isten dicsőségére tegyétek!

Isten áldjon Titeket és Ő legyen veletek életetek minden napján!

Fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya

Nyíregyházi Egyházmegye