Várnak rám az igazak – Keresztes Szilárd püspök atya gondolatai Mosolygó Sándor atya temetésén

Mosolygó Sándor temetése

Énekeltük a zsoltárverset: „Várnak rám a bűnösök, hogy elveszítsenek engem, de én bizonyságaidra figyelmezek.” (Zsolt 119(118),95) Az emberi élet feszültsége, a papi élet minden fáradsága, az élettel, halállal küszködő ember minden drámája benne van ebben a mondatban.

„Várnak rám a bűnösök, hogy elveszítsenek.” Vár a bűnös világ, vár a léha élet, leselkedik a gonosz lélek, és kilencvenhét évnek a küzdelme, hetvenhárom év papi szolgálatának az imádsága kell ahhoz, hogy a gonosz lélek végül ne győzedelmeskedjen.

Én most nem erről szeretnék beszélni. Ez a koporsó feljogosít engem arra, hogy megfordítsam a zsoltárverset: Várnak rám az igazak, a jó emberek. A gonosz csábítása ellen az Úristen megadta nekünk az erőt. Tudjuk jól, milyen nagy a bűn hatalma, de Isten hatalmát nem lehet felülmúlni, az Istenben bízó ember mindig diadalmaskodik az élet bajai fölött.

Várnak rám az igazak, hogy segítsenek, megmentsenek engem. Így állnak körülöttünk a jó emberek, akik segítenek, támogatnak. Így állt mellette felesége, akit innen kísértünk az Úr elé, gyermekei, unokái. Mellette voltak a hívei Bátorligeten és Nyíracsádon, és nemcsak tanulni akartak tőle, nemcsak az imádságát, a szolgálatát várták, de aggódtak érte, a kedves papjuk volt. Az volt mindenütt, itt is nyugdíjas korában, és a jó emberek köre mindig azért imádkozott, hogy az Úristen védelme el ne hagyja Sándor áldozópapot, hanem kísérje az élet küzdelmeiben.

Várnak rám a jó emberek, és akinek vannak jó emberei, jó apja, nagyapja, dédapja, aki maga is jó embere övéinek, gyermekeinek, unokáinak, dédunokáinak, a híveinek, az remélheti, hogy az életét a jobb oldalon fogja befejezni.

Várnak rám a jó emberek, mert várják a szolgálatomat. Az evangéliumban olvassuk, hogy amikor egyszer Jézus magányából „visszaérkezett, nagy tömeg fogadta. Mindenki várta.” (Lk 8,40) Akkor jött Jairus, hogy gyógyítsa meg haldokló lányát. Jézus a Messiás, akire évezredek óta várt az emberiség, akire a világ kezdete óta vár az Isten, hogy a világba küldje. Azt a feladatot kapta, hogy helyreállítsa az emberben a békét, a nyugalmat, visszavezesse az embert az Atyához, az Istenhez, és helyreállítsa a világ megbomlott rendjét. Ezért jött, ezért járt körbe, a fáradtság soha nem tartotta vissza, mindig kész volt segíteni, tudta, hogy várnak rá, és csak az aggasztotta, hogy hova nem tudott elmenni, hol nem tudott segíteni.

Ez a papnak az élete. Várnak rám az emberek, a jó emberek, akik kérik a segítséget, az imát, a szertartásokat, a jó tanácsot, a tanítást, várnak rám – mondhatom Sándor atya nevében –, és akik rám várnak, azok az Istent várják, azok az evangéliumra szomjasak, Istenben akarnak megnyugodni. A jó emberek várnak egymásra, és a pap álladóan ott van az őrhelyen, hogy aki vár valamit embertől vagy Istentől, azt a Krisztustól kapott papi felhatalmazással ő tudja megadni, kegyelmet, jóságot, hűséget, kitartást.

Várnak rám az emberek, a jó emberek, a szegény bűnösök. Jézus szerint „nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek.” (Lk 5,21-22) A világban a leggyakrabban felhangzó segélykiáltást a bukdácsoló, a bűnös emberektől halljuk, akik tudják, hogy nem jó, amit tesznek, de gyengének érzik magukat; akik tudják, hogy fordítani kellene az életükön, de nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá, így fordulnak a paphoz. Várnak rám az emberek, hogy hirdessem az üdvösséget, a bűnbocsánatot, hog adjak penitenciát és feloldozást. Hányan vártak rá bűnbánó lélekkel, hányan jöttek ki gyóntatószékéből megbékélt szívvel, hányan imádkoznak most érte a földön és az égben, mert tőle kaptak megerősítést, bátorítást, feloldozást.

Várnak rám az emberek. Ezért tette őt az Isten pappá, ezért adott neki szolgálatot, jó híveket. Isten az ő papi életével is meg akar minket győzni, hogy jó sorsban és bajban soha nem hiábavaló várni az Istenre.

Így kell nézni a mi életünket. Mert „kik benne bíznak, azokhoz jó az Úr, a lélekhez, amely őt keresi. Jó csendben várni az Úrra, mert ő megszabadít. Jó az embernek, ha igát hordoz ifjúságától fogva. Üljön le a magányban és hallgasson, amikor ráteszi az Úr.” (Siral 3,25-28) Jeremiás siralmainak ez az intelme minden öregembernek, minden Istenre és emberre váró embernek a jelmondata lehetne. Isten ad nekünk időt, éveket, évtizedeket, hogy várjunk. A várakozás mindig szenvedés, gyötrődés, néha kemény iga, amit az Úr tesz a nyakunkra. A jó ember tud csendben várni, tudja, hogy „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8), hogy Isten még senkit nem hagyott fölöslegesen várakozni, hogy ő minden várakozásunkat és vágyakozásunkat megjutalmazza és beteljesíti. Isten mindig megsegít bennünket, hogy akik ránk várnak, azok segítséget kapjanak a mindenható Isten szeretetéből.

Milyen hosszú volt ez az öreg várakozás, a nyugdíjas élet ennek a templomnak a körében, majd az utolsó évek, a magára maradt özvegység, amikor egyre inkább átalakult a vágyakozás! Már nem bűnösök vártak rá, hogy elveszítsék, azok már elvesztették a játszmát, már nem csak az emberek vártak rá, akiket szolgálnia kellett, most már vártak rá a boldog emberek a mennyben. Azt látta mindenben, oda nézett, ahova minden várakozása kívánkozott, az ég felé. Ott érezte magát, tudta, hogy várnak rá azok, akiket szolgált, akiket Istenhez vezetett, akik már ott élvezik az Úristen mérhetetlen irgalmának és az ő papi szolgálatának a gyümölcseit. Várnak rá azok, akikkel együtt volt az életben, vár rá a felesége, elhunyt rokonai, hívei, paptestvérei. A várakozás már a beteljesedést jelentette. Így élte meg élete végét. Elmondhatta: Várnak rám az igazak az Isten országában, az örök lakoma asztalát megterítették, ott vár rám Szűz Mária a szentek körében, vár rám a Jóisten, hogy üdvözítsen engem. Ez minden vágyakozásunk célja, ez minden szolgálatunk megkoronázása, minden szenvedésünk jutalma.

Boldogok vagyunk, mert azt láttuk, hogy ő életének utolsó szakaszában ezt a boldog várakozást élte. Érdemes volt várni az embereket, mert kivárta, megtalálta megérdemelte boldogságát, az Istent, aki adjon nekünk is türelmes, munkás, harcos várakozást, és adjon majd nekünk békés megnyugvást.

Nyíregyháza, 2016. július 7.

Dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott megyéspüspök

Nyíregyházi Egyházmegye