Uram, nem vagyok méltó – Keresztes Szilárd püspök atya gondolatai Pünkösd utáni 4. vasárnapon

Mt 5,8-13

A kafarnaumi százados szolgájának meggyógyítása nagyon jellegzetes evangéliumi történet. Az egyház feladata, hogy a Bibliát magyarázza. Ebben az a legfontosabb, hogy a bibliai események és szövegek mögött rátaláljunk Jézusra, az ő halálára és feltámadására, és ezáltal közelebb kerüljünk az ő áldozatának állandóan köztünk levő jeléhez és szentségéhez, a szent eucharisztiához.

Az egyház a liturgiában gyakran idézi a Bibliát, ezzel a liturgia értelmezi a Bibliát, a Biblia pedig gazdagabbá teszi a liturgikus imádságot és a keresztény életet. Ilyen ez a történet is. Ráismerünk magunkra, ráismerünk Jézusra, és eljutunk a szent eucharisztiához.

A kafarnaumi százados igazi nagysága az, hogy nagyon alázatos, egyszerű ember volt. Elment Jézushoz, és kérte, hogy gyógyítsa meg szolgáját. Jézus azonnal indulni akart, hogy meggyógyítsa a szolgát, de a százados ezt mondta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak egy szót szólj, és szolgám meggyógyul.” (Mt 8,8)

Szent Lukács evangéliumában még inkább kidomborodik a százados jelleme. „A százados már hallott Jézusról, ezért elküldte hozzá a zsidók véneit, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. Ezek nagyon kérték Jézust: »Megérdemli, hogy teljesítsd kérését. Szereti nemzetünket, a zsinagógát is ő építette nekünk.« Jézus tehát velük ment. Amikor már nem voltak messze a háztól, a százados elé küldte a barátait ezzel az üzenettel: »Uram, ne fáradj! Nem vagyok rá méltó, hogy betérj házamba. Magamat sem tartottam elég érdemesnek, hogy elmenjek érted. Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám.«” (Lk 7,3-7) Szent Lukács, aki érzékenyen figyel az alázatosságra és a szerénységre, így írja le ezt a jelenetet. Másokat küldött, mert nem tartotta magát méltónak.

A Jézussal való találkozásnak, az ember Istenhez fordulásának ez az egyik alapvető vonása. A százados vallomása a római katolikus liturgiában a szentáldozás bevezetése. A pap felmutatja a szent ostyát: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” (Jn 1,29) A hívek így imádkoznak: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.” Ami a századossal és a szolgájával történt, annak velünk kell megtörténnie. A gyógyítás csodái azt tanítják, hogy Isten engem is meg akar gyógyítani. Nekem is ilyen lélekkel kell Isten elé járulni. A római liturgia szerzői mély megérzéssel fedezték fel ezt a mondatot, és a legszentebb pillanatba helyezték, amikor a hívek a szentáldozáshoz készülnek.

„Uram, nem vagyok méltó.” Isten előtt mindig így kell állnunk. Ha Isten valami nagy dolgot tesz velünk – és melyikünkkel nem tett még Isten nagy dolgokat? –, akkor rádöbbenünk: milyen méltatlan vagyok én az Isten jóságára. A százados vallomása bevonult az egyház évezredes imádságába, és rámutat Jézusra, aki a kenyérben és a borban mindig itt van, hogy felismerje alázatunkat, és gyógyítsa betegségünket.

Ennek megértéséhez egy párhuzamos jelenetet is kell idéznem. Keresztre feszítették Jézust és mellette két gonosztevőt. „Az egyik gonosztevő káromolta: »Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad, és minket is.« A másik rászólt: »Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.« Aztán hozzá fordult: »Jézus, emlékezzél meg rólam országodban.« Ezt válaszolta neki: »Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.«” (Lk 23,39-43) A gonosztevőnek saját magán kellett megtapasztalnia az emberi nyomorúságot. Keresztre feszítették, kínlódott, és tudta, hogy meg fog halni. De felismerte a maga gyengeségét, mert ott volt mellette Jézus, akiről tudta, hogy ártatlan. Az ártatlan Jézus türelmes szenvedése őt is észre térítette.

A görög liturgiában a gonosztevő kérése lett az áldozás előtti ima legfontosabb mondata: „Emlékezzél meg rólam, Uram, midőn eljössz a te országodba! Emlékezzél meg rólam, Uralkodó, midőn eljössz a te országodba! Emlékezzél meg rólam, Szent, midőn eljössz a te országodba!” A liturgia a kereszten bűnbánatot tartó gonosztevő szavaival emlékeztet arra, milyen lélekkel kell a szent eucharisztiához közelednünk.

A százados vonakodása, a gonosztevő bűnbánata így él tovább a szent eucharisztiában. Ott állunk Jézus előtt, érezzük bűneinket, méltatlanságunkat, de ez nem elkeseredetté tesz, ellenkezőleg, elvezet minket Isten segítő jóságának és hatalmának a felismerésére.

A kafarnaumi százados a katonai fegyelem logikája szerint ismerte fel Jézus hatalmát. „Magam is alárendelt ember vagyok, s katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom szolgámnak: Tedd meg ezt! – megteszi.” (Mt 8,9) A százados szerint Jézusnak annyit jelent egy beteg meggyógyítása, mint a katonaságban a parancs teljesítése. Jézus a nagyon frappáns mondatra így válaszolt: „Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet.” (Mt 8,10) A százados felismerte Jézusban az Isten szerető jóságát; neki egy szava is elég, és a szolga meggyógyul.

Ugyanez történt a kereszten is. A gonosztevő, aki belátta, hogy bűnei miatt kell szenvednie és meghalnia, Jézusban felismerte az ártatlanságot, felismerte azt, akinek van hatalma, van uralma, van országa, arra is rádöbbent, hogy ez az ország nem ebből a világból való, ez az ország akkor valósul meg, ha Jézus meghal, és meghal ő is. Felismerte, hogy Jézusnak van hatalma a bűn fölött, a halál fölött, ezért fordult hozzá bizalommal: „Jézus, emlékezzél meg rólam országodban.” (Lk 23,42)

A görög liturgiában ezt mondjuk minden áldozás előtt: „Hiszem, Uram, és vallom, hogy te vagy valóban Krisztus, az Isten Fia, ki a világra jöttél üdvözíteni a bűnösöket, akik között az első én vagyok.” (vö. 1Tim 1,15) Isten előtt lelepleződünk, beismerjük bűnösségünket, és ebben felismerjük az Isten segítő, üdvözítő jóságát.

Erre az emberi magatartásra válaszol Jézus a maga mindig készséges szeretetével. A százados kérésére rögtön azt mondta: „Megyek, és meggyógyítom.” (Mt 8,7) Jézus mindig mellettünk van, mindig készenlétben áll, várja, hogy őszintén kérjük az ő segítségét, és mindig tud segíteni. A kereszten azonnal teljesítette a bűnbánó gonosz kérését: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.” (Lk 23,43) Ő mindig segít, hogy küzdjünk a bűnnel, hogy győzzünk az élet és a halál fölött, hogy elfogadjuk az ő kegyelmét.

Amikor a jobb lator imádságával közelítünk a szentáldozáshoz, akkor erre is kell gondolnunk. Jézus ma is válaszol. Nem halljuk a hangját, de hisszük, hogy ezt mondja: „Ma velem leszel a mennyben.” Amikor az ő testét és vérét vesszük, amikor az ő üdvözítő áldozatában, a Szentháromság egy Isten szeretetében és közösségében részesülünk, akkor a szentségben már megvalósul az, ami a mennyben a boldogságunk lesz mindörökre. Ma Jézussal vagyok, vele egyesülök, és ő képes rá, hogy örökre meggyógyítson, üdvözítsen engem.

A kafarnaumi százados története így lett bibliamagyarázat és szertartásmagyarázat. Mi hiszünk abban, hogy Isten szeret minket, gyógyítani akarja a gyengeségeinket. Ha felismerjük az ő szeretetét, akkor nekünk is szól az ígéret: „Ma velem leszel a mennyben.”

Budapest, 2014. július 6.

Dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott megyéspüspök

Nyíregyházi Egyházmegye