Végső búcsút vettek Szabó Sándorné tisztelendő asszonytól

Még itt rezonálnak az elhangzott szentírási olvasmányok hangjai: „Törekedjetek a szeretetre” (1Kor 14,1), illetve: „Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” (Mt 10,8). Nem kiválasztott részek ezek – bár nagyon is lehetnének –, hanem a mai napra előírt olvasmányok! Talán nem is lehetett volna szebbet választani erre az alkalomra, amikor Szabó Sándorné tisztelendő asszonyért végezzük ezt a gyászliturgiát, Gebri Margit testvérünkért. A gyászjelentésén az áll, hogy „a mindenki Mici nénije”. Igen, ilyen volt ő: mindenki Mici nénije vagy Mici mamája. Pap férje miatt talán nem furcsa, ha a Szent Pál-i idézetet is alkalmazom rá: „Mindenkinek mindene lettem” (1Kor 9,22), hogy mindenkit szeressek, hogy mindenkinek példát adjak a hitre, az Isten és ember iránti szeretetre, végső soron: „hogy mindenkit üdvözítsek”. Papnéként, tisztelendő asszonyként, de sokgyermekes édesanyaként, sokunokás nagymamaként is ez volt a hivatása. Mint az öreg kúté, amely csendesen árasztja a vizét, hogy sokakat éltessen, sokakat felüdítsen, sokaknak adja meg a felfrissülés örömét. Csöndes és mély kút volt ő. Amelyben az élet vize buzog.

1. A kút mélyén ott rejlik a forrás, amiből a vizét kapja. Ha elapadna a láthatatlan forrás, nem lenne a kútban víz. Így táplálkozott az ő kútja is a láthatatlan forrásból: a kegyelemből, a megszámlálhatatlan imádságból, a szentségekből, az otthonról hozott, Miska bácsitól és Margit nénitől örökölt rendíthetetlen hitből. Hitvalló, keresztény életével nem engedte kiszáradni kútjának vizét a legnehezebb, embert próbáló körülmények között sem. Pap férje mellett legalább ugyanolyan szolgálatot teljesített ő is az emberek között, persze, tudva azt is, hogy ő nem részesült – mert nőként nem is részesülhetett – az egyházi rend szentségében. Táplálkozott a forrásból: a mindennapi szentáldozásból. Tudta, hogy ez az örök életünk forrása, és az ő örök életének is forrása. De ugyanígy táplálkozott a többi szentségből is, legutoljára a betegek kenetéből, amit tiszta öntudattal, végig imádkozva kapott meg, és a már nagyon göcsörtös, fájó ujjaival példaadó módon vetette közben a keresztet. A fiatalabb korában mindig aktív és mozgékony teste pedig már nehezen bírt mozdulni, és alázatban egyre jobban lehajolt az ő Urának nagysága előtt.

2. A kút árasztja a vizét, mert ez a hivatása. Milyen nagy boldogság a „szomjazóknak italt adni” (Mt 25,35). Milyen nagyszerű Jézus szemében, ha csak egy pohárnyi friss vizet adunk is embertársunknak, akár egynek a legkisebbek közül, mert azt őneki tesszük (Mt 10,42; 25,40). Hát így tett Margit testvérünk is, a mindenki Mici nénije. Csak adott és adott. „Ingyen kapta, ingyen is adta”. Akár kérés nélkül is. Jómagam is úgy voltam vele, hogy már attól féltem, megbántom, ha nem fogadom el tőle a gyümölcsöt, a zöldséget, a mangoldot vagy a tóból a halacskát. Mert mindig csak adni akart. De hát így adta az egész életét. Adta éppen hatvannégy és fél esztendővel ezelőtt házastársának, pap férjének. Adta hét gyermeküknek. Osztotta életét, energiáját addig, amíg csak bírta a tizenhét unokának. Szolgáló szeretetét árasztotta a hívekre, ahová pap férjét követte: Nyírturán, Pátyodon, Nyírgyulajban, Oroson. Csendes, kitartó, hűséges szolgálat volt ez mindenki irányában. Olyan, mint a kút mélyéből fakadó friss víz. „Törekedett a szeretetre”, és példát adott a szeretetre való törekvésre.

3. A kút nem vár viszonzásra. A kútba nem kell vizet önteni. Ilyen volt Mici néni is. Soha nem várt viszonzást azért, amit jóságból és szeretetből tett. A víznek sem természetes tulajdonsága, hogy megálljon, vagy visszafelé folyjon. Megy, folyik, árad a maga útján, hogy éltessen, pusztítson és megtisztítson. Ő is így tett nagy létszámú családjában: életet adott a gyermekeinek, akiket édesanyai szeretetével vett körül az utolsó pillanatig. S milyen szép, hogy ők is ott lehettek körülötte mindnyájan a földi élettől való búcsúzásakor! Ha kellett, igyekezett pusztítani lelkükből a gazt, mint a szeretett kiskertjéből is. És hányszor, de hányszor tisztította meg őket akár ténylegesen is a megfürdetéssel, de jelképesen is, amikor igazi bűnbánatra és bűnbocsánat szentségében való részesedésre nevelte és buzdította őket. Önzetlen szeretetével tette, amely nem várt viszonzást. Még földi életének utolsó délelőttjén is kinyilvánította ezt szeretett férje felé, amikor azt mondta neki: „Ne aggódj! Odafentről mindig segíteni fogok neked”. Hát nem egy szép földi élet summája ez, ami odafent, az örök életben teljesedik ki? „Segíteni fogok neked”. „Ne aggódj”. Ez volt Mici néni. És ez ő most is, és mindig is ez lesz!

Bár nem szokásom prédikációban verset idézni, most mégis engedtessék meg nekem, hogy az ismeretlen költő: Mindig csak adni című versét idézzem: „A jó öreg kút csendesen ontja vizét / így telik minden napja. / Áldott élet ez, fontolgatom: / csak adni, adni minden napon. / Ilyen kúttá kellene lennem. / Csak adni teljes életemben. / Mindig csak adni? / Ez terhet is jelenthet! / Jó kút, nem érzed ezt a terhet? / Belenézek, tükre rám ragyog, / de hiszen a forrás nem én vagyok! / Árad belém, csak továbbadom, / Vidáman, csendben és szabadon. / Hadd éljek ilyen kút-életet, / Osszak áldást és sok-sok szeretetet! / Nem az enyém, Krisztustól kapom, / Egyszerűen csak továbbadom.” – Amikor elbúcsúzunk Szabó Sándorné Gebri Margit tisztelendő asszonytól, mindenki Mici nénijétől, kérjük, hogy Krisztus Urunk, az élő víz forrása (Jn 4,14) fogadja őt magához, ahol már soha többé nem kell szomjaznia, bennünket pedig segítsen odafentről, hogy az ő példájára mi is mély és frissvizű kutak tudjunk lenni. Ámen.

A temetési szertartásról készült felvételt ITT tekinthetik meg.

Szöveg: Ivancsó István

Nyíregyházi Egyházmegye