Spiritual balm at all times

Életünkben – talán a megszokott hétköznapok eltűrt nehézségei közepette – mi is gyakran kiáltunk fel: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Ezen felkiáltással együtt a kérdést is fel kell tennünk: csupán megszokásról van szó, ami által Isten nevét vesszük hiába, vagy valóban az isteni gondviselésre kívánunk hagyatkozni és az elvetett evangéliumi magvak éppen a harminc, hatvan vagy százszoros termést termik e mély hit termőföldjében?

A mai evangéliumi szakaszban megismerhetjük a két vak hitét, akik felkiáltanak: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Jézus azért hallgatja meg kérésüket, mert ez nem egy megszokás volt tőlük. Sok mindenkitől kérhették már a segítséget, támaszt, gyógyulást, de így, ahogy Tőle, még senkitől. Több van ebben a megszólításban, mint ha egy embertől kérnének segítséget. A megszólítás – Dávid fia – messiási címet hordoz, a cselekedet – könyörülj rajtunk – pedig messiási cselekedet attól, aki „az árvát és özvegyet fölfogja”. A csodatévő és elesetteket szerető Jézus képe már elevenen élhetett bennük. Hallhatták, hogy mennyien Megváltónak vallják Őt a sok csoda hatására, amikor a természet rendje megváltozott, ugyanakkor ismerhették a zsidó vezetők álláspontját is Jézusról, ami feszültséget kelthetett bennük. Mégis ott van ebben a felkiáltásban a hit, melyet még ez a feszültséggel teljes félelem sem tudott legyőzni bennük. Erről eszünkbe juthat az a rendíthetetlen ráhagyatkozás, melyet szintén Máté írt le nekünk (20,29-34), ahogy a két vak felkiált: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!”, akiket a nép is próbált csitítani, de ők hangosabban kiáltottak és Jézus megnyitotta szemük világát. Ahogy itt a nép „akarata” és Jézus csodája között mérlegeltek és választottak, úgy a mai evangéliumi szakaszban is mérlegelt a két vak: inkább akarnak továbbra is „tetszeni” a betegeket és gyengéket lenéző farizeusoknak, vagy igaz hittel a Messiáshoz fordulnak, Akitől „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék” származik. Mind a két esetben a mérlegelést az Igazság melletti döntés követte.

Mi sem mentesülünk a mérlegelés és a döntés felelőssége alól. Ennek súlyát mutatja Jézus tanítása: „Tövestül kitépnek minden növényt, melyet nem Mennyei Atyám ültetett.” A gonosz próbál a mi életünkben is feszültséget kelteni, ellentmondást szítani, gyakran megkísért minket, hogy jobban igyekezzünk az emberek tetszését keresni, hátha minket is tövestül kitépnek. Nekünk viszont fontos, hogy felkiáltásainkban, ahogy a vakok tették, mi is mindig a Messiást szólítsuk meg, Tőle kérjünk messiási cselekedetet és ez ne csupán egy megszokás legyen, hanem élő hitünkből, dinamikus Istenkapcsolatunkból táplálkozzon, mely által mindig világosan tudunk az Igazság mellett dönteni. Így törekedjünk mi is buzgón a paradicsomi harmónia helyreállítására, hogy egységben éljünk Istennel.

Szöveg: Ignácz Gyula, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye