Lelki táplálék Illés próféta ünnepén

Mi művelsz itt, Illés? (1Kir 19,9)

Illés fut, menekül a pusztába. Elhagyja ereje, életkedve is. Elfutni azoktól, akikhez küldetett, mit kezdjen ezután magával? Maradni ott, ahol mindenki megtagadta az igaz Istent, s neki is életére törnek? Tagadja meg ő is netán az igaz Istent? Az üldözött próféta sorsát nem kerülheti el, eltöröltetni hasztalanul a föld színéről, vagy jelentéktelenné zsugorodni a másképp gondolkodók között, úgy tűnik, nincs harmadik út, s mindkettő kudarc. Senki máshoz, egyedül és csakis Istenhez irányítja a lépteit, keresi, kutatja, szomjazik rá…

Hogyan jutott idáig? A zsidó nép és Isten közötti szövetség mibenléte abban is megfogalmazódik, hogy Isten megoltalmazza a népét, a nép pedig megtartja a törvényeket. Azt gondolom, ezt nem valami csere-bere kereskedelemnek kell elképzelni, hanem úgy, hogy maga a törvény természete olyan, ami képes a népet megőrizni, egyben tartani és a túlélését is biztosítani. Egy népet nem csak valamely külső ellenség pusztíthat el, hanem saját maga is önmagát, ha nincs olyan belső törvénye, amely meg tudná őrizni. Azt hiszem, ezt a veszélyt érzékelték a próféták, amikor oly lázas igyekezettel próbálták óvni a népet az eltévelyedéstől! Nem Istent féltették, hanem a saját népüket! A zsidóknál sokkal nagyobb népek, kultúrák buktak el a világtörténelemben, a veszélyérzetük talán nem volt minden alap nélküli.

Sokat gondolok manapság arra a régi bölcsességre, mely szerint „A nehéz idők erős embereket teremtenek, az erős emberek könnyű időket teremtenek, a könnyű idők gyönge embereket teremtenek, s a gyönge emberek nehéz időket teremtenek.” Nagyszüleim megélték a világháborút, sőt anyai nagyapám az elsőt is gyerekfejjel, s nem csak hírből, hanem valóságosan saját bőrükön érezték a nélkülözést, az életveszélyt, a fogságot, az idegen katonák kegyetlenkedéseit, megélték a padlássöprés idejét, '56-ot, az a nemzedék szegénységben és puritánul élte le az egész életét, s mégsem hallottam őket, nagyszüleimet sohasem panaszkodni. Ma, ha szétnézek a kortársaim körében, vajon hány elégedett embert látok? Nemrégiben hallottam valakit így sopánkodni: „a mai világban merjek gyermeket vállani”? Biztosan van még rengeteg dolog, amiben alulmaradnánk nagyszüleinkkel összehasonlítva. Ma kétség kívül a könnyű időket éljük, és ez akkor is így van, ha vannak egyéni tragédiák, fájdalmas veszteségek, s még akkor is, ha nem vagyunk túl a koronavírus okozta világjárványon. Ma az apró-cseprő dolgokon való bíbelődés maga az élet. Minél könnyebb a világ, úgy tűnik annál sekélyesebb is. A legnagyobb kérdések ma így hangzanak: milyen legyen a frizura, a ruha, az autó, a lakás, mi mennyi lájkot ér a Facebookon, stb. Nemcsak a felszínesség, hanem az erkölcsi zuhanás is a könnyű idők ismérve. „Körös-körül istentelenek járnak, mert a szennyet magasztalják fel az emberek fiai.” (Zsolt 12,9) A híradásokban rengeteg beszámolóval találkozunk, amire zsigeri módon azt mondjuk, hogy ez egyszerűen nem normális, agyrém! A nyugati világ a maga szabadságértelmezésében végső soron olyan korszakot hoz el, amiben szinte elvárás, hogy támogasd azt, ami a keresztény felfogás szerint bűn, és ellenkezik a természet törvényével is! Sőt, még az a világ is eljöhet, amikor börtönbe zárnak azért, ha azt mondod a bűnre, hogy bűn! Közeledik a próféták üldözésének a kora, a nehéz idők, fuss Illés, ha kedves az életed…

Mi köze van a mai nyugati világnak Istenhez? Sajnos nem sok, pedig lehetne. Szent II. János Pál pápa ezzel írja le ezt a korszakot, hogy a „halál kultúrája”. Nem túl vidám, belátom, de sajnos az igazságtartalma is megállja a helyét. Szabadságot ígér, de valójában megfogyatkozik Isten és az emberi élet tisztelete. Egy halálra ítélt kultúra, amely kívülről, idegen anyák méhéből várja saját megmentését, csak hogy tovább hirdethesse az élettel össze nem egyező ideológiáját! Persze nem szükségszerű, hogy ebben az utazásban mi magunk is részt vegyünk. Az ellenszer egy felébredés, Illés szájából pedig így szól: „Meddig akartok még kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor őt kövessétek; ha meg Baál, akkor kövessétek azt!” (1Kir 18,21) Bárcsak ezernyi Illés-torokból harsogna ez a felszólítás, hogy átütne a hamis próféták véget nem érő mantráin! Erre a kérdésre meg mi azt válaszolnánk, hogy persze, hogy az Úr az Isten! S ha Ő az Úr, az Ő törvényeit követjük! Az ÉLET törvényét, amely igazi szabadság az ember számára. Mennyivel más világ lenne, ha a „közös értékek” Isten törvényei lennének, nem a szennyet, hanem az életet magasztalnák fel az emberek! Az élet kultúrájának neveznének bennünket, ahonnan Illésnek sem kellene menekülnie, s Isten is velünk maradna, hogy életben maradjunk, s megmaradjunk az Életben.

Kapcsoódó:

Villámok Illés próféta életéből

Illés próféta ünnepe

Illés próféta

Szent Illés próféta

Szent Illés próféta ünnepén a Kertvárosban

Szöveg: Molnár Zoltán, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye