Ruhája ragyogott – Úrszínváltozási templombúcsú Csengerben

Ruhája ragyogott – Úrszínváltozási templombúcsú Csengerben

„Augusztus 1-jén a Csengeri Esperesi Kerület papjaival, Márku János római katolikus plébánossal, Rádi Dávid alszerpappal, a város elöljáróival, intézményvezetőkkel, híveinkkel és vendégeinkkel együtt gyűltünk össze, hogy templombúcsút ünnepeljünk csodálatosan feldíszített templomunkban” – Ivancsó Sándor kerületi esperes, csengeri parókus atya összefoglalóját olvashatják.

Szöveg: Ivancsó Sándor, fotó: Csenger Városi Televízió, ifj. Póti Gábor, Ivancsó Sándor2021. augusztus 4. 22:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1216 napja íródott

Ünnepi szónokunk, Szemán András atya, pátyodi iskolalelkész, Porcsalma és Pátyod papja felhívta figyelmünket arra, hogy az emberek ősidőktől fogva keresték, keresik a láthatatlannal való találkozás lehetőségét és alkalmát. Az Ószövetségben ennek a helye a szent sátor, majd a megépült templom volt; Krisztus Urunk pedig felvitte a három kiválasztottat – Pétert, Jakabot és Jánost – a Tábor hegyére, hogy amennyire tanítványai képesek voltak, meglássák az Ő dicsőségét, ahogyan ezt az ünnepi kontákban is énekeljük. Mi is jöhetünk, jövünk a templomba – a templombúcsú ünnepi napján különösen is –, hogy meglássuk azt a fényt, amit az atyák mondása szerint mindenki megláthat, aki elég sokszor és elég átélten imádkozza az „Uram, irgalmazz!” fohászt.

András atya prédikációjában arra is utalt, hogy 2015-ben itt volt Csengerben a Pócsi Könnyező Kép. Ezen ünnep emlékére, a lelki ajándékainak megerősítésére Ivancsó Sándor kerületi esperes-parókus kérésére a Nagy Szent Bazil Rend megőrzésre megajándékozta a templomot, a közösséget egy csodálatos ereklyével: az Istenszülő 1905-ben hullott könnyeit felitató kendő egy kicsiny virágával. „Az imádságban fáradhatatlanul buzgólkodó Istenszülő” velünk és értünk imádkozik, példát ad és hív, hogy imádságunk „gyümölcseként” meglássuk az Úr dicsőségének ragyogását.

Az ünnepi Liturgia körmenettel zárult, majd az árnyas fák alatt közös agapén lehettünk együtt. Ekkorra tudott megérkezni a Református Gyülekezet képviseletében Mariann Tiszteletes Asszony, aki a nap sok szolgálata közepette is vállalta, hogy áldást kér ránk és buzdít minket.

Az ünnepi ebéden városunk jegyzője, Magyari Ferenc mondott köszönetet pohárköszöntőjében az ünnep örömeiért.

A város és a hívek segítsége mellett még egy ajándéka volt az ünnepnek: Kimák Mihály és családja adományából kehelykészlettel és esküvői koronával gazdagodott templomunk, közösségünk.

Az ünnepi evangélium leírja: Jézus ruhája ragyogott. Számunkra, közösségünk, városunk esperesi kerületünk, sőt a határon túli közösségek számára is ragyogjon Isten dicsősége az Istenszülői imái által, akinek könnyes ereklyéje mostantól közöttünk van itt, Csengerben is.

Szöveg: Ivancsó Sándor, fotó: Csenger Városi Televízió, ifj. Póti Gábor, Ivancsó Sándor

Nyíregyházi Egyházmegye

búcsú, Csenger
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert