A szabadság az önkorlátozásban van – lelki táplálék Keresztelő Szent János fejvételének ünnepén

Eltűnődöm az életen, amely megelégszik sáskával és vadmézzel, szőrruhával és bőrövvel. Van valami vonzó ebben az egyszerűségben. Persze, lehetne ez kényszerűség is, de itt minden bizonnyal nem erről van szó. Keresztelő Szent János életvitele tudatos választás következménye, amelynek sugárzó ereje éppen ebből a radikális egyszerűségből fakad. Eszembe jut egy régi történet Diogenészről, az ókori bölcsről:

Diogenész épp hordója mellett ücsörgött, és lencsét főzött magának, amikor egy arra járó barátja megszólította:

- Mit csinálsz itt, Diogenész?

- Lencsét főzök magamnak vacsorára.

- Hmm, Diogenész, Diogenész - mondja a barát, fejét csóválva - ha megtanultál volna a császár kedvére tenni, nem kellene lencsét enned és ilyen szegénységben élned!

- Hmm, barátom – mondja Diogenész derűsen - ha megtanultad volna szeretni a lencsét és az egyszerűséget, nem kellene a császár kedvét keresned!

Keresztelő Szent Jánost nem lehetett megvesztegetni, lekenyerezni, mert szerette az egyszerűséget, és ez szabaddá tette!

Mennyire vágyik a ma embere is a szabadságra! Persze szeretne jólétet, szép ruhát, kényelmes otthont, autót, de minél inkább kielégíthetetlenek a vágyai, minél többet akar, annál inkább érzi a szorítást, annál kiszolgáltatottabbá válik, annál nagyobb a félelem az anyagiak elvesztése, vagy meg nem szerzése miatt. Ezért hát

a nagyobb szabadság azt jelenti, hogy az ember korlátozza saját magát!

Lehetetlen szabadságra és ezzel együtt megelégedésre jutni úgy, hogy az ember elérhetetlen vágyak szorításában él. A szabadság feltétele inkább az, hogy megelégedéssel élem meg azt, ami ma nekem megadatott, inkább megélni, mint birtokolni. Inkább örülök annak, ami ma van, és ez igaz a tulajdonomra, a személyekre, az eseményekre, mint a még meg nem lévőkre sóvárogni!

A szabadság az igazság követésében van

Az igazság követése szempontjából háromféle ember van: van, aki az igazságot követi, bárhova is vezessen az, van, aki mindig a könnyebb utat keresi, bármi legyen is az ára, és van, aki a kettő között van valahol.

Minden egyenes gerincű emberben közös, hogy világos értékrendje van és e szerint él. Amikor az ember kifejezi önmagát a külvilág felé, és ott valamilyen elfogadást tapasztal, akkor ez egy olyan visszacsatolás, ami megerősíti belső tartását. Ez adja az ember önbecsülésének, önbizalmának az alapját. Azt tapasztalja meg, hogy belső világa és az, amit képvisel, harmóniában vannak egymással. Keresztelő Szent János rendíthetetlen tartású emberként jelenik meg, akkor sem másítja meg mondanivalóját, amikor ezért a halállal fenyegetik.

Heródes, János hóhérja pedig király, de mégis valami olyat tesz, amiről ő maga is tudja, hogy bűn. Heródes könnyelmű kijelentése miatt, az ünneplő seregre való tekintettel, mert nem akar nevetségessé válni, inkább teljesíti Heródiás leányának kérését, kivégezteti Jánost. János, vagy Heródes a szabadabb?

Persze, mondhatnánk, hogy a megalkuvás hasznosabb, hiszen János meghalt, Heródes pedig király maradt. János követte az igazságot, a lelkiismeretét, bárhova is vezessen, akkor is, ha az a halálba vezetett. Jánosnak megmaradt a személyiségének az a belső ereje, integritása, tartása, amivel egyedül lehet szabad és boldog életet élni, hogy önmagára találva, belső meggyőződésével összhangban tud létezni. Heródes király maradt, de belül inkább rabszolga, meghasonlottan, erőtlenül, rabláncon és boldogtalanul. A megalkuvó ember hiszi csak azt, hogy sorsát mindenben irányíthatja, ha jó alkukat köt, elkerülheti a nehezebb utat, csakhogy közben megfizeti ennek az árát, elveszíti önmagát.

Valahol a kettő között…

A kettő között nem lehet hosszú távon időzni. Az erős ember is elbukik olykor, s a gyöngébb is rátalálhat igazi belső önmagára. Mindkettőjük előtt, s előttem is Jézus áll karját kinyújtva, egyszerűen, de mégis ragyogón, hallom a hangját: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,32) János útja végül nem a halálban éri el célját, hanem a mennyben. Belső meggyőződését követve nem csak önmagához, hanem Istenhez is hűségben élt, jutalma egy szabadabb élet, s ráadásul az üdvösség.

Szöveg: Molnár Zoltán

Nyíregyházi Egyházmegye