Szeretetvendégségben a görögöknél

„Minden ember jó, /Kit megtalál egy szó, /Minden szó is jó, /Ha embernek való. /Minden ember más, /De éppen ez a jó.” – éneklik a színpadról a nevelőszülői hálózatban és lakásotthonban nevelkedő gyermekek kórusban az ismert LGT-slágert. Második fellépésük ez, két napja a görögkatolikus gyermekvédelmi szolgálat jubileumi konferenciáján adták elő ugyanezt.

Az ottani közeg valahogyan különös tartalommal ruházta fel a dallá formált Adamis Anna szöveget, a szeptember 4-i alkalom azonban még ennél is „ütősebb” jelleget kölcsönöz a kóristák előadásának.

A színpad előtt terített asztalok, épp ebédel csaknem százötven ember. Vendégségben vannak egymásnál: a rászorulók, akik személyes megszólítottság után, meghívással érkeztek a Szent Miklós-ház udvarába a görögkatolikusokhoz, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász és az egyházmegye különféle intézményeiből érkező önkénteseinek vendégszeretetében részesülnek, s a vendéglátók belépnek a hajléktalan vagy rászoruló embertársaik fizikai és lelki (szeretet)éhségének előcsarnokába. Ez a két csoport elvegyül ebéd közben az asztaloknál, beszélgetnek, vagy hallgatják a dalolva kiabált kérdést, melyet az jelenlévők között dobnak ide-oda visszhangként a falak: „Hát meddig várjak még, hogy felhangzik egy elfelejtett szó?”

Reggel nyolc óra óta nyüzsögnek itt a segítők, de az előkészítés már az előző napon, sőt hetekkel ezelőtt is zajlott. A rászorulók szeretetvendégségével többet terveztek adni a szervezők, mint egy tál meleg étel, ezért fodrászatot, vérnyomás- és vércukormérést is kínálnak a vendégség idejére, valamint egyénre szabott tisztálkodási és higiénés csomagot. A mentálhigiénés munkatársak egész nap rendelkezésre állnak azoknak, akiknek lelki gondozásra is szüksége lenne. Van. Sokuknak. A fotóst is leszólítják, hogy könnyebbedjenek terhüktől. Itt lehet, most lehet. Itt és most nem kell szégyellnie magát. Az étkezést püspöki áldással és imával kezdik a vendégek, Ábel püspök maga is segít az ételosztásban, majd azok közé ül, akik az utcáról érkeztek. Ő is szól hozzájuk néhány jó szót, s meghallgat, ha kell.

Közben a színpadon az önkéntes fellépők (többek között a pátyodi görögkatolikus iskola mazsorettesei) zenés-táncos produkciókkal kínálják meg a gulyás mellé a vendégeket. Egy másik fellépőnek, Szojka Leventének, a Szent Miklós Gimnázium tanulójának klarinétmuzsikájával együtt dúdolható az ismert dallam: „And I think to myself what a wonderful world.”

A szeptemberi nap áldott melege az egyik kisfiúról még a pólót is „lecsalogatja”. De nem mindenki öltözéke válik nyárvégi könnyedségűvé: van, aki téli hideghez öltözött, úgy érkezik. (Van olyan élethelyzet, amikor rekkenő hőségben is fázik a lelkünk.) Talán nem kell magára öltenie a ruhaadományok sátránál kapott „régi-új” ruhákat csak azért, hogy ne lopják el, vagy mert nem tudja hová tenni. Talán nem. De levenni sem akar e sok rétegből semmit. (Mi minden rakódik ránk, melyektől nem tudunk, akarunk megszabadulni? Csak „várjuk azt az elfogyott, elhagyott, elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.”)

Az árnyékban néhány gyermek talál kellemes kikapcsolódásra az egyik iskolapszichológusnál: kártyáznak.

A segítők talán többen vannak, mint a meghívott vendégek. Ábel püspök hálásan megköszöni mindkét csoportnak, hogy itt vannak. Az önkéntes egyházmegyei munkatársaknak az önfeláldozó feladatellátást, a vendégeknek, hogy elfogadták a meghívást. „Az Evangéliumban leírtak időről időre jelenvalóvá válnak” – mondja a főpásztor rövid beszédében. Ezen a napon Jézus azon példabeszéde aktuális, melyben egy ember nagy lakomát rendezett, sokakat meghívott, de nem mindenki jött el.

„Talán több rászoruló ember látogatására számítottak ezen a napon a szervezők, de rá kell jönnünk olykor, hogy mi magunk is szegények vagyunk” – mondja a püspök. Egymás és a jó szó koldusai – teszem hozzá én. Ez a szeretetvendégség talán megtalált bennünk néhányat azokból a bizonyos (dalban emlegetett) elfeledett szavakból. Vagy csak azt az egyet, a legfontosabbat, melyet igazán és őszintén kell mondanunk, ha már felhangzik közöttünk, mint a Louis Armstrong dalban: „They're really saying, I love you”.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye